1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A fogyasztás terhelő adónemek és az időközben állandósított szektoradók nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy lekerülhessünk Európa szégyenpadjáról. Nézzük a számokat!

Rég láttunk ilyen alacsony deficitet

A 2012-es költségvetésben minden jel szerint sikerül teljesíteni a kormány által tavaly az év végén megemelt, a GDP 2,7%-át kitevő hiányélt. A deficitre vonatkozó felső plafont azért kellett megemelni, mert egyre inkább látszódott, hogy a kormány által várt optimista makropálya és gazdasági teljesítmény nem realizálódik.

A szavahihetőségén mindenképpen javítani igyekvő kabinet nem engedhette el a hiányt, de a célt megemelte, az Országgyűlés ugyanis a 2012-es költségvetést 576,2 milliárdos hiánnyal fogadta el, tavaly novemberben ezt közel 100 milliárddal emelték meg (az önkormányzati adósságok első részletének átvállalására kellett a pénz), októberben pedig volt egy komolyabb, 133 milliárdos zárolás. A hiány végül 607,5 milliárd forint lett, 671,9 milliárd helyett, vagyis közel egy évtizede nem volt ilyen alacsony.



Ezért van szükség Európa egyik legmagasabb áfakulcsára

A kormány úgy hozta mindezt össze, hogy a nyugdíj-államosításból maradt tételeket nem vette bele az elszámolásba, ráadásul több új adónem nem azt hozta, amit korábban vártak. Ezt tetézte még az Európai Bíróságon elbukott áfaper, ami nagyjából 100 milliárdos extra kiadást jelentett a büdzsének (az áfaelőirányzatot ennyivel meg is emelték év közben), júliusban az NGM még azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy emiatt értékesíteni kell a visszavásárolt Mol-pakett egy részét - a részvényügyleten így bukott volna az állam, azonban erre nem volt szükség. Bár a belső fogyasztás idén sem tért magához, az áfaemelés ellensúlyozni tudta a negatív hatásokat, áfából szinte majdnem teljesült az éves előirányzat. Tavaly 527,9 milliárddal volt több az áfabevétel, mint egy évvel korábban, ez közel 24%-os növekedés.

A vártánál többen érvényesítettek családi adókedvezményt

A társasági adóból is bejött végül a módosított előirányzat majdnem egésze, meglehet a májusi adóbevallást követően a vártnál nagyobb mértékű volt a visszaigénylés. Személyi jövedelemadóból ugyan több folyt be, mint 2011-ben, az előirányzatot így sem sikerült elérni. A növekvő adóbevétel a szuperbruttó és az adójóváírás kivezetéséből adódott. A kormány ugyanakkor felüllőtte a kiáramló bértömeget a költségvetés tervezésekor, ráadásul a vártnál kétszer annyian, végül további 207 ezer adózó érvényesített családi adókedvezményt tavaly. Érdekesség, hogy a végkielégítések 98%-os különadójából 2012-ben is gazdagodott a költségvetés, méghozzá 1,2 milliárd forinttal (2011-ben ennek háromszorosa folyt be).

Nem meglepetés, hogy ezek a tételek nem jöttek össze

A bankadóból fele sem folyt be, ez azonban nem is meglepetés, hiszen a pénzintézetek éltek a végtörlesztésből eredő veszteségleírással. Játékadóból sem folyt be a remélt összeg, a játékautomaták betiltása után ez nem is nagy szenzáció, az ÁSZ is felhívta erre ősszel a figyelmet, lehetett erre számítani, és a haláltusáját vívó EVA-ért sem rajongtak tavaly az adózok, sokan ott is hagyták ezt az adózási formát.

A NGM számsoraiból világosan kitűnik, miért döntött úgy a kormányzat, hogy megtartja az eredetileg ideiglenesen bevezetett szektoradókat (valamilyen formában mindegyik tovább él): az előirányzat több mint 100%-a jött össze ezekből, a tavalyi költségvetés bevételi oldalának egyik szilárd pillérét adták ezek a sarcok.

A telekom szektor a különadó mellé nem várt "hívást" is kapott: tavaly júliustól él a telefonadó is, az első adóforintok ebből a tételből szeptember realizálódtak. Ha abból indulunk ki, hogy ebből az adónemből idén közel 40 milliárdos bevételt vár az NGM, a tavalyi 12,2 milliárd igen szerény eredménynek mondható. A telekomadó ugyanakkor kivezetésre kerül, már csak a hívások és az sms-ek után fizetünk január óta.

Ráfizettek a dohányosok

Érdekes ugyanakkor, hogy bár a fogyasztás, mint említettük, nem igazán egy a válságból kilábaló gazdaságot jelez előre, 2012-ben a jövedéki adóbevételekből is sikerült megugrani az előirányzatot. Ehhez persze az is kellett, hogy a tervezett adóemeléseket előrehozzák (kétszer is hamarabb emeltek).
Érdekes, hogy miközben kezdünk leszokni a tankolásról, az üzemanyag-eladásból származó jövedéki adóbevételek szinte alig csökkentek 2011-hez képest. Az is említésre méltó, hogy miközben a szeszesitalokról 2,3%-kal nőttek a bevételek, addig a dohányosok alaposan kivették a részüket a hiánycél elérésében: ötödével nőtt a cigaretta után fizetett jövedéki adóbevételek mértéke tavaly.

A költségvetés bevételei a főbb adónemekből
Adónem
2011* 2012* Előirányzat**
Társasági adó (TAO) 316,6 342,3 95,9%
TAO bruttó befizetések 447 468 -
TAO kifizetések 130,6 125,7 -
Cégautóadó 25,3 32,3 70,2%
Energiaellátók
jövedelemadója
16,9 5,6 59,9%
EVA 172,3 78,5 65,1%
Energiaadó 17,3 16,9 94,4%
Bányajáradék 111,5 103,6 110,2%
Játékadó 51,6 52,4 66,9%
Bankadó 186,5 84,9 45,4%
Szektorális különadók 171,9 165,6 106,9%
Áfa 2219,5 2747,4 97,5%
Jövedéki adó 875,1 929,4 101,7%
Üzemanyagok jövedéki adója 501 499,8 -
Regisztrációs adó 34,5 13,7 97,6%
Chipsadó 3,3 - -
Személyi jövedelemadó (SZJA) 1385 1498,4 95,2%
SZJA bruttó befizetések 1502 1614 -
SZJA kiutalás 119,2 115,6 -
Távközlési adó - 12,2 -

* tényadat, milliárd ft (NGM), ** a 2012-es tényadatok a költségvetési előirányzathoz képest


Lekerülhetünk Európa szégyenpadjáról

Spórolt-e az állam?
A 2012. évi kiadások a törvényi módosított előirányzathoz képest mintegy 242 milliárd forinttal alacsonyabb összegben teljesültek, vagyis tavaly spórolt az állam. A kiadások esetében elmaradtak a törvényi előirányzattól a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai, a kormányzati rendkívüli kiadások, az önkormányzati adósságok törlesztéséhez nyújtott támogatások és az EU költségvetéséhez kapcsolódó hozzájárulások.
Ezzel részletesen következő cikkünkben foglalkozunk!

A jelenleg rendelkezésre álló adatokból az derül ki, hogy a 2012-es deficit a GDP 2,1%-a. Ez bőven a megemelt 2,7%-os szint, illetve a 3%-os uniós referenciaérték alatt marad, a végleges eredményhez még szükség van a KSH 2012-es GDP-adatára is. Bár valószínű, hogy a tavalyi utolsó negyedévben tovább zsugorodott a hazai gazdaság, még így is összejöhet az a bravúr, hogy az eredetileg kitűzött 2,5% alatt marad a hiány. A végleges összesítést márciusban kapja meg Brüsszel, a Ecofin ezek után dönt arról, hogy kikerülhet-e Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól (2004 óta bent ragadtunk). Korábban rámutattunk, milyen döntési helyzetben van az európai pénzügyminiszterek tanácsa Magyarország ügyében. A Bizottság jelen prognózisa szerint ugyanis 2013-ban is teljesítjük a hiánycélt, de 2014-ben már nem. Brüsszelben pedig nagy hangsúlyt fektetnek arra - legalábbis újabban -, hogy a maastrichti kritériumoknak a tagállamok tartósan és kiszámíthatóan eleget tudjanak tenni.

Azt se felejtsük el, hogy Európa közben azon vitázik, hogy szigorú költségvetési politikát folytasson-e vagy lazítva a merevségen inkább a gazdaság motorjait pörgesse fel. Magyarország pedig teljesíti a deficit-kritériumokat (az államadósság is csökkent), és mindezért nagy árat fizethet: a jövő évi GDP-prognózisát (az újabb megszorítások bejelentése után) a kormány már tavaly októberben 0,8%-ra rontotta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG