|
| A Misrata mílicia tagjai, útban Tripoli felé. EPA/STRINGER |
A líbiai főváros körüli harcoknak már több, mint 560 halálos áldozata van azok után, hogy Khalifa Haftar tábornok Líbiai Nemzeti Hadserege (LNA) április elején elindult az ország nyugati része és maga a főváros, Tripoli elfoglalására.
Jelenleg Tripoliban székel egy nemzetközileg elismert nemzeti egységkormány (GNA), másrészt pedig a tobruki központú parlamentre támaszkodó, Haftarhoz köthető vezetés, amely az ország keleti felének legnagyobb részét ellenőrzi.
A CIA-től a Kreml kebelére
Haftar tábornok egy szekuláris államot szeretne létrehozni Líbiában és felvette a harcot az észak-afrikai állam dzsihadistáival, különös tekintettel az Iszlám Államra. A Tripolit és környékét még uraló, a Fayez al-Sarraj által vezetett nemzeti egységkormányt támogató milíciák nagyon fragmentált sereget alkotnak, nehéz lesz őket egységes védelemre állítani. Az előjelek arra utalnak, hogy Haftar jól szervezett, egységesebb katonai ereje dönti el a 2014 óta tartó polgárháborút és számolja fel a milíciák káoszát az országban.
Haftar sokáig Kadhafi ezredes ellenfele volt, aki amerikai (azon belül CIA) védelem alatt élt az Egyesült Államokban évtizedeken keresztül, és csak 2011-ben tért vissza Líbiába, hogy részt vegyen a polgárháborúban. Aztán oldalt váltott és két éve már Sojgu orosz védelmi miniszterrel tárgyalt egy videó-konferencia keretében (a Kuznyecov repülőgép anyahajó fedélzetéről), pár hónappal korábban pedig az orosz külügyminiszterrel személyesen is találkozott Moszkvában.
Az orosz beavatkozás a Kreml 2016 őszén nyilvánosságra hozott Közel-Kelet és Észak-Afrika stratégiája mentén halad. Eszerint Moszkva főként (de nem kizárólag) politikai eszközökkel járul hozzá a konfliktusok megoldásához, mégpedig a helyi szövetségesekkel összefogva.
Moszkva az ENSZ BT-ben április 7-én megtámogatta diplomáciailag Haftart azon határozat-tervezet akadályozásával, amely tűzszünetre és tárgyalásokra szólít fel. Orosz sajtóértesülések szerint az orosz Wagner zsoldoscsapat már az oldalán harcol és az RBK hírügynökség szerint Putyin még különleges erőket is átdobott Haftar oldalára. Párizs, Kairó és Rijád is Haftar oldalára helyezkedett és Washington – Pompeo külügyminiszter kritikája ellenére – egyelőre tolerálja a tábornok előrenyomulását, bár sok eszközük amúgy sincsen az országban. Róma, Ankara, Algír és Abu-Dhabi viszont a Tripoliban székelő kormány mellett áll.
Olasz aggályok
Róma erős emberénél eközben leolvadtak a biztosítékok.
„Ha gazdasági érdekek állnak a líbiai káosz mögött, ha Franciaország blokkolta az európai béketerveket, ha ez mind igaz, nem fogok félreállni és csak bámulni!”
- figyelmeztetett Salvini olasz miniszterelnök-helyettes. Kifakadása duplán is indokolt. Egyrészt Líbiában közel egymillió migráns él, és félő, ha ismét elszabadul a pokol, újabb menekülthullám indul útnak, amelynek a legfőbb elszenvedője a közeli Olaszország lenne. Másrészt a befolyásért az észak-afrikai országban a franciák és olaszok régóta vetélkednek (Líbia olasz gyarmat volt, majd a II. világháború után rövid ideig az angolok és franciák osztották fel egymást közt), a líbiai olajmezők főként olasz és francia tulajdonban vannak.
A líbiai konfliktus tehát a szemünk előtt válik egy igazi proxi háborúvá.
Szorosabb együttműködés a katonai fenyegetés hatására. 
