Az Egyesült Államok elnöke keddi, az ENSZ közgyűlése előtt elmondott beszédében ostorozta a globalizmust és annak intézményeit – mindezt annak az országnak a képviseletében, amely a második világháború végén ezeket az intézményeket létrehozta. Valóban, a szemünk előtt bomlik fel a régi világpolitikai rend és csupán egyes érdekkörök akarják még ideig-óráig elhitetni az olcsó pénz cunamijával, hogy a régi rend fenntartható. Igaza volt az Ausztrál Stratégiai Intézet (ASPI) 2016 júniusi jelentésének, amely már akkor figyelmeztetett a nyugati világgal kapcsolatban a kísérteties 1920-as és 1930-as évek reakciós politikáinak visszatérésére.
Elveszett kormányzati kontroll
Kontinensünk vezető országaira pillantva elképesztő kép tárul elénk. A második világháború vége óta nem gyakran szerepelt együtt a „Németország” és a kormányzási káosz” egy mondaton belül, de most ezt is megértük. Merkel kancellár, a hagyományos európai politikai osztály vezető alakja - nemrégen még a világ legbefolyásosabb női politikusa - alól a szemünk előtt rántják ki a szőnyeget saját frakciótársai, miközben a német polgárok 47 százaléka előrehozott választást követel. Az októberi választások Bajorországban és Hessenben már kiemelhetik azokat az arcokat a CDU-n belül (Annegret Kramp-Karrenbauer, Armin Laschet és Jens Spahn), akik egyik napról a másikra leválthatják a kormányzati kontrollt vesztett kancellárt.
|
| Káncz Csaba |
Merkel közelgő bukása több millió európai számára kimondottan örömhír. Valóban, az általa három éve meghirdetett Willkommenskultur elmélyítette a német- és az európai hagyományos centrum válságát. Hozzájárult az Egyesült Királyság kiválási törekvéseihez, elidegenítette az EU keleti peremvidékének lakóit, és extra gazdasági és politikai terhet rótt az amúgy is csődben lévő Görögországra és Olaszországra. De mindenekelőtt: aláásta az EU missziós törekvését, amely szerint a szolidaritás és az együttes cselekvés erősebb kontinenst eredményez.
Márpedig a Monarchia 100 évvel ezelőtti bukásának egyik legfőbb tanulsága, hogy egy geopolitikai vihar pillanatok alatt széthasíthat egy multinacionális tömböt. A fragmentálódó Európában a főbb politikai frontok immár nem a jobb- és baloldal között húzódnak, hanem sokkal inkább a fönt és lent, a központ és a periféria, valamint azok között, akik számára előnyös az Unió, illetve akik úgy érzik, hogy leszakadtak és ezért Brüsszelt teszik felelőssé.
Vigyázz, hogy mit kívánsz!
De Németország mellet több vezető nyugat-európai ország is elképesztő állapotban van. Svédországban kedden elbukta a bizalmi szavazást a miniszterelnök, patthelyzet alakult ki a szeptember eleji parlamenti választás eredményeként, és csak hónapok múlva alakulhat meg az új kormány. Az Egyesült Királyságban hónapok óta egy végletesen kettéhasadt kormánypártot, egy lebénult kormányt és egy politikai halott miniszterelnököt látunk. Franciaországban Macron elnök népszerűsége 16 hónappal megválasztása után 19 százalékra zuhant, miközben a polgárok 60 százalékának negatív véleménye van a fiatal politikusról.
A magyar miniszterelnök eközben már alig várja, hogy jövő májusban az Európai Parlamenti választásokon megrendüljön a hagyományos európai rend és az osztrák Szabadságpárttal, valamint az olasz Ligával karöltve egy új, forradalmi mozgalom élén haladhasson. Nem világos azonban, hogy Orbán milyen erőkre számíthat, ha a Trump- és Putyin által is megtámogatott EU ellenes felkelés komolyabb kontinentális destabilizációhoz vezet. Márpedig a magyar-ukrán politikai kapcsolatok egyre feszültebbek, a hazai szárazföldi erők harcértéke pedig gyakorlatilag nulla.
Káncz Csaba jegyzet
Nincs kétség, ez a forint éve. 
