Egyelőre az Egyesült Államok és Oroszország részéről is kölcsönös fenyegetőzést és kardcsörtetést láthatunk, míg az európai vezetők érdekeik mentén erősen vagy kevésbé aktívan a tárgyalásokat szorgalmazzák. Ugyan Orbán Viktor magát és hazánkat kelet és nyugat közötti jégtörőnek látja, ne legyenek kétségeink, hogy a francia elnök, Emmanuel Macron minapi látogatása nagyobb hatással bír. Ennek kapcsán ráadásul a korábbi idők megnyilatkozásaival szemben Vlagyimir Putyin is azt mondta, hogy az elhangzott javaslatok a megoldás felé vezethetnek. Nem véletlen egyébként az európai vezetők igyekezete, az ukrán helyzet eszkalálódása esetén az EU-nak és így Magyarországnak is komoly vesztenivalója van.
Gáz van, de a jövőben is lesz?
Ha megnézzük a folyamatokat, akkor azt láthatjuk az ukrán válság kapcsán, hogy a kommunikáció fókuszában politikai, biztonsági kérdések állnak. Így a nyugati részről Vlagyimir Putyin birodalmi tervei vannak a kirakatban, míg Moszkva a NATO agresszív terjeszkedését rója fel. Mindkét állításban van igazság, ám a háttérben számos más kérdés is ott van, ezek közül az egyik legfontosabb az energiaellátás, ugyanis Oroszország is örömmel növelné gáz- és olajexportját Európába, míg az amerikai vállalatok a cseppfolyós földgáz, az LNG számára látnak piacot a kontinensben. Az ugyanakkor látszik, hogy az orosz gáz teljes kiváltása csak hosszabb távon lenne megoldható. Így talán nem is olyan paradox dolog, hogy az orosz gáz „kizárásával” Moszkva éppen úgy „zsarol”, ahogy Washington is próbál.
Ez már csak azért is erős fegyver, mert Oroszország az EU legnagyobb energiaszolgáltatója. A blokk földgázimportjának mintegy 40 százaléka és a kőolajimport közel egyharmada Oroszországból származik. Magyarország esetében viszont ennél sokkal rosszabb az arány, hiszen a hazánkban felhasznált földgáz több mint 90 százaléka érkezik Oroszországból. Ennél nagyobb arányt az Eurostat csak Csehország és Lettország esetében mért.
Van egy másik fontos mutató is, az energiaimport függőség (energy import dependency), amely megmutatja, hogy mennyire van „kiszolgáltatva” egy ország energiaellátása az importnak. Ez Magyarország esetében 70 százalékos, ami igen magas érték, bár hozzá kell tenni, hogy számos más uniós ország esetében is látunk ilyen, vagy még ennél nagyobb értékeket is, így például a régióból Ausztria és Szlovákia sem áll nálunk jobban, a legnagyobb európai államok közül pedig Olaszországban és Spanyolországban ennél nagyobb, míg Németországban hasonló mértékű a függőség. Mindez abból a szempontból rossz, hogy egy ukrajnai háború esetén óriási bajba kerülne Magyarország is, ám mivel ez másokat is lehetetlen helyzetbe hozna, így nem nálunk nagyobb, gazdaságilag erősebb országok is velünk egy hajóban eveznek.
A zöld átmenet is nehezíti a helyzetet
Az európai országok mozgástere már csak azért is nagyon szűkreszabott, mert a kontinens gáztározói historikusan nagyon alacsony töltöttségi szinten voltak már a fűtési szezon előtt is, miközben idén soha nem látott szintekre ugrott a földgáz tőzsdei ára. Bár sok szakértő vonakodik kimondani az ítéletet, de így is szinte teljes az egyetértés, hogy jelenleg Európa nem tudja helyettesíteni az orosz gázt. Súlyosbítja a helyzetet, hogy számos ország, mint Németország is kényszerpályán van, és ha akarnának sem tudnának rövid távon más energiaforrásokra váltani, miután eltávolodtak az atomenergiától és a széntől. Ugyanakkor az erősen környezetszennyező technológiákhoz való visszatérés legfeljebb vészmegoldást jelenthetne, de összességében az sem reális alternatíva.
Az energetikai nehézségeknek ráadásul van egy olyan vetülete is, hogy a magas árak csökkentik a térség vállalatainak versenyképességét, miközben jelentősen hozzájárulnak az infláció megugrásához. Amennyiben az ukrán helyzet romlik, az szinte biztosan az árak növekedésével jár majd, ami egy „lefele mutató spirálra” teszi egész Európát. Ne legyenek kétségeink, ezt a magyar gazdaság is durván megszenvedné, hiszen a legfontosabb külkereskedelmi partnereink az EU-s országok, velük zajlik az ilyen ügyleteink nagyjából 75 százaléka.
