2p
A bagdadi magyar nagykövet Budapesten várja, hogy csituljon a hangulat.

Miután az Egyesült Államok likvidálta Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát Irak területén, felforrósodott a levegő a térségben, így az ott szolgáltatot teljesítő, dolgozó NATO-tagországbeliek biztonságának garantálása kulcskérdés lett a nemzetközi diplomáciában.

Megkerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, a magyar kormány milyen lépéseket tervez, mennyi magyarról tudnak, akik a térségben tartózkodnak, van-e evakuálási terve a külügynek.

A külügy válasza szerint a biztonsági helyzetet folyamatosan figyelemmel kísérik, felkészültek minden lehetőségre.

Az Irakban állomásozó, legfeljebb 200 fős katonai kontingensen kívül az országban jelenleg az erbíli magyar főkonzulátuson 4 fő teljesít diplomáciai szolgálatot. Azt a tájékoztatást kaptuk továbbá, hogy a Bagdadba akkreditált nagykövet jelenleg Magyarországon tartózkodik, mivel a magyar nagykövetség működésének helyet adó brit nagykövetség részéről azt a kérést kapták, hogy ne térjen vissza az állomáshelyére.

Ami az állami szférán kívüli civileket illeti, a külügy a MOL-ról tett említést. A tőzsdén forgó olajcégnek korábbi tevékenységéből maradt ott üzleti érdekeltsége, saját személyi állománnyal vagy létesítménnyel azonban nincsenek jelen Irakban. Ezt megerősítették lapunknak a MOL-nál is.

Irak egyébként az utazási célpontnak nem javasolt országok között tartja nyilván a külügy, sőt, igyekeznek lebeszélni mindenkit az oda utazásról. Mint írták: "A Konzuli Szolgálat Irakot utazás és ott tartózkodás szempontjából az országban előforduló terrorcselekmények és háborús helyzet miatt az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolja. Az Irakra vonatkozó utazási tanácsok a biztonsági helyzet romlása miatt 2019. december 15-én kiegészültek a felszólítással, hogy az Irak területére utazni szándékozók utazásukat halasszák el. A Konzuli Szolgálat utazás előtt minden esetben javasolja a tájékozódást a https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ honlapról."

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG