|
| Emmanuel Macron (MTI/EPA/Yoan Valat) |
Egy múlt havi felmérés szerint a franciák 41 százaléka gondolta azt, hogy az EU nélkül ugyanolyan lenne az életük, s csupán 22 aggódott, hogy bizony rosszabb lenne. Ezeket az adatokat bizonyára Macron elnök is látta, aki Franciaország határain túlra tekintve szeretné megerősíteni az európai projektet, többek között európai pénzügyminiszteri poszt létrehozását javasolva, közös eurózóna költségvetésért kiállva és közös európai haderőt álmodva – ez utóbbi a francia adófizetőknek mintegy 300 milliárd eurójába kóstálna 2023-ig.
Belobban a hátország
Első pillantásra akár ésszerű taktikának is tűnik Macron európai hiperaktivitása és előremenekülése föderalista európai álmaival, hiszen az Egyesült Királyság páratlan politikai káoszba zuhant, miközben a hagyományos német politikai centrum megroppant, Merkel hatalma pedig napról-napra erodálódik. De miközben önjelölt európai vezetőként pózol, saját hátországa belobbant és hazáját százezres tüntetések rázzák meg, amelyek során az elmúlt napokban már ketten életüket vesztették.
|
Tetszett Káncz Csaba legújabb jegyzete? A szerző oldalát itt érheted el. >>> |
Valóban, Macron már egy ideje eljátszotta a remény hordozójának szerepét saját népének szemében. A francia elnök mára elvesztette eredeti választói körének jelentős csoportjait: a centrumtól balra állók megorroltak rá a gazdagokat előnyben részesítő költségvetési lépései miatt, miközben a nyugdíjasok a járandóságuk megkurtítása miatt.
Az apró, elejtett beszólásai (petites phrases) pedig ráégették azt a közvélekedést, hogy súlyosan lenézi a francia roncstársadalmat és a periférián élőket. Ez pedig politikailag életveszélyes, hiszen a franciák 72 százaléka úgy érzi, hogy csökkent a vásárlóereje Macron tavaly májusi elnökké válása óta, 84 százalékuk pedig egyenesen meg van győződve, hogy a helyzete nem is fog javulni Macron 5 éves ciklusának végéig.
Ledőlnek a politikai tabuk
Eközben a múlt század tabui a muszlim bevándorlásról és az iszlámról berobbantak a nagypolitika középpontjába, ezzel párhuzamosan pedig a francia identitás megőrzésének kérdése a közember egyik legfontosabb aggodalma lett.
|
| Káncz Csaba |
A hazai baloldalnak is fennakadhat a szeme, amikor a Szocialista Párt első titkára „fordított gyarmatosításnak” nevezi a muszlim bevándorlást egyes kerületekbe.
Macron korábbi szocialista belügyminisztere pedig búcsúbeszédében egyes térségek „visszafoglalására” szólított fel és figyelmeztetett: „Napjainkban külön élünk, egymás mellett (a muszlimokkal), de attól tartok, hogy holnapra szemtől-szembe fogunk kerülni”. Igen, így is meg lehet fogalmazni a lopakodó polgárháború veszélyét.
Macron jövő májusban az Európa Parlamenti választáson, önmagán messze túlmutató szimbolikus összecsapásban méri össze erejét az etno-nacionalista erőkkel (Rassemblement National, korábban Front National), akik kíméletlenül fejére fogják olvasni a társadalmi igazságtalanságok miatt kirobbant elégedetlenségi hullámot. Macron érzi a veszélyt, ezért pár hete váratlanul kinyújtotta kezét a szélsőjobb felé Philip Pétain, egykori marsall dicséretével. A marsall az első világháborúban dicsőséges katonai teljesítményt nyújtott, de a másodk világégésben a náci kollaboráns Vichy rezsim vezetőjeként 75 000 zsidót küldött haláltáborokba. Pétain-t 1945 augusztus 15-én halálra ítélték, amelyet később életfogytig tartó szabadságvesztésre módosítottak és megfosztották minden katonai rangjától és kitüntetésétől.
A megrendült Macron politikai keringője Pétain emlékével rámutat a francia politika törékenységére. Nem mintha a második világháború után felépített globalizációs intézmények megroppanása nem hozta volna elő napjainkban a világ összes országában a múlt démonait.
Káncz Csaba jegyzete
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt. 
