4p
A Generali Alapkezelő sajtóebéd keretében számolt be stratégiájáról, idei évéről, jövőbeni terveiről. A cég nyit a vagyonkezelés felé, a tőkepiacokon pedig úgy látja, hogy az amerikai rali kitart még, az európai tőzsdék és a feltörekvő piacok pedig egyenesen beszállási pontot kínálnak.

Stratégiaváltás

A Generali az elmúlt másfél-két évben új globális stratégiát kezdett, miszerint a biztosítás mellett a vagyonkezelési üzletágban is erősít. Ez a magyar cégnél már 15 éve így van, így lényegében innen veheti át a modellt a cég. Ennek során alapkezelőket vásárolnak Kelet-Európában, így ebben a térségben különösen megnövekszik a vagyonkezelés szerepe. Az idei év persze nem könnyű az iparágban, hisz rendkívül nehéz hozamot elérni, de a továbbiakban arra számít a cég, hogy jobb hozamokat érhetnek el.

Különváló piacok

Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója a várható piaci folyamatokat elemezte, ennek során elmondta, hogy idén az amerikai tőzsdék és az úgynevezett feltörekvő piacok teljesítménye rendkívüli mértékben eltér. A különválás okai lehet az amerikai stimulusok, mint például az adócsökkentésre hatása. Erősen növekszik az amerikai gazdaság, az infláció már tartósan emelkedik (végülis ez volt a jegybankok célja), ugyanakkor hosszabb távon az infláció strukturális okok miatt alacsonyabb lehet, mint a korábban megszokott szintek.

Az amerikai gazdaság teljes foglalkoztatottság mellett növekszik nagy mértékben, így a Fed célja, hogy minél inkább normalizálja a monetáris politikát, ennek keretében várhatólag 3 százalék lehet az amerikai alapkamat 2019 végére. Ugyanakkor globálisan a jegybanki mérlegfőösszegek jövőre már mínuszba fordulhatnak, vagyis már több pénzt vonnak vissza, mint amennyit az eszközvásárlási programok során a piacra bocsátanak (a Fed évi 600 dollárt von ki, az EKB pedig idén idén év végén beszünteti az eszközvásárlást), ez már hatással lehet a feltörekvő piaci tőkekivonásra.

Amerika

Nem csak az infláció, hanem a globális kamatok is alacsonyabban alakulhatnak a következő években, mint a korábbi évtizedekben, több okból. Egyrészt az eleve alacsonyabb infláció miatt, másrészt a megnövekedett adósságállományok is alacsonyabb kamatszintet kívánnak, ugyanis sok országban növekedett jelentősen a GDP-hez viszonyított adósság, így például Amerikában is.

Ami a tőkepiacokat illeti, Pallag szerint még nem tartunk ott, hogy veszélyben legyen az amerikai részvénypiaci emelkedés, miután a kötvényhozamok nem magasak, és az amerikai gazdaság is a megfelelő ciklusban van még. Ha a kötvényhozamok jelentős emelkedésnek indulnak, már veszélybe kerülhet a részvénypiaci trend, de ennek egyelőre semmi nyoma.

Európa

Európában más a helyzet: a részvénypiacok lemaradtak Amerikához képest, sőt, egyenesen távozott a tőke Európából. A Generali úgy véli, hogy ez most beszállási pontokat jelenthet megfelelő európai papírokban, ezen belül is az európai pénzügyi szektort tekintik vonzónak. Ráadásul mindezt megsegítik az extrém alacsony európai kötvényhozamok: a legfejlettebb országok 10 éves hozamai bőven egy százalék alatt vannak. Önmagában bíztató lehet az olasz költségvetés várható elfogadása, ezzel egy lényeges aggodalomtól szabadulna meg az eurózóna.

Feltörekvő piacok

Az úgynevezett feltörekvő piacok már sokkal nagyobb lemaradásban vannak, kifejezetten zuhantak idén. Ebben több szempont játszik szerepet: egyes országokban konkrét súlyos problémák vannak, mint ezt a török és argentin válság is mutatta, ugyanakkor olyan piacok is szenvedtek, ahol a gazdaság egészséges. A befektetési alapok sok piacon alulsúlyozott állapotba kerültek, Pallag szerint ez már a kapitulációs állapothoz közeledik, és még akár idén egy mélypont alakulhat ki, ami remek vételi jelentőséget jelenthet. Ezt legfeljebb az zavarhatja meg, ha a kínai-amerikai kereskedelmi háború elfajulása túlzottan visszafogná a kínai gazdaság növekedését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG