3p

A háborús helyzet, a szankciók és az infláció ügye mellett az ársapkák és a hitelek kamatstopjának eltörléséről is beszélt a kormányfő péntek reggeli rádióinterjújában.

Már az uniós vezetők is látják, hogy „a háború egyre véresebb és brutálisabb”, mégsem nő a békepárti vezetők száma – mondta laptársunk, az Mfor tudósítása szerint péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az emberek egyre többen békét és tűzszünetet akarnak, de a vezetők erre még nem reagáltak, sőt közel vannak hozzá, hogy arról beszélgessenek, békefenntartónak nevezett egységeket küldjenek a háborús övezetbe – közölte, ezért úgy vélte,

„a világháború veszélye nem irodalmi túlzás”.

A kormányfő azt mondta, a Nyugat a háborúpártiságot erkölcsi megalapozottságúnak véli, de az a veszély, hogy a háború például éhezést okozhat, ugyancsak egy morális megközelítés. Magyarország ezt az álláspontot képviseli, amivel a világtöbbséghez tartozik – vélte.

Orbán Viktor szerint a háború az éhezés veszélyét is magában hordozza, ez egy háborúellenes morális megközelítés. Fotó: Pixabay
Orbán Viktor szerint a háború az éhezés veszélyét is magában hordozza, ez egy háborúellenes morális megközelítés. Fotó: Pixabay

Közölte, indirekt és direkt nyomás is éri az országot, hogy változtasson ezen a hozzáállásán, de erre válaszul a parlament békepárti határozatot fog elfogadni. A kormányfő kijelentette,

először tűzszünetet kell kötni, hogy ne haljon meg több ember, ekkor lehet majd kigondolni a béketárgyalások kereteit.

A magyar külpolitika ezt célozza.

Orbán Viktor úgy vélte, a nagy európai országok „nem álltak oda a kút szélére, nem néztek bele”, így egyre mélyebbre sodródtak, ahol nem akartak lenni. Emlékeztetett, az Európai Unió létrehozásának célja a tartós béke és jólét volt, de ezeket a célokat az EU feladta.

A szankciók hatásának felmérése a kormányfő szerint nehéz, évekbe telik, ráadásul

az orosz gazdaságból érkező adatok megbízhatósága is kétséges,

valamint háborúban nem szokás hitelesen tájékoztatni. Ugyanakkor emlékeztetett, Oroszország a 2015-ös szankciók bevezetése után három év alatt felépítette saját élelmiszer-ellátó rendszerét.

A miniszterelnök megismételte korábbi célját, hogy év végére tíz százalék alá csökkentsék az inflációt. „Az inflációt nyakon kell ragadni és letörni kell” – mondta. Szerinte az, hogy a kereskedők és áruházláncok már egymás alá licitálnak az árakkal, jó jel. Az ársapkákról azt mondta, azok ellátási gondokat okozhatnak, de segítenek az infláció elleni küzdelemben, ezért amíg magas annak mértéke, fenn kell tartani, hogy az emberek ki tudják fizetni ezeket a termékeket.

Közölte, ha az infláció egy bizonyos szint alá süllyed, akkor a megfelelő ütemben ki fogják vezetni az ársapkákat és a banki kamatstopot is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG