5p

A dollár erősödése és a kockázatkerülés tőkekiáramlást okozott a feltörekvő piacokon, így hazánkban is. Ráadásul a fejlett piaci hozamok közül is az amerikaiak emelkedtek a legjobban. A kelet-európai gazdaságok a vártnál gyengébben szerepeltek, de a 4,5 százalékos költségvetési hiánycél tartható, és a jövő évi növekedésre is jók a kilátások. A Magyar Nemzeti Bank a keddi kamatdöntést indokolta.

A dollárerősödéssel párhuzamosan fokozódott a kockázatkerülés, így a tőkekiáramlás a feltörekvő piacokon, így a hazai pénzpiacon is – mondta a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor beszámolója szerint a Monetáris Tanács kamatdöntő ülését követő háttérbeszélgetésen Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Mint arról beszámoltunk, a jegybank Monetáris Tanácsa változatlanul 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélén sem változtatott.

A jegybank második embere az októberi inflációs mutatót elemezve rámutatott, az élelmiszerek és az üzemanyagok ára nagyobbat emelkedett, a piaci szolgáltatások viszont lassabban drágultak, sőt a telekommunikációs szolgáltatások ára októberben csökkent. Azt egyelőre nem tudni, ez egy egyszeri csökkenés volt-e, mindenesetre az MNB figyelemmel kíséri ezeket az adatokat.

Hoppá, októberben olcsóbb lett telefonálni és internetezni!
Hoppá, októberben olcsóbb lett telefonálni és internetezni!
Fotó: Depositphotos

Szintén negatív hatással volt a magyar gazdaság megítélésére a III. negyedévi GDP-adat, emellett azonban kiemelte,

az infláció fenntarthatóan alacsony szinten tartása fontos jegybanki cél.

Virág Barnabás közölte, az alacsonyabb inflációs mutató kedvező adat, ám a forintárfolyam a pénzromlás ütemének emelkedését hozhatja magával. Megismételte az MNB múlt havi üzenetét is, mely szerint

akár huzamosabb ideig és készek fenntartani a jelenlegi kamatszintet.

A rossz GDP-mutató nem egyedi magyarországi jelenség, a kelet-európai gazdaságok a várakozásokhoz képest rosszabbul teljesítettek, ellentétben az amerikai vagy kínai gazdasággal – mondta az MNB alelnöke. Virág azt mondta, a jegybank hatáskörébe tartozó tényezőkben jól állnak, így a fogyasztás élénkülése zajlik, a reálkeresetek nőnek, a hitelpiac élénkül. Rámutatott, a monetáris politika hatókörén kívül eső faktorok fogják vissza a növekedést, ilyen az agrárium (az idei nyári időjárás), a gyenge hazai export, ami elsősorban a német ipar recessziójának tudható be, illetve az elmaradó beruházások. Emellett „hosszúra nyúlik az infláció árnya”, azaz a gazdasági szereplők még mindig tartanak az inflációtól – tette hozzá, majd megjegyezte, céljuk ezt oldani.

A fejlett piaci hosszú hozamok emelkedtek, a dollár jelentősen emelkedett, így az olló tovább nyílt a tengerentúli és az európai piacok között – mutatott rá az MNB alelnöke. Hozzátette, az energiapiacok reagálnak a geopolitikai helyzet eszkalációjának veszélyére. Emiatt a dollárbefektetések lettek népszerűbbek, elszívják a tőkét a feltörekvő, így a magyar gazdaság elől is.

A folyó fizetési mérlegben többlet mutatkozik, ez erős fundamentumot jelent, emellett a költségvetés elsődleges egyenlege is javul, az inflációt is tartósan leszorították. A növekedéssel van erős elmaradás, de jövőre az elemzők szerint ebben is előre tudunk majd lépni – mondta az alelnök. A 4,5 százalékos költségvetési hiánycélról úgy vélekedett, az az utolsó két hónap függvényében tartható.

Virág Barnabás aláhúzta, továbbra is három tényezőt kezelnek kiemelt figyelemmel:

  • inflációs kilátások, a várakozások horgonyzottsága,
  • a kockázati megítélés során a külső egyensúly és a költségvetési célok elérése,
  • a pénzpiaci stabilitásnál pedig a pozitív reálkamatra figyelnek.

A szintén a Klasszis Média égisze alatt megjelenő laptásunk, az Mfor a múlt heti Kormányinfón arról érdeklődött Gulyás Gergely kancelláriaminiszternél, mit vár a kormányzat a leendő jegybankelnöktől. Virág Barnabás most újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a monetáris politika vitelét illetően többféle narratíva van, az ilyen irányú kétségeket Gulyás Gergely válasza mérsékelte, eloszlatta.

Az Mfor most az iránt érdeklődött, hogy a jegybank lát-e kockázatokat a jövő évi költségvetésben, elsősorban az uniós pénzek körüli vitákban, illetve a tavaly is és idén is elmaradó áfabevételekben. Virág Barnabás válaszában úgy fogalmazott, szerinte a kormányzat elhatározott a költségvetési hiánycélok tartása mellett, az idei hiánycél is teljesíthető, a 2025-ös kockázati faktorról azonban nem kívánt véleményt mondani. Az MNB alelnöke ezt azzal indokolta, hogy a kormányzat a költségvetési folyamatokba bármikor beavatkozhat.

A sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
Makro / Külgazdaság Még 4 nap a választásokig! Ma élőben kérdezhet Somogyi Zoltántól
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:36
A Political Capital szociológus alapítója a szokásosnál két órával korábban, 13:30-kor lesz a Klasszis Klub Live vendége. Akit ezúttal sem csak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG