2p

Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.

A moszkvai kormány utasítására Oroszország ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanácsban megvétózta annak az ellenőrző panelnek a további működését, amely az Észak-Korea elleni szankciók betartását felügyelte.

Észak-Korea segítséget kapott az oroszoktól
Észak-Korea segítséget kapott az oroszoktól
Fotó: Fotó: MTI/AP/Dzson Csol Dzsin

A BBC arról ír, hogy a világszervezet 2006-tól kezdődően egy sor gazdasági korlátozást vezetett be a phenjani rezsim ellen, miután az nem hajlandó feladni atomfegyver-fejlesztési programját. Ezek a szankciók érvényben maradnak, ám a betartásuk szisztematikus nemzetközi ellenőrzése lehetetlenné válik. A Biztonsági Tanács 13 tagja az ellenőrzési rendszer fenntartása mellett tette le a voksát, Kína, az észak-koreai gazdaság működését – és ezzel a posztsztálinista rezsim létezését – lehetővé tevő ország tartózkodott a szavazásnál.

Ez az első eset, hogy Oroszország megfúrja a bezárkózó ország monitorozását, aminek fenntartásáról minden évben szavaznak az ENSZ-ben. Nem nehéz arra gyanakodni, hogy a Kremlnek a testület legutóbbi jelentésével van baja. E szerint Oroszország megsértette a szankciókat azzal, hogy fegyvereket és muníciót szerez szomszédjától. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Dél-Korea és a nyugati szövetségi rendszer más állami természetesen elítélték Moszkva lépését. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint az orosz viselkedés beismerése annak, hogy észak-koreai fegyvereket használnak a háborúban, amit Moszkva hivatalosan tagad. Dél- Korea ENSZ-képviselője ahhoz hasonlította az új helyzetet, mintha egy város veszélyes kerületéből eltávolították volna a térfigyelő kamerákat.

Az orosz magyarázat szerint az észak-koreai népre nagy terheket rónak a szankciók, miközben nem képesek hozzájárulni a Koreai-félsziget alapproblémájának megoldásához. Kínával együtt 2019 óta igyekeznek meggyőzni a Biztonsági Tanácsot, hogy enyhítsen a korlátozásokon. Phenjan ennek ellenére tud finomított kőolajtermékeket vásárolni, rabszolgaként dolgoztatott embereket más országokban küldeni és kibertámadásokat indítani más államok ellen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG