Összetett és átpolitizált terület a köznevelés, így nehéz a tények mentén objektív értékelést adni. Ha mégis vonalmércét kell választani, akkor két forrásra érdemes támaszkodni, az egyik az EU digitális oktatás politikája (DigEduPol), míg a másik a Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája (DOS).

A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő (DESI) index szerint az unió 28 tagállama közül Magyarország a 24. helyen áll a közszolgáltatások területén. Humán tőke tekintetében szintén átlag alatt teljesítő, viszont itt az elmúlt öt évben fejlődés sem mérhető az Eustat számai szerint. A digitális technológiák integrálása tekintetében a legrosszabbul teljesítő uniós tagállamok között vagyunk. A tanulmány szerint aggodalomra ad okot a digitalizáció nagyon alacsony szintje. Ha a DESI 2020 eredmények mellett megvizsgáljuk a 2016-os DOS-ban megfogalmazott célokat, akkor a 1536/2016. (X. 13.) Korm. határozatnak megfelelően

a 2019-es tanév kezdetére minden iskolának szélessávú internet eléréssel és WiFi lefedettséggel kellene rendelkeznie. A pedagógusok jelentős részének tanári laptoppal és a tantermekben digitális oktatási eszközökkel kellene működni. Sőt: digitális tananyag tartalmi kínálatból válogathatnának a tanárok az óravázlataik elkészítéséhez.

Ugyan látunk fejlődést az internetelérés területén, az infrastruktúrafejlesztés is számottevő, de nagyon mélyről indultunk, így a lakossági és intézményi eszközlefedettség még mindig alacsony. A digitális technológia integráltság intézményi szinten uniós összevetésben is sereghajtó.

Ezen eredmények láttán büszkeségünk alább hagy a múlt eredményeinek dicsfényében. Mégis a gondolatmenet kedvéért két példát emeljünk ki a hosszú sorból, hogyan kerülhettünk régen az oktatás élvonalába. 2017-ben ünnepeltük a pécsi egyetem (studium generale) megalapításának 650. évfordulóját. Az egyetem rangjához méltóan a kor legjobb professzorait szerződtették. Ehhez már akkor is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a költségvetésnek. A kor legjobb kánonjogászának honoráriuma tetemes volt, évi 700 aranyforint, de Nagy Lajos tudta, hogy a minőségi oktatás pénzbe kerül, és ha az élvonalba akarunk kerülni, akkor arra költeni kell. (Tegyük hozzá, akkor volt is miből.) A digitális oktatás még Európa éllovasainak is csak álom, ha pedig GDP-arányos összevetésben az EU átlag alatt finanszírozzuk az oktatást, akkor digitalizációra nehezen futja.

A finanszírozáson túl nézzük meg a szakmai hátteret is. Biztosan nem tudják elegen, hogy a modernkori pedagógia alapköveit lerakó Comenius Rákóczi udvarában dolgozott. Kultúrtörténeti kitekintésünknél fontos ponthoz értünk, mert Comenius didaktikájával már a XVI. században elértünk egy fontos alapvetéshez.

„A megismerés mindig az érzékszervekből induljon ki. A tanítás ne a dolgok szóbeli elbeszélésével vegye kezdetét, hanem a reális megfigyeléssel.”

Tegyük fel a kérdést magunknak: napjainkban érvényesül ez az elv? Régi felismerés, hogy érzékelés hajtja a megismerést és ez a motiváció lendíti előre a tanulásban bukdácsoló nebulókat. A modern korban hogyan lehetne másképp a világ csodáját a diák elé tárni, mintsem a technológia segítségével? Digitális korban vétek nem kihasználni a digitális eszközöket és digitális tartalmakat. Milyen érdekes lenne egy történelem óra, ahol a knósszoszi palotát virtuális valóság segítségével felfedezhetnék a diákok, vagy ha a mohácsi csatát lejátszhatnák. Stratégiát, fegyvereket választhatnának, láthatnák a többezer lovat, gondoskodhatnának az élelmezésükről, stb. Ha például egy fizikai vagy kémiai kísérletet önállóan vagy projektmunkában összeállíthatnának a diákok - ha esetleg katasztrófa lenne a vége, az is csak virtuális maradna.

De ne rohanjunk ennyire előre, inkább álljunk meg és a fogalmakat tisztázzuk, mert az oktatás digitalizációja, a digitális oktatás és a digitális kompetenciafejlesztés messze nem azonos fogalmak. Ha Zoomot használunk, hogy a gyerekeket elérjük, azzal még nem tártuk a tanulók elé a világ csodáit, hogy megérintsék őket és szárnyaljanak. Ha a gyerekek gyorsabban chatelnek és posztolnak, mint beszélnek és hamarabb használják a Facebookot, mintsem az énképük kialakulna, attól még a digitális kompetenciájuk koránt sem fejlett, mert az ettől sokkal több. 

A digitális kompetenciák magukban foglalják az információ megkeresésének, összegyűjtésének és feldolgozásának képességét, valamint azok kritikus és szisztematikus alkalmazását. Az egyénnek képessé kell válnia arra, hogy értékelni tudja az információ fontosságát és megkülönböztesse a valósat a virtuálistól a kapcsolatok felismerése során. Az egyénnek rendelkeznie kell azzal a készséggel, hogy eszközöket tudjon alkalmazni komplex információ előállítására, bemutatására és megértésére. Az egyénnek képesnek kell továbbá lennie az IST (információs társadalmi technológiák) alkalmazására a kritikus gondolkodás, kreativitás és innováció támogatása érdekében.

De térjünk vissza a fogalmakhoz, mert az végképp nem járja, hogy egyenlőségjelet tegyünk a digitális oktatás és a távoktatás között. „Ha a szavak nem felelnek meg eredeti jelentésüknek, akkor a tettek nem sikerülnek.” Konfuciusz bölcsességét ebben az esetben is érdemes megfontolni, mert érezzük, hogy valami azért nem sikerült.

Fontos eldönteni, hogy digitálisan szeretnénk az oktatást támogatni, vagy távoktatást kell tartanunk digitális csatornák segítségével, esetleg digitális tartalmakkal szeretnénk az oktatás hatékonyságát emelni. Nagyon nem mindegy. Szerencsére ennek tisztázásához is van mankó. Az EU digitális oktatás politikájában (DigEduPol) pontosan kijelöli a fejlesztendő digitális kompetenciák körét és meghatározza azon módszereket, amelyek segítségével hatékonyan átültethetőek ezek az elvek a mindennapokba. Az EU számos pályázat indított az digitális oktatás fejlesztésére, ahol az intézmények euro milliókért versenghettek, hogy digitális oktatáshoz szükséges eszközök, módszerek, tananyagok elérhetőek legyenek számukra. Külön mentori program is indult a 2014-20-as költségvetési ciklusban, ahol az intézményeket szakértők támogatták a bevezetésben.

Aminek elő kellett volna állnia 2019-es tanévkezdésre a közoktatásban:

1. A pedagógusok IKT tudása feleljen meg a digitális oktatás követelményeinek.
2. A digitális tartalomkínálat, módszertani támogatás tegye lehetővé, hogy az IKT-eszközök használata minden tantárgy esetében beépüljön a tanítás-tanulás és az értékelés folyamatába.
3. A tantermek internet- és eszközellátottsága feleljen meg a digitális oktatás követelményeinek.
4. A tanulók számára biztosított eszközrendszer feleljen meg digitális oktatás követelményeinek.
5. Minden köznevelési intézmény számára váljanak elérhetővé a digitális technológiák által kínált döntéstámogatási, adminisztrációs, kommunikációs, adatszolgáltatási és szervezési lehetőségek.

A fenti pontokból is látszik, hogy a digitalizáció két irányba hat (tanár-tanuló) és mindkét irány az emberekben rejlő potenciál felszabadítását célozza meg a hatékonyabb feladat-végrehajtás érdekében. A tanár és tanuló tengelyén érdemes beszélni a tanári háttérmunka támogatásáról és a tanulási folyamat szereplőinek hatékonyságnöveléséről. Ez utóbbi állt a közfigyelem homlokterében. Itt kellett volna jó vizsgaeredményeket adnia a digitális oktatásnak. Az ehhez szükséges eszközök és tartalmak, módszertani segédletek a mai napig nem, vagy csak részben elérhetőek a tanárok számára. Csodálkozunk, ha megjelennek a vasalódeszkás képek a közösségi médiában. Hogyan lehet tornaórát tartani egy kisiskolásnak Zoomon? Mondjuk erre is lenne digitális segédlet. Tegyünk egy kisiskolás kezére karórát. Egész nap le sem veszi róla a tekintetét, úgy elbűvöli a másodpercek suhanása. Kérjük meg, hogy számolja meg a szívverését guggolások előtt és után. Nézze, hogyan változik a dobbanások száma. Szerintem minden szülő tudja, hogy nem lehet lebeszélni majd őket a guggolásról. Ha mindezt egy pulzusmérős okos órával tesszük, akkor lesz igazán a gyerkőc flow-ban. (De itt sem az eszköz, hanem a megismerés folyamata a fontos.)

Térjünk vissza a távoktatásra és a tantermi oktatásra. Míg az utóbbinál oktatási formában a tanár kerül előtérbe, úgy a távoktatásnál a tanuló viszi a prímet. Nekik olyan digitális eszközöket és tartalmakat kell biztosítani, amelyek kézen fogva végigviszik őket az adott tananyag feldolgozásán. Erre számos jó példa látható az e-learning megoldások között, amelyek jelenleg nincsenek jelen a közoktatásban. A tapasztalás megszerzésében is segítséget nyújtanak a virtuális valóságot megjeleníteni képes megoldások (pl.: HoloLens). Hosszan sorolhatóak lennének a digitalizáció eszközei és módszerei, de nem lehet célja a cikknek az oktatástechnológia teljes áttekintése. Inkább fontos érezni, hogy megfelelő célokra, számottevő forrásra és kidolgozott módszerekre, tartalmakra van szükség, ha a digitális oktatás a cél. A pedagógia egy nagyon bonyolult, összetett tudomány. Mikor, mit, miért és hogyan oktatunk. Az hogy az adott oktatási szituációban mi a legalkalmasabb módszer, segédlet vagy motivátor, annak megítélése mindig a tanár kompetenciája.

Az, hogy a jó eszközök között válogathassanak a tanárok, már az oktatási szakértők, technológusok, tananyagfejlesztők és szakpolitikusok felelőssége.

Fontos hangsúlyozni, hogy a digitális táblától, a notebookba jegyzeteléstől és a közösségi média használatától még nem lesz digitális az oktatás. Az infrastruktúra elengedhetetlen, az eszközhasználat fontos, de a digitalizáció az oktatásban ettől sokkal több. A digitalizációval a tanári munka hatékonysága nő, így több idő jut a tanulóra. Ennek fontosságát most a szülők megtapasztalhatták, mert kétség ne férjen hozzá: minden kisiskolás házi feladata a szülőre rótt ujjgyakorlattá vált.

De nézzük az osztályzatot. Ha a digitális oktatás célkitűzéseit értékeljük, akkor látható, hogy van tér a fejlődésre. Ha az infrastruktúra rendelkezésre állását nézzük, akkor komoly fejlődés áll még előttünk. Ha a digitális technológia integrálását vizsgáljuk, akkor veszélyes lemaradásban vagyunk. Ha a didaktikai hátteret, oktatási stratégiákat elemezzük ott már biztatóbb a kép. Mégis ahhoz, hogy az érdemjegy görbüljön, elengedhetetlen volt a tanári lelkesedés és tapasztalat.

Végülis ez a dolgok rendje, mert a tanár tanít – ez hivatás, nem munka.