Nem eszik olyan forrón a kását
Az egy héttel ezelőtti elemzésben összehasonlítottuk a mostani orosz helyzetet a klasszikus 1998-as orosz válsággal, és láttuk, hogy a helyzet távolról sem olyan vészes, különösen a piacokra gyakorolt hatását tekintve, mint 16 éve. A hirtelen ijedelem után ezt a piacok is felismerték, túlléptek az orosz ügyön, és az alapkezelők inkább a karácsonyi szépítéssel, a „window dressing”-el lettek elfoglalva, hogy év végi bónuszaik combosak legyenek. Ennek megfelelően a piacok piaca, az S&P 500 egy hét alatt felrohant 100 pontot, és máris a csúcson tanyázik.
Az olajár
Nézzük, hogy alakulhat a továbbiakban Oroszország gazdasági és politikai helyzete, és a világgal való kapcsolata. Az orosz gazdasági problémákat két dolog okozta: az olajáresés és a nemzetközi szankciók. Az olaj jó eséllyel nem fog visszakapaszkodni az előző években látott magasságokba, hisz ott óriási a túlkínálat: már a nehezen megközelíthető, zord klímájú helyeken is megéri annyiért kitermelni. Ha valahol a mostani, 50-60 dollár körüli árakon áll be az egyensúly, az Oroszországnak az elmúlt évekhez képest ugyan kényszerű megszorítást jelent, de még bőven elég neki, hisz a kétezres évek elején, átlagosan 30 dolláros olajnál is jól működött az ország.
Persze az eddigi, erősen túlértékelt rubel nem tartható fenn, de a szükséges leértékelést a piac már jórész kikényszerítette, és ahhoz a gazdasági szereplők lassan alkalmazkodnak is. Az orosz bankrendszert is konszolidálni kell: erre bőségesen fedezetet nyújt a jó időkben felépített (bár az utóbbi időben kissé apadó) óriás devizatartalék. Az ország tehát, ha ésszerű gazdaságpolitikát folytat, alkalmazkodik az alacsonyabb olajárhoz, hisz számolt is azzal, hogy a fekete arany ára nem lesz örökké az egekben.
A szankciók
A másik tényező, a nemzetközi szankciók kérdése már kissé nehezebb. A nyugat azért vezette be a szankciókat, mert Oroszország közvetlenül vagy közvetve, ellenőrzése alá vonta Ukrajna oroszok által lakott részeit. A Krím bekebelezését még úgy-ahogy elnézték (tudván, hogy annak előzménye egy 60 évvel ezelőtt hirtelen jött hruscsovi gondoltat: a szovjet birodalom részben ukrán származású ura egy rendelettel átadta Ukrajnának a félszigetet). Viszont az Ukrajna keleti részén kirobbant harcok, melyek az ottani orosz területek elszakadásáért, netán Oroszországhoz csatolásáért folytak, már ellenlépésre késztették a nyugatot (elsősorban Amerikát).
A szankciók problémásak: gazdaságilag ugyan hatékonyak, de politikai céljaikat már sokkal kevésbé érik el. Ráadásul a nyugat maga sincs könnyű helyzetben, mikor ilyen döntést kell hoznia, hisz maga is sáros: Koszovót egyoldalúan, sőt háború útján kikényszerített népszavazással választotta le Szerbiáról. A két vitatott eset pedig igen hasonló: Koszovót 90 százalékban albánok lakják, a Krímet nagyjából hasonló arányban oroszok. Kelet-Ukrajnában is hasonló a helyzet: ha nem is 90 százalékos, de döntő arányú az orosz többség. Ezek alapján az ottani oroszok, valamint maga Putyin is, felteszik a kérdést: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek? Ráadásul Koszovó függetlenítése sem teljes nemzetközi egyetértéssel történt: számos ország, köztük Európai Uniós tagok, máig sem ismerték el az új államot.
A megoldás
Nos, ilyen körülmények között vélhetően a Nyugat nem erőlteti a szankciókat a végtelenségig, Valószínűleg már az is elég lenne a feloldásukhoz, ha a vitatott területeken valamiféle fegyverropogás nélküli status quo jönne létre. A volt Szovjetunióban több példa van már erre: az elvileg Grúzia részét képező Dél-Oszétia és Abházia, valamint az elvileg Moldovához tartozó Dnyeszter menti Köztársaság gyakorlatilag orosz ellenőrzés alatt állnak. Jó esély van arra, hogy Ukrajna keleti végein is egy ilyen szituáció fog létrejönni. Nemzetközi jogilag ugyan nem megoldás, de arra jó, hogy az oroszok is megnyugodjanak, a világnak se kelljen velük foglalkozni. Így aztán szépen ki lehet hátrálni a szankciókból, és vidáman kereskedhetünk újra az oroszokkal, mindenki kölcsönös előnyére.
A kisbefektetőkre lő a nagybank. 
