Az EU ma hozza nyilvánosságra a „Stratégiai Iránytű” nevet viselő, az európai védelmi képességeket erősítő, 40-oldalas összegző dokumentumát. A célkitűzések szerint az EU 2025-ig egy ötezer fősre duzzasztott közös katonai erő felállítását határozta el, hogy különböző válsághelyzetekben beavatkozhasson, méghozzá anélkül, hogy az Egyesült Államokra kellene támaszkodnia.
Az „EU gyors bevetési kapacitása” szárazföldi, tengeri és légi egységekből állna, amelyek a válsághelyzettől függően bármikor bevethetők lennének. A tervek szerint egyébként nem kellene minden uniós országnak katonákat küldeni a közös hadseregbe, viszont annak bevetéséhez konszenzusnak kell születnie, vagyis minden tagállamnak bele kell egyeznie a szándékozott intervencióba.
A német biztonságpolitikai forradalom
Mindeközben a berlini kormány egy új nemzetbiztonsági stratégia kidolgozásával igyekszik a korábbinál is szakszerűebben formálni a német kül- és biztonságpolitikát. Mint Annalena Baerbock külügyminiszter múlt pénteken a dokumentum előkészítésének nyitórendezvényén kifejtette, a stratégia a honvédelmet és a német érdekek „egész világra kiterjedő” elkötelezettségét egyaránt magában foglalja, és elsősorban két ellenfélre – Oroszországra és Kínára – fog összpontosítani.
A külügyminiszter kiemelt jelentőséget tulajdonít „az európai védelmi ipar megerősítésének”. Szerinte első lépésként különösen a NATO jelenlétét és manővereit kell kiterjeszteni Kelet- és mindenekelőtt Délkelet-Európában, ami hozzájárul a Nyugat Oroszország elleni hatalmi harcához. Baerbock leszögezte, hogy a Bundeswehrnek Szlovákiára kellene összpontosítania.
Nem utolsósorban Baerbock a „NATO nukleáris elrettentő képessége” kapcsán emelte ki a szövetségi kormány friss döntését, miszerint 35 darab amerikai lopakodó F-35 vásárolnak, amely taktikai nukleáris fegyverek hordozására képes. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy egyetlen ilyen vadászgép ára 100 millió dollár. A szövetségi kormány friss, 100 milliárd eurós alapot biztosít most a katonai beszerzéseknek, és Németország katonai költségvetésének ezentúl el kell érnie a bruttó hazai termék két százalékát.
Fél évszázados korszak zárul le
Németország Oroszországgal való kapcsolatának újraértékelése a Krím 2014-es annektálása után kezdődött, és Moszkva számos agresszív akciója katalizálja, beleértve a nemzeti parlament elleni hackertámadásokat, dezinformációs kampányokat, valamint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elleni mérgezési kísérletet.
Ezek a változások arra késztették Németországot, hogy fokozatosan újragondolja hagyományos, még Willy Brandt kancellár által 1970-től megvalósított „Keleti politikáját” (Ostpolitik), amely a Moszkvával való kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést az európai stabilitás és kiszámíthatóság garanciájaként fogta fel.
Oroszország Ukrajna elleni, február 24-én indított teljes körű háborúja azt a pontot jelenti, ahonnan nincs visszatérés. A háború miatt Berlin átlépte a német külpolitika több fontos vörös vonalát, például beleegyezett az Oroszország elleni nagyon súlyos szankciókba, az Északi Áramlat 2 vezeték leállításába és fegyverek szállításába Ukrajnának. Ez de facto az Ostpolitik végét jelenti.
Ahhoz, hogy megértsük a berlini politika irányváltásának forradalmi jellegét, tudnunk kell, hogy az elmúlt két évtizedben a német Szociáldemokraták és Zöldek alapvetően pacifista külpolitikai vonalvezetést vittek. Ez az ideológia abból indult ki, hogy a konfliktusok és háborúk alapvetően félreértések eredményei, amelyek aztán a hiányzó kommunikáció, vagy csekély kompromisszum-készség miatt eszkalálódnak tovább. Ezért el kell kerülni a fegyverkezési versenyt és az eszkalációs dinamikát. Nos, Putyin az ukrán inváziójával egyszer és mindenkorra véget vetett ennek az álomvilágnak.
Új energiapolitika is kell
Vasárnap Katarban járt a német gazdasági miniszter, hogy hosszú távú szerződést kössön a cseppfolyósgáz-szállításokra. Ez lehet az egyik útvonal a kieső orosz szállítások pótlására, de ez nem jelent rövidtávon megoldást, ugyanis az évi 77 millió tonnás katari cseppfolyósföldgáz-exportnak jelentős része kétoldalú szerződésekkel már le van kötve. Katar nagyjából 10-20 százalékot tudna biztosítani.
Másrészt Németországnak jelenleg nincsen LNG-terminálja, ezt a tervek szerint 2-3 éven belül ki akarja építeni. Inkább a 2026 utáni időszakról lehetett szó a német és a katari fél közötti tárgyaláson. 2026-tól kezdve ugyanis Katar 77 millió tonnáról 110 millió tonnára szeretné növelni a cseppfolyósföldgáz-termelését és -exportját.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
