Az amerikai elnök és az észak-koreai diktátor kapcsolata fordulatokban bővelkedik Trump hivatalba lépésének első napjától kezdve. Az első év az ellenségeskedés és háborús fenyegetőzés jegyében telt, miközben Kim nem csak a száját jártatta: elképesztő sebességgel létrehozta azt a rakétát, ami szinte bárhová eljuttatja nukleáris fegyvereit, noha mindenki azt hitte, beleértve Trump tanácsadóit is, hogy ez még évekig fog tartani, van idő.
Szankciók és békeoffenzíva
Jobb híján Trump maximális szankciókkal sújtotta a legújabb nukleáris hatalmat, ami meglehetősen fájdalmas is volt annak, eleve szegény ország lévén. Kim aztán gyorsan át is váltott a békeoffenzívára, felismerve azt, hogy a szorult helyzetbe kerülő amerikai elnöknek is jól valamiféle látszatmegoldás, de főleg a békésebb hangnem (rettegett Guam, Hawaii, majd Kalifornia, meg persze Japán és Dél-Korea, némelyikük már az érkező atombombát vizionálta, mindenki enyhülést akart).
Nyájas udvarlás, majd nyájas válasz, közben semmi durrogtatás, semmi fegyverpróba, kicsit megnyugodhattak a kedélyek. Kim gyorsan el is hívta Trumpot egy csúcstalálkozóra, amire korábban amerikai elnök még nem vállalkozott a Kim dinasztia tagjaival. Trump azonban nem egy konvencionális amerikai elnök, sőt tetszett is neki az újdonság ereje, így aztán rendeztek Szingapúrban az ősellenségek egy barátkozást. Úgy tűnt hogy rövidesen kitör a világbéke, persze ettől a felszín alatt a fundamentumok ugyanazok maradtak: Kim Dzsongun nukleáris fegyverei és rakétái nélkül kiszolgáltatott lenne, esze ágában nem lesz azokat teljesen leszerelni, és ezt azért Trump is sejthette.
Pávatánc
Úgy tűnt, hogy egy ilyen békés status quo megfelel mindenkinek, de azért Trumpra csak nehezedett nyomás, hogy követelje a leszerelést, mire Kim a szankciók feloldását követelte, jelképes leszerelésért cserébe. Aztán idén Vietnamban másodszor is találkoztak, Trump azzal csábítgatta partnerét, hogy országa majd úgy fellendülhet, mint Vietnam (csak szereljen le), és már korábban körüludvarolta, kémiáról beszélt kettejük között, mint a szerelmesek szoktak, nem igazán tudni, ezzel mi volt a cél.
Egy papírlap megsemmisíti a kémiát
Végül le is ültek, Kim vázolta, hogyan kellene feloldani a szankciókat, Trump fogott egy dokumentumot, amit most a Reuters is látott, és átadta Kimnek. A rajta lévő szöveg tömör és velős volt: Észak-Korea szerelje le összes nukleáris fegyverét, és ezeket, valamint üzemanyagukat és a rakétákat adja át Amerikának. Ekkor jöhet a szankciók teljes feloldása. Mindez koreai és angol nyelven egyaránt szerepelt a papíron.
Nos, ezek után nem csoda, hogy a találkozó gyorsan befejeződött, már az ebéd is elmaradt. Eddig nem lehetett tudni, miért lett ekkora harag, de így azért már érthető. Kim Dzsongun igen provokatívnak találhatta ezt a megoldást, és lássuk be, az is volt: még ha szóban mondta volna Trump, de ebben a formában egy ultimátum lett. Így nyilvánvaló volt, hogy Kim berekeszti a találkozót, nem kizárt, hogy ez is volt a cél: Trumpnak kínos lett volna egy olyan zárónyilatkozat, amelyben megint nem ért el sokat.
Líbia réme
Kim Dzsongun többször említette, hogy Líbia rettegett ura, Moamer Kadhafi ugyanilyen szerződést kötött Amerikával 2004-ben, amikor már attól félt, hogy a megdöntött Szaddam Husszein sorsára jut. És hogy-hogy nem arra is jutott, bár nem úgy, hogy Amerika közvetlenül indított ellene akciót, hanem úgy, hogy az Arab Tavasz során népe lázadt fel ellene, és amikor Kadhafi kezdett nyerésre állni a forradalom leverésében, a NATO aktív amerikai részvétellel a levegőből szétzúzta erőit, ami lehetővé tette, hogy a forradalom győzzön, és a gyűlölt diktátort maga az istenadta nép gyilkolta meg.
Kimnek áll a zászló
Kétségkívül Kadhafi nukleáris programja még kezdetleges volt, azzal nem lehetett még ellenállni. Kim viszont tökélyre vitte az övét, Kadhafi sorsára viszont nagyon nem vágyik, ahogy Szaddaméra sem. Leszerelni tehát esze ágában sincs, legfeljebb részlegesen, gazdasági előnyökért cserébe. Trump lehetőségei behatároltak: célját el nem érheti, viszont összeveszni se jó Kimmel, mert akkor az elkezd megint tesztrakétákat lőni, amire a japán és hawaii lakosok ereiben megfagy a vér. Fájdalmasak lehetnek neki ugyan a szankciók, de egyelőre mégiscsak a Kis Rakétaember fújja a passzátszelet.
Az állam állja a hosszú kezeléseket, a háztartások a gyógyszereket. 
