4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A nyugati embargó főleg a stratégiai anyagokra, árucikkekre és szolgáltatásokra vonatkozik. Márpedig a ruházat nem tartozik ide, a katonai sem. Ki is használják ezt a helyzetet az érintett orosz cégek. Idén eddig több mint négymillió dollár értékben vásároltak olasz és német gyártóktól, jobbára masszív lábbeliket. Erre úgy jöttek rá az ukránok, hogy elesett vagy fogságba esett orosz katonákon lévő bakancsokat vizsgáltak át.  

Az olasz Conceria Cerninia SpaA 1,7 millió dollárért, a belarusz-német Belintertrans Germany GmbH 900 ezer dollárért, a tisztán német Neuhaus DmbH 700 ezer dollárért, a német Jacob Keck Chamie GmbH 300 ezer dollárért, a Salamander Sps GmbH & Co. Kg 80 ezer dollárért adott el katonai ruházati termékeket, főleg bakancsokat orosz katonai ruházatot gyártó vállalatoknak – derítette ki a State Watch nevű ukrán oknyomozó és elemző szervezet, ami az elkobzott orosz vagyon sorsát és az Oroszország elleni gazdasági szankciók hatását vizsgálja évek óta. A jelentéséről az ugyancsak ukrán Euromaidan Press számolt be a hét elején.

Nyugati bakancsok orosz katonák lábán. Fotó: shoe-report.ru
Nyugati bakancsok orosz katonák lábán. Fotó: shoe-report.ru

Az importált anyagok között vannak speciális bőrök, ragasztók, cipőgyártáshoz használatos eszközök, berendezések és kiegészítő termékek is. A szervezet az ukrajnai frontról származó orosz bakancsok vizsgálatát követően kezdett nyomozni orosz kereskedelmi tranzakciók után. A bakancsok talpán és belsején feltüntetett jelzésekből egyértelmű volt, hogy a lábbelik az említett nyugati cégektől valók.

Korábban, az orosz Faraday vállalat be is mutatta katonai ruházati termékeit az Army-2023 szakkiállításon. Tavaly a cég összesen 50 millió dollár értékű szerződést kötött az orosz belügyminisztériummal kifejezetten katonai bakancsok gyártására. 


 
A Donobuv nevű orosz vállalat évek óta szoros üzleti kapcsolatban áll az orosz hadügyminisztériummal. A tárca folyamatos termelésre „kérte” a céget, még tavaly. Idén a cég bőr alapanyagot vásárolt a Salamandertől, amely le is szállította a kért mennyiséget. 

A Kirovban működő Iszkoz műbőrgyár ércsiptetőket adott egy orosz önkéntes csoportnak, amelyik a hadsereg ellátását segítette ezzel az eszközzel. Az orosz kormány azzal hálálta meg ezt az adományt, hogy nagy megrendelést adott le műbőrtermékekre és ércsiptetőkre, ugyanis a fronton nagy szükség van ércsiptetőket is tartalmazó elsősegélycsomagokra. Idén augusztusban elkészült a cég új bakancs modellje is, amit először Ukrajnában használtak az orosz katonák. A gyár a Neuhaustól vett generátort, a német vállalat alapítója történetesen egy orosz üzletember – derült ki a nyomozásból. Az Iszkoz egyébként évek óta cipőkkel és bakancsokkal látja el az orosz börtönöket.

Ruhabiznisz

Oroszországban régóta hatalmas bolthálózat üzemel, ahol csak katonai ruházatot lehet vásárolni. Amikor 2022 végén bejelentették az első tömeges sorozást, óriási roham volt a termékekért, minden érintett családja bespejzolt a központilag nem biztosított árukból. Rengeteg meleg alsó, kis hátizsák, gyógyszeres tasak, takarók, golyóálló mellények keltek el, a nagy kereslet miatt 2-3-szoros áron. Ezek túlnyomó részét viszont végül nem vihették be a laktanyákba a fiatal férfiak, mert állítólag nem kompatibilisek a seregben elfogadottakkal.

A korábban csak normál, polgári használatra szóló cipőket előállító Junicsel orosz vállalkozás 2022-ben kezdett együttműködni az orosz kormánnyal, miután egész készletét eladta neki. A minisztérium ennek a cégnek is méretes rendelést adott le, így a vállalat átállt a katonai bakancsok gyártására. Ezt a céget szolgálja ki a fent említett Belintertrans a német leányvállalatán keresztül, amelyik több nyugat-európai beszállítótól szerez be bőripari termékeket és alapanyagokat. A Belintertrans a belarusz állami vasúttársaság leányvállalata, elvileg csak logisztikai szolgáltatásokat végez. 

A State Watch igyekezett elérni az összes érintett nyugati céget, de egyiktől sem kapott választ. Mindössze az történt, hogy a Salamander idén májusban nyilvánosan közölte: befejezi a kereskedelmet orosz partnereivel és kivonul a piacról. 

A szervezet utalt rá, hogy a különféle uniós embargók nem vonatkoznak a ruházati termékekre és a jelek szerint a nyugati vállalatok kihasználják a tiltás hiányát. A hivatalos indoklás szerint Oroszország nem közvetlenül az ukrajnai háborúban használja ezeket a termékeket, így szabadon exportálhatók oda az EU-ból. Az orosz cipőgyártókat nem sújtották szankciókkal annak ellenére, hogy Ukrajna a saját tiltólistáin szerepelteti ezeket – állapította meg a State Watch.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG