A globális felmelegedés drámaian változtatja meg napjainkban az Északi-sarkkör környezetét, mivel a térség kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a Föld más régiói. A gyors leolvadás egy XXI. századi ’aranylázat’ váltott ki az érintett országok kormányai részéről, mivel becslések szerint a világ olajkészleteinek 20 százaléka a térségben található.
Dánia, az agresszor
A múlt hónapban Dánia benyújtotta igényét az ENSZ-hez az Északi-sarkvidék 895 ezer négyzetkilométeres területére, beleértve az Északi-sarkot is. Martin Lidegaard külügyminiszter a követelést a Dán Királyság történelmi mérföldköveként dicsőítette. Az elmúlt években a dán hadsereg érezhetően fokozta érdeklődését a térség irányába, fölállították többek között az Északi-sarkköri Parancsnokságot és több katonát küldtek a közös Amerikai-Dán katonai bázisra, az észak-grönlandi Thuléba.
A dán bejelentés hatására a régióban érintett államok között fellángolt a parázsló feszültség. A kanadai konzervatív National Post „Új hidegháború: Dánia agresszívvé válik” címmel közölte a hírt, és a „kis dán nemzet elképesztő követeléséről” számolt be olvasóinak. A kanadai konzervatív kormány 2006-os hatalomra kerülése óta az Északi-sarkvidéket tekinti geopolitikai és katonai stratégiája kulcselemének. Stephen Harper miniszterelnök minden évben meglátogatja a térséget és 2010-ben mutatta be a kormány Északi Stratégiáját. Hamarosan Kanada is benyújtja igényét az ENSZ-hez, mintegy 1.7 millió négyzetkilométer nagyságú területre, természetesen beleértve az Északi-sarkot.
Olajra mozdul az Egyesült Államok
Mivel az Északi-sarkkör térsége mintegy 45 milliárd hordó olajat rejt és hozzá még a világ még fel nem tárt gázkészleteinek 30 százalékát, az Egyesült Államok érdeklődését is bizton feltételezhetjük. És valóban, tavaly februárban az USA haditengerészete új jelentéssel állt elő az Északi-sarkvidékről. Eszerint a Barents-tenger hajózási útvonalai 2020-ra évente legalább 160 napig lesznek járhatóak és emiatt fokozott katonai jelenlét biztosítása szükséges.
Az USA, amely Alaszka révén tekinthető Északi-sarkvidéki hatalomnak, jogot formál a Beaufort-tenger olajban gazdag alapzatára, amelyet viszont Kanada is magáénak tekint. Emellett Washington Kanada szuverenitását megkérdőjelezi az Északnyugati Átjáró fölött is, amely a felmelegedés miatt fontos hajózási útvonallá válhat.
Oroszország sem szeretne lemaradni az Északi-sarkkör fokozódó fegyverkezési versenyében. Az elmúlt pár évben több katonai bázist felújítottak, amelyeket még a Szovjetunió felbomlásakor a sorsára hagytak. Moszkva jelenleg állít föl egy 6 ezer katonából álló egységet, amelyek az Északi-sarkkör védelmére lesznek telepítve.
Kína Izlandon keresztül szeretné érdekeit érvényesíteni. 2012-ben Izland volt a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang európai körútjának első állomása. 2013-ban Kína és Izland kétoldalú kereskedelmi egyezményt írtak alá, egyben Kína megfigyelő státuszért folyamodott az Arktikus Tanácsba. Napjainkban pedig Kína működteti az Izlandon működő diplomáciai képviseletek legnagyobbikát.
Az Arktikus Tanács viszonylag fiatal nemzetközi szervezet: története 1991-ig vezethető vissza, amikor nyolc északi ország (Egyesült Államok, Kanada, Dánia, Izland, Norvégia, Svédország, Finnország és a Szovjetunió) aláírta az ún. Arctic Environmental Protection Strategy-t.
Idén áprilisban az Egyesült Államok veszi át az Arktikus Tanács soros elnöki pozícióját, amely Washington figyelmét még inkább az Északi-sarkvidék felé fogja fordítani.
Az orosz-ukrán és az örmény-azerbajdzsáni konfliktus komoly hatással van az eurázsiai regionális biztonsági keretrendszerre. Káncz Csaba jegyzete. 