Ugyanakkor az elemzők egy része úgy látja, hogy Moszkva tartósan nem zárja majd el a csapokat, ám a feszültség fenntartására használni fogja, időnként csökkenti a küldött mennyiségeket, esetleg rövidebb ciklusokra szünetelteti a szállítást, így is nyomást helyezhet az EU-s országokra. Ahogy fent írtuk, a szállítások teljes leállítása Magyarország számára tragédiát jelentene. Reményt keltő ugyanakkor az a tény, hogy 2014-ben, amikor erős szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben a Krím annektálása után, a gáz szállítása akkor sem állt le.
A nagyokat csak mérsékelten érintené
Miközben az energiahordozók miatt Oroszország kikerülhetetlennek tűnik jelenleg az EU szempontjából, más területeken általában véve nem ennyire kritikus a helyzet. 2014 óta ugyanis a külkereskedelmi kapcsolatok jelentősen változtak, így a legnagyobb európai országok számára, legyen szó a németekről, a franciákról vagy az olaszokról, Oroszország egy kis jelentőségű exportpiac lett, a kivitelüknek ugyanis csak 2 százaléka megy keletre.
Más a helyzet az EU azon országaiban, amelyek egykor a keleti blokkhoz tartoztak. Ezeknek ugyanis tradicionálisan erősebb a gazdasági kapcsolatuk Moszkvával. Arról nem is beszélve, hogy az energiahordozók miatti jelentős külkereskedelmi passzívumot igyekeznek eltüntetni, és minél több dolgot igyekeznek exportálni Oroszországba. A balti államokat kifejezetten érzékenyen érintené, ha megszakadnának a gazdasági kapcsolatok, hiszen Lettországnak a legfontosabb, míg Litvániának a második legfontosabb külkereskedelmi partnere Oroszország. De általánosságban elmondható, hogy számos olyan régiós és magyar vállalat van, amelynek nagyon fájna, ha nem tudnának Oroszországba szállítani. (A tőzsdei cégek helyzetét itt elemeztük.)
Azok a fránya nyersanyagok
Visszatérve az oroszoktól érkező importra, nem csak az olaj és a gáz kimaradása fájna, hiszen számos olyan nyersanyag van, amivel Moszkva nyomást tud gyakorolni az EU-ra. Palládiumból például nem csak Európát, de részben a világot is ők látják el, hiszen a globális kereslet 40 százalékát elégítik ki az oroszországi bányákból. Amennyiben ellátási problémák lennének ebből a nyersanyagból, az a járműipar számára újabb mélyütést jelentene, hiszen a katalizátorok egyik fontos kelléke a palládium.
Hasonlóan jelentős súlyú a titán is, amely nélkül az európai légiipar nem tud létezni. Ha az oroszok nem szállítanak ilyen fémet, akkor a titánium ötvözetekből készülő repülőgéptestek gyártását le kell állítani, ez pedig a francia-német hátterű Airbus számára jelentene óriási csapást. Titánból egyébként a globális forgalom 30 százalékát biztosítja Oroszország.
Ha az ukrán helyzet odáig fajulna, hogy leáll a külkereskedelem az EU és Oroszország között, az a magyar mezőgazdaságot is nagyon nehéz helyzetbe sodorhatná, hiszen nagy valószínűséggel – a magas gázárak miatt egyébként is komoly ellátási problémákkal küzdő – műtrágya-gyártás teljesen leállna. Keletről érkezik ugyanis az EU-ba a foszfát és a kálisó is, amelyek több műtrágyatípus elengedhetetlen alapanyaga.
Hogy teljes legyen a kép, érdemes még megjegyezni, hogy az európai vállalatok számára az orosz alumínium és a nikkel kiesése is leállásokkal járna. Ráadásul olyan ritka anyagokkal is az oroszok látják el a kontinenst, mint a molibdén és a germánium.
Összességében leszögezhetjük, hogy Magyarországnak gazdasági és miután az Orbán-kormány erős keleti orientációt folytat, így politikai szempontból is fontos, hogy a mostani válsághelyzet ne eredményezze fegyveres konfliktust. Annak ugyanis már jó eséllyel lesz olyan következménye, amely nekünk is fájni fog.
A mexikói elnök leszögezte: meg fogja védeni hazája szuverenitását, de közben párbeszédre törekszik az Egyesült Államokkal. 
