3p
A külföldi és belföldi kritikát figyelmen kívül hagyva az új nemzeti konzervatív kormányt támogató képviselők szavazataival újraszabályozták a lengyel Alkotmánybíróság működését. Orbán a példakép? A német sajtó szerint „Lengyelország nem Magyarország”.
Egy apáca adja le szavazatát október 25-én. Fotó: EPA/Adam Warzawa

Az eddigi egyszerű többség helyett a bíróságnak ezentúl kétharmados többséggel kell meghoznia a határozatait. A 15-ből eddig kilenc alkotmánybíró jelenléte kellett, ezen túl 12 kell majd. Eddig két hét alatt döntést kellett hozni, ez most három-hat hónapra emelkedik – tudósított az AFP hírügynökség.

Lech Walesa, az 1984-es Nobel-békedíj tulajdonosa élesen kritizálta a rendelkezéseket, szerinte azok az ország érdekei ellen valók és nevetségessé teszik Lengyelországot. Korábban egyenesen polgárháborútól óvta az országot az új PiS-kormány radikális lépései miatt. Két hétvégén keresztül lengyelek tízezrei tüntettek az új, abszolút többséggel megválasztott kormány lépései ellen.

Pilsudski vagy Orbán?

Lengyelországnak és Jaroslaw Kaczynskinek szentelte Szenteste délelőttjén a címoldalt a Frankfurter Allgemeine Zeitung online verziója. A lap szerint a politikus teljesen a saját ízlése szerint rajzolja át Lengyelországot. „Példaképe: a két világháború közötti Lengyelország, ahol Jozef Pilsudski marsall majdnem tíz éven keresztül autoriter módon kormányzott. Vannak azokban, akik azt mondják, hogy új példaképe Orbán Viktor, a magyar elnök. Akárcsak ő, Kaczynski most a nacionalizmusra teszi tétjét” – írják.

Bebetonozná a hatalmát

Kaczynski a lap szerint egy államszövetséget akar létrehozni a Balti-tengertől a Fekete-tengerig Oroszország és Németország ellensúlyozására. Megesküdött elhunyt testvérének, hogy nem engedi ki a kezéből még egyszer a hatalmat, mint nyolc évvel ezelőtt. A lap szerint olyan körülményeket akar teremteni, amelyek a leváltását lehetetlenné teszik.

Ennek egyik első lépése az Alkotmánybíróság reformja. De következik a független bíróságok átalakítása, az állami hivatalnokok párttagságának újbóli lehetővé tétele, az iskolai történelemoktatás reformja, a médiapiac „újralengyelesítése”, a titkosszolgálat feletti ellenőrzés megszerzése.

Nincs más párt jobbra

„Most tehát Lengyelország orbanizálása folyik?” – teszi fel a kérdést a FAZ. „Az a próbálkozás, hogy az egész hatalmat egyetlen párt kezében koncentrálják, arra emlékeztet. De Lengyelország nem Magyarország. Nincs erős párt a PiS-től jobbra, ahogy Magyarországon a Jobbik. Lengyelországban több a nagyváros, és jobban profitált az EU-ból.”

A szabadságért és a jogért való harcnak több mint kétszáz éves hagyományai vannak Lengyelországban – fejezi be a lap.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG