A putyini hazardírozás a belátható időkre kirekesztette Oroszországot a kölcsönös előnyökön nyugvó kereskedelmi-technológia-pénzügyi együttműködési rendből. A politikai Nyugatnak a stratégiai következtetéseket le kellett vonnia, vállalva a gazdasági leválási feladatot és annak következményeit. A feladatot Európa zöme elvégezte az Ukrajnát ért (második) agressziót követő két esztendőben: az európai cégek többsége feladta oroszországi jelenlétét. Ami még fontosabb, mostanra a legtöbb európai gazdaság komoly ráfordításokkal elérte az energetikai függetlenedését - írja lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, Bod Péter Ákos laptársunk oldalán, az Mforon.
Fotó: MTI/EPA/Anatolij Malcev
A leválás nem történt meg
Magyarország azonban még nem. Ez pedig sötét árnyat vet a következő évekre. A fizikai közelségből és kialakult technológiai jellemzőkből (csővezetéki kapcsolat) adódó sajátos helyzetét az uniós partnerek figyelembe vették ez ideig, de nem örökre. Ami a fő: a leválási feladat nincs elvégezve. Mint ahogy a zöld átállás, az energiaigény mérséklése terén is hiányos a magyar teljesítmény.
Súlyos következmények
A gazdasági következmények valóban súlyosak. Ezt jól mutatja, hogy a német ipar mennyire nehezen veszi az átállási feladatot. Nem csoda: termelési szerkezete három évtizede azon nyugodott, hogy megfizethető árak mellett bőséges és biztos a keleti energiaellátása. Ezért az anyag- és energiaigényes iparok fennmaradhattak Németországban, megfelelő ár-versenyképességgel, még ha az amerikai energiaárszint alacsonyabb is, valamint a kínai költségszint is kedvezőbb. Nos, ennek a korábbi bizonyosságnak vége lett. Láthatóan nehezen megy a szerkezetváltás Németországban, ahol az ipar, és azon belül a vegy- és járműipar – két energiaigényes ágazat – az uniós átlagnál jóval nagyobb súlyú, így tehát a feladat is nagyobb.
Káröröm
Ennek az összefüggésnek az ismeretében még inkább aggasztó az, ami a magyar iparszerkezetben végbement az utóbbi másfél évtizedben – pontosabban nem ment végbe, hiszen az orbáni politika nyomán a magyar gazdaságban az energiaintenzitás hosszú távot tekintve magas maradt.
Az különösen perverz, hogy kormányzati szereplők és véleményformálók a német ipar – késéssel, habozva elkezdett – átalakulásának recessziós hatásain kárörvendeznek, miközben a magyar házifeladatnak igazából még neki sem ült a kormány.
Reménykedhetnek a hívek. 
