4p

A szolgáltatások visszatekintő árazása káros folyamat, fékezi a dezinflációt. A jegybanki cél 2025-re érhető el. Júniusban még jön egy alapkamat-csökkentés, aztán beszűkülnek a lehetőségek. Ez volt a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntést követő sajtótájékoztatója.

Továbbra is óvatos lesz a Monetáris Tanács a kamatdöntések során – mondta laptársunk, az ugyancsak a Klasszis Média által kiadott Mfor tudósítása szerint kedd délutáni sajtótájékoztatóján Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke azt követően, hogy a jegybank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot.

A kamatfolyosó két széle ugyanilyen mértékben változott, így az overnight betéti kamat 6,25 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 8,25 százalékra csökkent.

„A pénzügyi stabilitás kiemelten fontos a dezinflációs folyamat során” – húzta alá Virág Barnabás. A nemzetközi kitekintés keretében az alelnök közölte, az amerikai jegybank szerepét ellátó FED később kezdheti meg a kamatcsökkentési folyamatot, mint az Európai Központi Bank, ez a divergencia pedig a volatilitás növekedését eredményezheti.

Virág Barnabás hangsúlyozta, a pénzügyi stabilitás kiemelten fontos
Virág Barnabás hangsúlyozta, a pénzügyi stabilitás kiemelten fontos
Fotó: YouTube / Magyar Nemzeti Bank

A hazai makroszámok az utóbbi hónapokban jól alakultak, ennek köszönhetően a magyar hozamfelárak a fejlett európai és a régiós piacokhoz képest is csökkentek – mondta Virág. A nyersanyagok közül az olaj ára ismét csökkenésnek indult, míg a földgáz ára stabilan 30 euró körül alakul – ismertette az alelnök.

A piaci szolgáltatások inflációja továbbra is magas a visszatekintő árazás miatt. Ezt a károsnak nevezett gyakorlatot, mely az infláció csökkentésének folyamatát lassítja, a jegybank folyamatosan kiemelt figyelemmel kíséri

– nyomatékosította az MNB második embere, aki a tájékoztató során többször is megismételte ezt a kijelentését.

Az első negyedéves, negyedéves szinten 0,8 százalékos, éves szinten 1,1 százalékos növekedés jó, a bővülés a második fél évben tovább gyorsulhat – vélte Virág Barnabás.

A reálbér-növekedés 5 százalék fölött alakulhat az év egészében – tette hozzá, illetve azt is kiemelte, hogy a folyó fizetési mérleg egyenlege márciusban még az egyébként remek februárinál is jobb volt.

A világgazdaságban is erős dezinflációs folyamatok zajlanak, ám a szolgáltatások visszatekintő árazása globálisan is magasan ragadt – mondta, hozzátéve: a hazai infláció a jegybanki toleranciasávban alakul, de a szolgáltatások visszatekintő árazása itt is gondot okoz. Az alelnök fontosnak nevezte a költségvetési hiánycélok és a külső egyensúlyi folyamatok megtartását, és úgy vélte, 2025-ben érhető el a 3 százalékos inflációs cél.

Kérdésre válaszolva Virág Barnabás azt mondta, a júniusi alapkamatszint 6,75-7 százalék lehet, azaz június végén egy 25 vagy 50 bázispontos csökkentésre még van lehetőség. A továbbiakról csak annyit közölt,

„a kamatcsökkentés további tere nagyon-nagyon mérsékelt”,

konkrét számot azonban csak az év második felében mondana.

A csökkenő inflációjú közegben a várakozások lassabban oldódnak, mint a tényinflációs adatok, ez pedig a befektetésekre is igaz, vagyis a visszatekintő reálkamatpályákra is jobban kell összpontosítani – válaszolta ugyancsak kérdésre Virág Barnabás. A visszatekintő árazásra visszatérve az MNB alelnöke aláhúzta,

minél hamarabb felhagynak ezzel a gyakorlattal a szolgáltatók – vagy el sem mozdulnak efelé – annál hamarabb helyreáll a fenntartható növekedési pálya.

Végül Virág Barnabás ismertette, a Monetáris Tanács kizárólag az 50 bázispontos kamatcsökkentési opciót tárgyalta.

A teljes tájékoztató itt tekinthető meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vegyünk dél-afrikai részvényeket? Szárnyal a rand és a tőzsde
Bózsó Péter | 2024. június 20. 18:59
Cyril Ramaphosa elnököt ismét beiktatták, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) a piacbarát Demokratikus Szövetséggel (DA) készül koalíciós kormányt alakítani.
Makro / Külgazdaság Példátlan döntést hoztak a franciák az olimpiára tekintettel
Elek Lenke | 2024. június 20. 15:07
  A párizsiak között is nagy meglepetést keltett, hogy a vizes versenyek egy részét a Szajnán rendezik meg, hiszen már száz éve nem javasolják a fürdést a folyóban, annak kevésbé kielégítő vízminősége miatt. Az olimpia azonban jelentős javulást hozott e téren, sőt, idővel nemcsak a sportolók, de a helyi lakosok és a turisták is megmártózhatnak majd Párizs legendás-romantikus folyójában.
Makro / Külgazdaság Újabb szegmensben tör babérokra a pesti tőzsde üdvöskéje
Privátbankár.hu | 2024. június 19. 15:22
A Telekom helyett a 4iG támogatja Magyarország legsikeresebb, immár 28-szoros bajnok együttesét, amely a következő idényt One Veszprém néven és egy új, világhírű edzővel folytatja.
Makro / Külgazdaság Felemás hír jött Európából: mi történt az építőiparral?
Privátbankár.hu | 2024. június 19. 14:34
A magyar építőipar ugyanakkor nagyot ugrott.
Makro / Külgazdaság Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 19:27
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal, 7 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az MBH Bank szakértője szerint egy ideig kivárhat az MNB a további kamatcsökkentésekkel.
Makro / Külgazdaság MNB: a kormánynak megvan a „beavatkozási mozgástere” a hiánycél eléréséhez
Dobos Zoltán | 2024. június 18. 18:27
A monetáris politika új szakaszának megkezdését jelentette be Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a jegybank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése után. A központi bank egyúttal frissítette az inflációra és a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését is.
Makro / Külgazdaság Szokatlan számok: riadójelzés jött az orosz gázellátásról
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 15:11
Két év óta először, a múlt hónapban az orosz gáz súlya nagyobb volt Európa ellátásában az amerikai szállításoknál, ami rávilágít, mennyire kiszolgáltatottak az itteni országok a nagy szomszédnak.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés, amire az ország várt
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 14:02
Óvatosan, de ismét vágott az alapkamaton a jegybank.
Makro / Külgazdaság Szóra bírták Orbán Viktor miniszterét Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 13:04
Bóka János sok érdekes részletet árult el a közelgő magyar uniós elnökségről és a most zajló politikai játszmákról is.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor karjába lökhették Brüsszelben Giorgia Melonit - mégiscsak összejöhet a jobbos szuperpárt
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 10:44
Ursula von der Leyenékra jobbról is, balról is berágtak, ez pedig esélyt adhat Orbán Viktornak is a brüsszeli helyezkedés során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG