4p

Andrzej Duda szűk győzelmével jól jár a lengyel kormánypárt, amely most három évig szinte azt csinál, amit akar. És jól jár az Orbán-kormány is, hiszen egyik legfontosabb politikai szövetségese lett még erősebb.

Fej-fej melletti küzdelemben, de végül megnyerte a lengyel elnökválasztást Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje.

Orbán Viktor és Andrzej Duda. (Forrás: Facebook)
Orbán Viktor és Andrzej Duda. (Forrás: Facebook)

A 2015 óta hivatalban lévő államfő a szavazatok 51,2 százalékát szerezte meg, azaz alig több mint két százalékponttal előzte meg az ellenzéki Polgári Platform által vezetett koalíció jelöltjét, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármestert.

Ez volt a legszorosabb eredmény a lengyel elnökválasztások történetében a hidegháború vége, 1989 óta.

Vesztett Trzaskowski, de...

Duda győzelme azt jelenti, hogy a kormánypárt szinte akadályok nélkül valósíthatja meg programját a következő választásokig. (Bár ehhez természetesen Brüsszelnek is lesz még egy-két szava.) A PiS tavaly októberben utcahosszal, a szavazatok csaknem 44 százalékát begyűjtve nyerte a parlamenti választásokat.

A BBC szerint Duda valószínűleg továbbviszi majd a vitatott igazságszolgáltatási reformot, valamint továbbra is ellen fog állni az abortusz és a homoszexuálisok jogainak érvényesítését célzó törekvéseknek.

Az államfőt a kampányban komoly kritikák érték, miután egy rendezvényén azt mondta: az LGBT „ideológia” pusztítóbb a kommunizmusnál is.

A lengyel kormány mindenesetre azt ígéri, hogy folytatja jóléti programját, aminek köszönhetően már eddig is számos család emelkedett ki a szegénységből.      

Helyi és nemzetközi sajtóvisszhangok szerint a mostani választás jól tükrözi a társadalom megosztottságát.

Fiatalok az idősek, városok a vidék ellen

- írta például a lengyel Polityka hetilap. Ugyanakkor pozitívumként említi, hogy Trzaskowski új életet lehelt a letargikus ellenzékbe.    

A konzervatív Rzeczpospolita szerint sürgősen tenni kellene a társadalom polarizáltsága ellen, és ennek szükségességét már a politikusok is elismerik.

A liberális Gazeta Wyborcza úgy véli, hogy az elnökválasztás valójában Dávid és Góliát harca volt – a kormány a baráti médiát és egyéb eszközöket is bevetett az ellenzéki jelölt ellen.

A német Süddeutsche Zeitung pedig egyenesen hősnek nevezte Trzaskowskit:

Olyasmi sikerült neki, amit májusban még senki sem tartott lehetségesnek: megkérdőjelezte a PiS hatalmát.

Bár a magyar és a lengyel politikai helyzet között számos párhuzam mutatkozik, itthon nem lesz hasonló párbaj, legalábbis jelen állás szerint. Karácsony Gergely, Budapest ellenzéki főpolgármestere épp a napokban jelentette ki, hogy nem kíván közös miniszterelnök-jelölt lenni a 2022-es parlamenti választásokon.       

Orbán Viktor: Bravó!

Ami a történtek egyéb magyar vonatkozását illeti, Duda győzelme nyilvánvalóan jól jön az Orbán-kormánynak, amelynek a lengyel kabinet a fő szövetségese a Brüsszellel folytatott csatározások során.

A magyar kormányfő már gratulált is levélben a régi-új államfőnek, és kritikus fontosságúnak nevezte győzelmét.

Az elmúlt évek szoros és eredményes együttműködése révén a magyar-lengyel baráti kötelék a közép-európai összefogás motorjává és az európai politika meghatározó tényezőjévé vált. Az Ön győzelme pedig kritikus fontosságú volt a Közép-Európa erősítése érdekében végzett közös erőfeszítéseink jövőbeli sikere szempontjából

- fogalmazott Orbán Viktor, a Facebookon pedig egy közös képpel emlékezett meg szövetségese sikeréről. Üzenetként csak annyit jegyzett meg: Bravó!

A mostani eredmény nem csak a politikai, hanem minden bizonnyal a gazdasági kapcsolatoknak is jót fog tenni. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tanulmánya szerint

Lengyelország tavaly a 7. legfontosabb exportpiaca, valamint a 4. legfontosabb importpiaca volt Magyarországnak.

A kereskedelem az elmúlt években növekedett, a Lengyelországba irányuló magyar export értéke 4,6, az onnan származó import értéke pedig mintegy 6 milliárd euróra rúgott.   

Az MKIK szerint magyar és a lengyel (kölcsönös) beruházások is gyorsan bővültek az elmúlt években mind számban, mind pedig értékben. Lengyelországban beruházási lehetőségeket kínál a privatizáció, az ingatlanpiac, a termékek és a szolgáltatások iránti igények kielégítése, valamint a turizmus és a vendéglátás is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG