1p
Az OECD szerint Európa déli feléből tömegesen vándorolnak az emberek északra a magas munkanélküliség és a recesszió miatt. Leginkább a görögök és a spanyolok hajlamosak a költözésre, ők, ha tehetik, Németországba mennek.

Az OECD előzetes adatai szerint 34 ezer görög és 28 ezer spanyol költözött Németországba 2011 és 2012 szeptembere között. A görögök esetében ez 70 százalékos növekedés. A 2012 szeptembere előtti 12 hónapban összesen 116 ezer ember ment Németországba a válság sújtotta országokból. A német statisztikai hivatal megerősíti ezt: előző évben 17 éves csúcspontra jutott a Németországba bevándorlók száma.

Görögországban és Spanyolországban is rendkívül magas a munkanélküliségi ráta, 28, illetve 27 százalék. Az OECD főtitkára, Angel Gurría szerint az Európai Unió egyik nagy vívmánya a munkavállalók szabad mozgása, de a távozók mégis hiányozni fognak a saját országaiknak, mert a képzettebb polgárok vándorolnak ki.

2011-ről már pontos adatok állnak rendelkezésre, és az OECD szerint Németország mellett Svájc volt a kivándorlók második legnépszerűbb célpontja. 31 ezer portugál, olasz és spanyol állampolgár költözött az alpesi országba, míg az unióban 15 százalékkal nőtt a más országokba költözők száma.

Nem egyszerű most munkát találni Európában

A szervezet jelentése szerint a válság miatt sokkal nehezebb a helyzet Európa munkaerőpiacain. Vita van arról, hogy a bevándorlók terhet vagy lehetőséget jelentenek a fogadó államokban. A jelentés szerint nincs perdöntő bizonyíték egyik álláspont alátámasztására sem, de a bevándorlás csak a GDP 0,5 százalékát befolyásolta átlagban akár pozitív, akár negatív irányban.

A bevándorlók jelenléte azonban egyértelműen fontos demográfiai szempontból. A jelentés szerint az OECD tagországok területén a bevándorlók nélkül 2020-ra átlagosan 30 százalékkal lesz alacsonyabb a dolgozni kezdők aránya, mint ahányan kilépnek a munkaerőpiacról. A bevándorlók kulcsfontosságúak a nyugdíjrendszer és az egészségügy fenntarthatósága szempontjából is, hozzájárulnak a termelékenység javításához és a gazdaság általános helyzetének javításához.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG