3p
Fordulat kell - mondják a jegybankban.
Palotai Dániel

Magyarország 2010-től először sikeres fiskális, majd 2013-tól eredményes monetáris fordulatot hajtott végre, most versenyképességi fordulatra van szükség - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója, vezető közgazdásza az MNB és a Magyar Közgazdasági Társaság által Versenyképességi és növekedési fórum - 2016 címmel megrendezett konferencián.

Magyarország gazdaságát jellemzi, hogy a gazdasági növekedéshez makrogazdasági egyensúly társul, ebben a helyzetben olyan reformokat, intézkedéseket kell megvalósítani, amelyek versenyképességi fordulatot eredményeznek.

Többen dolgoznak, de nagyok a terhek

Palotai Dániel elmondta: az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy jelentősen bővült a foglalkoztatás az országban. A munkát terhelő közterhek azonban még mindig magasak, azokat a továbblépés érdekében mérsékelni kell, emellett a foglalkoztatás bővítése érdekében a nyugdíjrendszerben a munkaerőpiacon maradást kellene ösztönözni. Véleménye szerint az atipikus foglalkoztatási formákat is bővíteni kellene, így például kedvező lenne az ország gazdasága szempontjából a távmunka, vagy a részidős munkavállalás kibővítése.

Palotai Dániel szerint a vállalatok versenyképességének javítása legalább ilyen fontos. Ezen a téren tovább kellene szűkíteni az adóelkerülési lehetőségeket, e téren már kedvező tapasztalatokat hozott a pénztárgépek bekötése, illetve az ekáer működtetése, de a szürke-, illetve a feketegazdaság méretét tovább kell csökkenteni.

A kutatás és fejlesztés, az innováció bővítése különösen fontos, ennek érdekében növelni kell a K+F-re szánt forrásokat, és az innováció bővítése érdekében szükséges az egyetemi-vállalati kapcsolatokat megerősítése.

Az ország versenyképességét javítaná az állami bürokrácia leépítése is, továbbra is időszerű az állami intézmények létszámának és bérkiadásainak felülvizsgálata - jelezte Palotai Dániel. 

Javítani az innovációs képességen

Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója kiemelte: olyan lépéseket kell végrehajtani Magyarországon, amelyek a fenntartható és tartós felzárkózást biztosítják az országnak, így például a gazdaság innovációs képességének javítása révén lehet elérni a versenyképesség erősítését.

Virág Barnabás rámutatott: egy-egy országnak nehéz kitörni a közepesen fejlett státuszból, ezt csak átfogó, versenyképességet javító programokkal lehet megvalósítani. Az ország felzárkózása során azonban meg kell őrizni a makrogazdasági stabilitást, a mérsékelt államháztartási hiányt, az alacsony inflációt - mondta az MNB ügyvezető igazgatója.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG