4p
A brit külügyminiszter szerint "katasztrofális" politikai és gazdasági hatásai lennének, ha a kormányzó Konzervatív Párt újabb vezetőváltásra szánná el magát.

James Cleverly a BBC brit közszolgálati rádió közéleti-politikai műsorokra szakosodott négyes csatornájának csütörtöki hírmagazinjában kijelentette: Liz Truss miniszterelnök álláspontja mindig is az volt, hogy csökkenteni kell a családok és az üzleti vállalkozások adóterheit, mivel e terhek hét évtizede nem voltak olyan nehezek, mint most.

Cleverly szerint Truss előre megmondta, hogy erre készül, és ezt is teszi jelenleg, az a tény pedig, hogy "néhányan erről láthatóan meglepetésként értesültek", nem a kormányfő hibája. A külügyminiszter ezzel arra utalt, hogy a brit kormány által nemrég bejelentett hatalmas, 45 milliárd font értékű adócsökkentési programot évtizedek óta példátlan piaci viharok követték, mivel a piaci szereplők nem látják biztosítottnak az intézkedési terv finanszírozási hátterét.

Egyre érik a kérdés: Meddig marad Liz Truss a kormányfő? Fotó: EPA/NEIL HALL
Egyre érik a kérdés: Meddig marad Liz Truss a kormányfő? Fotó: EPA/NEIL HALL

A miniköltségvetésként emlegetett program szeptember végi bejelentése után mélységi rekordokra - egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe - zuhant a font árfolyama a dollárral szemben, az irányadó brit állampapírok hozama a 2008-as globális pénzügyi válság óta először 4 százalék fölé emelkedett és meghaladta a görög államadósság finanszírozási költségét, két globális hitelminősítő, az S&P Global Ratings és a Fitch Ratings pedig egyaránt leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a korábbi stabilról a brit államadós-osztályzatok kilátását.

A Bank of England a piaci felfordulás csitítása végett rendkívüli államkötvény-vásárlási intervenciót jelentett be, azzal az indokkal, hogy a piacok "rendellenes működésének" folytatódása érdemi kockázatot jelentene Nagy-Britannia pénzügyi stabilitására. A brit sajtó egybehangzó, nem cáfolt értesülései szerint a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának meghatározó befolyású tagjai közül többen is már Kwasi Kwarteng pénzügyminiszter, sőt Liz Truss távozását követelik.

Truss szerda este találkozott a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság tagjaival. A bizottság és a mindenkori kormányfő megbeszélései mindig bizalmasak és zárt ajtók mögött zajlanak, de a mostani ülésről kiszivárgott értesülések szerint a megbeszélés rendkívül feszült, a miniszterelnökkel szemben ellenséges hangulatú volt.

Paul Goodman, a ConservativeHome nevű független, de a Konzervatív Párthoz közel álló, igen befolyásos online politikai fórum főszerkesztője csütörtöki cikkében azt írta, hogy Kwasi Kwarteng, az adócsökkentési programot bejelentő pénzügyminiszter pozíciója tarthatatlanná válhat. Goodman szerint a piacok "tárt karokkal fogadnák" a tisztségben Rishi Sunakot, az előző miniszterelnök, Boris Johnson volt pénzügyminiszterét, aki Johnson távozása után indult a pártvezetői és a miniszterelnöki posztért.

Sunak a vezetőválasztás első szakaszában, vagyis a jelölteket kiválasztó frakciószavazások fordulóiban rendre sokkal több voksot kapott, mint Truss, kettejük közül azonban a Konzervatív Párt tagsága a nyáron lezajlott döntő szavazáson jelentős többséggel Trusst választotta. A ConservativeHome főszerkesztőjének értesülései szerint az alsóházi tory frakció tagjai "foglalkoznak azzal a gondolattal", hogy az alig több mint egy hónapja hivatalban lévő Truss egy másik volt ellenlábasát, Penny Mordaunt egykori védelmi minisztert kellene kormányfővé választani, és az ő kormányában lehetne Sunak a pénzügyminiszter.

James Cleverly külügyminiszter azonban a csütörtöki BBC-interjúban óvta a pártfrakciót az ilyen kezdeményezésektől. Cleverly úgy fogalmazott: fel kell ismerni, hogy most az elsődleges feladat a piacok stabilizálása, és a vezetőváltás "katasztrofális ötlet lenne politikai és gazdasági szempontból egyaránt". (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG