Pontosan egy hónapja Macron elnök mindenkit meglepett, amikor bejelentette, hogy közös francia, görög és török tervet dolgozott ki humanitárius segítségnyújtás céljából az ostromlott ukrán Mariupol városának.
Bár az orosz akadályoztatás miatt végül kútba esett a művelet, a kezdeményezés a francia-török kapcsolatok hangnemének megváltozását jelezte az évek óta tartó feszültséget követően. A NATO-szövetségben az ukrán háború újjáélesztette Ankara és Párizs közötti együttműködést. Ennek a közeledésnek a fenntartása azonban kihívás lesz az elhúzódó bizalmatlanságuk és a kétoldalú vitáik miatt.
Újjáéledt az együttműködés Ukrajna miatt
Bár a tavaly augusztusi bagdadi együttműködési és partnerségi konferencián megjelentek a francia-török közeledés kezdeti jelei, az ukrán invázió volt az, amely döntő lökést adott a megállapodásnak. Mindkét kormány gyors és határozott lépéseket tett Oroszországgal szembeni konfrontáció és a NATO egység előmozdítása érdekében. Párizs drasztikusan növelte katonai hozzájárulását a szövetség elrettentéséhez és védelmi helyzetéhez; Európa gyors reagálásában is élen járt az EU Tanácsának elnökeként.
Hasonlóképpen, az ankarai tisztviselők Ukrajna mellett álltak, annak ellenére, hogy szoros kapcsolatot ápolnak Moszkvával: Törökország elítélte az inváziót, felgyorsította a Kijevnek nyújtott katonai segítséget (főleg Bayraktar TB2 drónok szállításával), és megtette azt a történelmi lépést, hogy részben lezárta szorosait az orosz hadihajók áthaladása előtt.
Ezeket a lépéseket diplomáciai és katonai koordináció kíséri a háború kitörése óta. Macron és Erdogan a márciusi NATO-csúcs margóján találkozott egymással, védelmi és külügyminisztereik szoros kapcsolatban állnak egymással. Szintén márciusban francia védelmi tisztviselők Ankarába látogattak, hogy megvitassák a védelmi kapcsolatok fejlesztésének módjait, míg a francia és török hajók közös gyakorlatot hajtottak végre a Földközi-tenger keleti részén, hogy „erősítsék az együttműködést két szövetséges haditengerészet között”.
Párizs és Ankara hajlandósága a múltbeli sérelmek félretételére és a NATO egységének hangsúlyozására az Oroszország és a szövetség közötti tektonikus eltolódás eredménye. Franciaország különösen fontosnak tartja Törökországot a Fekete-tenger stabilitása szempontjából, és üdvözölte Ankara döntését a Montreux-i Egyezmény végrehajtásáról. Párizs támogatja a török közvetítői erőfeszítéseket Oroszország és Ukrajna között is. Ankara a maga részéről nagyra értékeli a NATO katonai pozíciója iránti határozott francia elkötelezettséget (a Fekete-tengert is beleértve), valamint az Ukrajnának nyújtott humanitárius támogatás mozgósítását.
Erdogannak nyomós belpolitikai érdekei is vannak a közeledés elfogadására. 2018 óta az otthoni gazdasági problémák erodálták politikai bázisát. Annak ellenére, hogy évek óta igyekszik Törökország identitását világiról és európairól iszlámra és közel-keletire terelni, az ország gazdasága továbbra is integrált marad Európával az 1996 óta működő EU-török vámuniónak köszönhetően.
Fenntartható a közeledés?
Ha ez a konvergencia tartós lesz, az segíthet Franciaországnak és Törökországnak a közös kihívások leküzdésében, miközben megerősíti a NATO pozícióját a Közel-Keleten és a Földközi-tenger térségében. Szíriában például Párizs és Ankara abban a helyzetben lehet, hogy elmélyítse párbeszédét a humanitárius segítségnyújtásról és a kurdok politikai sorsáról a kurd népvédelmi egységeken (YPG) túl.
Líbiában a jelek szerint osztják a választások előmozdításának és az újabb hatalmi vákuum kialakulásának megakadályozásának célkitűzéseit; ha kapcsolataik tovább javulnak, akár éghetőbb kérdéseket is feltárhatnak, mint például a milíciák felszámolása. A mediterrán térségben a francia-török feszültségek feloldása javíthatja az információcserét az EU és a NATO tengeri műveletei között, az „Irinitől” a „Sea Guardianig” bezárólag. Ez viszont szilárdabb és koherensebb pozíciót adhat a szövetségnek délkeleti szárnyán, szemben Oroszország fokozott katonai jelenlétével.
A regionális kezdeményezéseken túl Ankara és Párizs is jobb helyzetben lehet a szélesebb körű kétoldalú együttműködéshez. A rakétavédelem nyilvánvaló felfedezésre vár – a SAMP/T (föld-levegő rakétaplatform/terep) beszerzési program újjáélesztése más előnyök mellett alternatívákat kínálhat Törökországnak ellentmondásos S-400-as rendszeréhez. Ankara 2018-ban szerződést írt alá a rendszer közös gyártására a francia-olasz Eurosam konzorciummal, de a folyamat később leállt, mert a törökországi „Béketavasz” hadműveletet követően a Párizshoz fűződő politikai nézeteltérések miatt nézeteltérések támadtak.
Más tényezők azonban megállíthatják a közeledést. Szíriában Párizs továbbra is kulcsfontosságú partnernek tekinti a kurdokat az Iszlám Állam újjáéledésének megakadályozásában. Líbiában francia tisztviselők azzal vádolták Törökországot, hogy továbbra is megszegi a be nem avatkozási kötelezettségvállalásait. Ankara ennek ellenére törvényesnek tartja katonai jelenlétét Líbiában, és azt gyanítja, hogy Franciaország elfogult a nemzetközileg elismert tripoli kormánnyal szemben.
E nézet szerint – amelyet Párizs vitat – a franciák még mindig előnyben részesítik a tobruki székhelyű frakciókat, amelyek Khalifa Haftar tábornok oroszok által támogatott erőihez csatlakoztak. Ankara bírálta Franciaország és Görögország közötti növekvő biztonsági partnerségét is.
Az elnök nem is volt ott. 
