Számos cikkben foglalkoztunk már az egyre növekvő problémával, miszerint a nyugdíjak és a keresetek közötti olló fokozatosan szélesebbre nyílik, ám a kettő között folyamatosan növekvő különbségnek a számszaki változáson túlmenően sokkal komolyabb következménye is van. Ezzel a hatással a rendre év végén megjelenő KSH Háztartások életszínvonala kiadvány adatai révén lehet szembesülni. A nemrég megjelent friss publikáció szerint ugyanis megállíthatatlan a kedvezőtlen folyamat: tavaly tovább romlott a nyugdíjasok helyzete a relatív jövedelmi szegénység alapján.
Relatív jövedelmi szegényeknek azokat nevezi a statisztika, akiknek jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát, vagyis a szegénységi küszöböt. 2019-ben ez az összeg 13 százalékkal magasabb volt az előző évinél, 105 259 forint a 2018-as 93 312 után. Mindez lefordítva annyit tesz, hogy aki ennél a 105 259 forintnál kevesebb jövedelemből gazdálkodik hónapról hónapra, azt a statisztika is szegénynek tekinti.
A nyugdíjasok között pedig egyre többen felelnek meg ennek a fogalmi meghatározásnak, hiszen a 2018-ban regisztrált 10,9 százalék után 2019-ben már a legidősebbek 14,3 százaléka volt jövedelmi szegény.
Közérthetőbb formában ez annyit tesz, hogy 293 722 nyugdíjas élt a szegénységi küszöbnél, a 105 259 forintnál kevesebb pénzből havonta, egy évvel korábban ez a szám még "csak" 221 488 fő volt. Vagyis egy év leforgása alatt kiugró számú, 72 ezer nyugdíjas csúszott szegénysorba Magyarországon.
Arra, hogy a helyzet romlása mennyire drasztikus és milyen régóta tartó folyamat, azt egy másik viszonyítási alap is megmutatja. 2010-ben a jövedelmi szegények aránya a nyugdíjasok között még csak 4,6 százalék volt (szemben a mostani 14,3 százalékkal), az érintettek létszáma pedig 113 ezer fő volt.
Ha a szegénység mértékét nemek szerinti lebontásban nézzük, akkor jelentős változásról árulkodnak a friss számok. Hagyományosan ugyanis a relatív jövedelmi szegénység a nők körében volt meghatározóbb, tavaly viszont a férfiak körében szignifikánsan nőtt az arány. A nyugdíjas férfiak körében 14,8, a nők esetében pedig 14 százalék volt a relatív jövedelmi szegények aránya.
A helyzet még ennél is rosszabb lehet
Bár a KSH adatai alapján 293 ezerre tehető a jövedelmi szegénységben élő nyugdíjasok száma, szigorúan az ellátások nagyságát tekintve ennek többszöröse lehet az érintettek köre. A Magyar Államkincstár adatai alapján ugyanis közel 580 ezren vannak azok, akik havonta a szegénységi küszöbértéknél kevesebb, legfeljebb 100 ezer forintnyi összeget kapnak az államtól nyugdíjként.
Hogy a statisztikai hivatal az államkincstár adatánál alacsonyabb érintettről árulkodik, annak hátterében a nyugdíjaskorú munkavállalás állhat. Az alacsonyabb összegű nyugdíj mellé ugyanis jövedelemként a munkabér is beszámít, ami - mint az adatok mutatják - sokak jövedelmi helyzetét tudja javítani. Igaz, másik szemszögből megközelítve a kérdést, a KSH adatsora arra is rávilágít, hogy a nyugdíjaskorú munkavállalás nem olyan mértékű, hogy a jövedelmi szegénységi arányon, mint statisztikai adaton és ezáltal a nyugdíjasok helyzetén érdemben javítani tudjon.
Magyarázat: inflációhoz kötött nyugdíjemelés + szárnyaló bérek
Mint arra cikkünk legelején is utaltunk, megvan a magyarázata ennek a folyamatnak. Az, hogy a nyugdíjasok egyre nagyobb mértékben - és láthatóan egyre nagyobb számban - szegényednek el, két dologra vezethető vissza. Részben az inflációhoz kötött nyugdíjemelés, részben pedig a bérek elmúlt néhány évben regisztrált gyors ütemű növekedése áll a folyamatok hátterében.
A nyugdíjemelés során ugyanis csak és kizárólag a várható infláció mértékét veszik figyelembe, igaz, szükség esetén a törvénynek megfelelően kiegészítő emeléssel kompenzálja a kormány az ellátásokat, ám ez is csak a reálértékét megőrzését eredményezi, érdemi növekedést nem. Ez nyilván nem véletlenül, hiszen a kormány még 2010-ben egyik legfőbb céljaként a nyugdíjak reálértékének megőrzését tűzte ki. Hogy ez megvalósuljon, egyáltalán nem indokolt a bérnövekedések mértékét figyelembe venni a nyugdíjemelés során, mint az amúgy megtörtént a korábbi számítási metódus, a svájci indexálás alkalmazásánál. Márpedig ennek hiánya az elmúlt években egyre markánsabban kezd megmutatkozni.
A bérek alakulása befolyásolja is a szegénységi küszöböt is, mivel az a medián ekvivalens jövedelem 60 százaléka, vagyis leegyszerűsítve a bérek változása mozgatja ezt a határértéket. A lendületes bérnövekedési ütem a szegénységi küszöböt is gyors ütemben emeli, tavaly például 13 százalékkal, miközben ezzel párhuzamosan a nyugdíjak csupán 3,4 százalékkal emelkedtek. A folyamat tehát úgy néz ki, hogy
hiába nőnek a nyugdíjak minden évben, a növekvő bérek által meghatározott szegénységi küszöb alá egyre nagyobb arányban csúsznak be a nyugellátások is.
Mindebből következik az is, hogy ameddig a nyugdíjak számításánál nem veszik figyelembe a bérnövekedés mértékét, és jelentős differencia lesz a két jövedelmi forma változása között, addig statisztikailag a nyugdíjasok egyre rosszabb helyzetbe fognak kerülni. Természetesen a helyzet nemcsak a számok szintjén romlik és romolhat. A nyugellátások az alacsony emelési ütem miatt egyre kevésbé bírják el az elmúlt időszakot egyre inkább meghatározó élelmiszer-áremelkedést. Azok éves szinten akár kétszer nagyobb ütemben drágulnak, mint ahogy emelkednek a nyugdíjak. Márpedig a nyugdíjasok fogyasztói kosarában sokkal nagyobb súllyal szerepelnek az ilyen termékek, mint az átlagos fogyasztói kosárban.
A helyzeten egyrészt javíthatna a svájci indexáláshoz való visszatérés, vagy akár a differenciált nyugdíjemelés is. Utóbbi során az alacsonyabb értékű ellátásokat nagyobb arányban emelné a kormányzat, míg a sok százezresek, akár milliósok esetén csak minimális - reálértéket megőrző - emelés történne. Ez utóbbi esetén is kivédhető lenne az, hogy évről évre mind többek ellátása kerüljön a szegénységi küszöb értéke alá.
Január elején még 415 forintot kellett adni egy euróért, most már „csak” 406-ot. A pezsgőbontással azért még várunk. 
