A Hamász október 7-i támadása Izrael ellen megrendítette a Közel-Kelet törékeny regionális egyensúlyát. Az USA, attól tartva, hogy a gázai konfliktus regionális háborúvá fajulhat, két repülőgép-hordozó csapásmérő csoportot és egy atomtengeralattjárót küldött a térségbe.
Közös aggodalmak
A megújult amerikai katonai elköteleződés a Közel-Kelet iránt máris aggodalmat keltett Törökországban és Iránban. A Törökországban kormányzó AKP párt vezetése úgy látja, hogy az Egyesült Államok feltétel nélküli támogatása Izraelnek akadályozza saját, a helyzet de-eszkalálására irányuló erőfeszítéseit. Irán uralkodó elitje az Egyesült Államokat Izrael "vitathatatlan cinkosának" nevezte a "gázai civilek lemészárlásában".
Azon túl, hogy retorikai kritikával illetik az amerikai vezetés halovány nyomásgyakorlását Izrael tűzszünetre kényszerítésében, Ankara és Teherán aggódik amiatt, hogy az USA erősebb közel-keleti jelenléte károsan hat regionális érdekeikre.
A gázai háború - annak elhúzódásától függően - hozzájárulhat a Törökország és Irán közötti közeledéshez, tekintettel az USA által vezetett regionális és világrenddel szembeni közös ellenérzéseikre. A politikai kapcsolatok erősödésének csalhatatlan jeleként Ebrahim Raiszi iráni elnök november 28-án Törökországba látogat.
A két ország közötti tartós szövetségnek azonban komoly korlátjai vannak.
Kapcsolatok a Hamásszal
Ankarának és Teheránnak is vannak kapcsolatai a Hamásszal, bár eltérő természetűek. Nyugati szövetségeseivel ellentétben Törökország nem tekinti a Hamászt terrorszervezetnek. Ankara hagyományosan biztonságos menedéket nyújtott tagjainak (más, a Muzulmán Testvériséghez kötődő csoportokkal együtt az arab felkelések után), és nagylelkűen támogatta Törökországban működő szervezeteiket.
2020 óta azonban a török kormány óvatos lett, és elhatárolódott az arab iszlamistáktól - köztük a Hamásztól -, hogy segítse az arab államokkal, köztük Egyiptommal, Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel, valamint Izraellel való kapcsolatainak helyreállítását.
Irán eközben átfogó politikai, gazdasági és katonai támogatást nyújt a Hamásznak.
Teherán látszólag igyekszik kihasználni a változó regionális körülményeket és a muszlim világban növekvő Izrael-ellenességet, amelyet Izraelnek az október 7-i támadások nyomán a Gázai övezet ellen indított aránytalan támadása váltott ki. Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter november 1-jén Törökországba látogatott, ahol találkozott Erdogan elnökkel és Hakan Fidan külügyminiszterrel.
A nyugati szereplők háttérbe szorítása Szíriában és a Dél-Kaukázusban
A Hamásszal való kapcsolatukon túl Törökországnak és Iránnak más, egymást átfedő érdekei is vannak. Mindkét szereplőt zavarja az amerikai jelenlét Szíriában. Ankara úgy látja, hogy az USA folyamatos támogatása az észak-szíriai kurdoknak akadályozza azon törekvéseit, hogy megakadályozza a kurd autonómiát a Demokratikus Unió Pártja és a Népvédelmi Egységek (YPG) vezetésével, amelyet Törökország a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kiterjesztésének tekint.
Irán számára az USA szíriai kihívása része annak a szélesebb körű külpolitikai célnak, hogy "kiűzze az Egyesült Államokat a térségből".
Teherán úgy látja, hogy a szíriai-iraki határ körüli erők koncentrálására és megerősítésére irányuló amerikai erőfeszítések fenyegetést jelentenek a nehezen kivívott szárazföldi hozzáférésre, amelyet Irakon keresztül Szíriához vezet. Basar al-Asszad elnök szövetségese, Irán is úgy véli, hogy a szíriai rezsim nem lesz képes visszaállítani az ország feletti teljes ellenőrzést, ha annak egyes részei külső kézben maradnak.
Az érdekek a Dél-Kaukázusban is kezdenek közeledni egymáshoz az iráni-török rivalizálás árnyékában. Annak ellenére, hogy Irán a török és azeri támogatású Zangezur-folyosót egy közös török-amerikai összeesküvésnek tekinti maga ellen, hogy figyelmeztette Azerbajdzsánt, hogy kerülje el "a régió geopolitikájának bármilyen változását", és hogy aggódik Izrael Azerbajdzsánnak nyújtott katonai támogatása miatt, a török és azeri tisztviselők az utóbbi időben nyitottnak tűnnek arra, hogy a Zangezur-folyosót egy Iránon átvezető útvonallal helyettesítsék.
Ennek szellemében Teherán felkarolta az úgynevezett 3+3 kezdeményezést, az Ankara által előterjesztett javaslatot, amely Törökország, Irán és Oroszország mellett a három dél-kaukázusi országot is magában foglalja.
Eddig úgy tűnik, hogy Törökország és Oroszország is Iránnal szövetkezik a dél-kaukázusi regionális dinamika nyugati beavatkozás nélküli alakításában.
Közös meggyőződés a kialakulóban lévő többpólusú világrendről
Ankara és Teherán valójában konvergálnak a változó világrenddel kapcsolatos feltevéseikben. A törökországi uralkodó elit úgy véli, hogy "a Nyugatból hiányzik a stratégiai gondolkodás, és egyre inkább elidegenedik a világ többi részétől a különböző kérdések, köztük a Kínával való kapcsolatok, a migráció és a terror, valamint a gazdasági gravitáció Nyugatról Keletre való áthelyeződése miatt".
A legmagasabb rangú iráni tisztviselők, köztük Ali Hámenei ajatollah legfőbb vezető közelmúltbeli nyilatkozatai is arra utalnak, hogy Amerika globális szerepének és befolyásának csökkenését érzékelik, és egy nem nyugati világrend felé való elmozdulást vetítenek előre.
Légy a levesben
Van egy téma azonban, ahol egyelőre a feszültség feloldhatatlannak látszik.
A vízzel kapcsolatos, vitatott kérdésekben iráni tisztviselők a gátak sorát építő Törökországot teszik felelőssé a porviharokért, a Tigris és Eufrátesz folyók vízszintjének csökkenését okolva, amelyek Törökországban erednek és Irakba és Szíriába ömlenek.
Hasonlóképpen Törökországot okolják az Arasz folyó csökkent vízhozamáért, amely az ország keleti részén ered, és Irán néhány határszakaszát képezi a régióban.
