Az USA a GDP-jének mintegy 3,4 százalékát költi a katonaságra, miközben az ország idei államháztartási hiánya várhatóan eléri a 2,3 ezermilliárd dollárt. Az amerikai globális hegemónia katonai kiadási oldala elrettentő: az évi mintegy 740 milliárd dolláros büdzsé négyszerese a kínai katonai költségvetésnek.
A katonaság elrettentő adatai
A tavalyi, 1,83 ezermilliárd dollárt kitevő globális katonai kiadások 40 százaléka tehát az Egyesült Államokhoz köthető. Eközben Detroit városában már magasabb a csecsemő-halandóság, mint Botswanában.
Az irdatlan nagyságú katonai büdzsé az elmúlt években nem került sem szigorú kongresszusi átvizsgálás, sem pedig belső felügyelet alá. A közelmúltig a Pentagon költségvetése volt az egyetlen nagy államháztartási tétel, amelyet sohasem auditáltak. Egészen 2018-ig, amikor ez egy közel 400 millió dollárba kerülő átvizsgálással megtörtént – és láss csodát, a Pentagon csúnyán elbukott a vizsgán.
Washington még mindig csaknem 230 ezer katonát állomásoztat világszerte, mintegy 800 amerikai katonai bázison - miközben az Egyesült Királyságnak, Franciaországnak és Oroszországnak összesen van mintegy 30. Kínának pedig 2.
A katonai beavatkozások ráadásul Irak és Líbia esetében bukott államhoz vezettek, ahol a teljes régióban megerősödött az iszlamista terror. Líbia összeomlása kiindulópontja volt Nyugat-Afrika destabilizációjának, egyben megnyitotta az utat a nagyhatalmi vetélkedésnek.
A permanens háborúkat megfejelte a kaotikus afganisztáni kivonulás, és a legújabb felmérés szerint az amerikai polgárok 62 százaléka szerint Washington fejezze be a rezsimváltó / nemzetépítő beavatkozásait, és csak akkor küldjön katonákat a világba, ha „létfontosságú amerikai nemzeti érdekek kerültek veszélybe”. Ezt az álláspontot több konzervatív kör is osztja.
A permanens háborúk ráadásul súlyos belpolitikai következményekkel is járnak, amelyek a vezető politikai intézményekbe vetett bizalom ijesztően alacsony szintjében és az egyre növekvő politikai megosztottságban öltenek testet.
Sokasodnak a kérdőjelek
De mennyiben járultak hozzá a szövetségesek földjén állomásozó katonák egyáltalán az amerikai külpolitikai célok hatékonyabb érvényesítéséhez? Itt bizony sorjáznak a kérdőjelek.
Dél-Korea, ahol az Egyesült Államok mintegy 28 000 katonát állomásoztat, egy jó példa ennek megvizsgálására. Ott az amerikai erőknek kellene megvédeniük Szöult attól a nukleáris fegyverekkel felszerelt Észak-Koreától, amelynek nagyobb a hadserege, mint déli szomszédjának.
Ehhez képest a dél-koreai kormány sorra veszi félvállról Washington kéréseit. Noha az USA számára az elmúlt években kiemelt prioritás a kínai befolyás visszaszorítása, Szöul nemcsak, hogy befogadta a Huaweit, mint 5G szolgáltatót, hanem még neki állt feljebb, és tiltakozott az amerikai leállítási kísérletekkel szemben. Úgyszintén, Dél-Korea síri csendben nézte végig Kína elnyomó lépéseit Hongkongban és Hszincsiangban. Mi több, az utóbbi hetekben kifejezte egyet nem értését az USA Észak-Koreát érintő vonalvezetésével kapcsolatban.
Hasonló felsülést látunk Törökországgal kapcsolatban is, ahol a NATO-tagság és az országban állomásozó 1821 amerikai katona ellenére Ankara Sz-400 típusú orosz rakétavédelmi rendszert vásárolt.
A Közel-Kelet is gyorsan veszti el stratégiai jelentőségét Washington szemében, ehhez képest még mindig 50 000 amerikai katonát találunk a térségben. Csupán Szaúd-Arábiában 2700-at, holott az amerikai politika rendkívül csekély befolyással bír már akár a szaúdi bel-, akár a külpolitikára (Jemen). Az elmúlt két évtized, sehova sem vezető – sőt inkább kontraproduktív - amerikai háborúi a térségben eközben több mint 6,4 ezermilliárd dollárt emésztettek föl.
De ha szóba kerül az amerikai csapatok visszavágásának ügye, akkor azonnal befolyásos washingtoni körök lendülnek akcióba, különösen a neokonzervatív táborból. Liz Cheney, a képviselőház tagja tavaly azonnal kikelt azon tervek ellen, hogy csökkenteni kellene a Németországban állomásozó amerikai katonák számán. Ez óriási pénzügyi teher, hiszen 47 230 főről beszélünk, de Cheney szerint ezzel lecsökkenne az amerikai befolyás Európában. Hasonló érvek hangzottak el a két évtizedes afganisztáni megszállás során is, kiemelve, hogy az létfontosságú Kína ellensúlyozása miatt.
Hadiipari lobbisták a Pentagon-csapatban
A Pentagon csúcsvezetőinek kiválasztását a pártok nem hagyják a véletlenre. Egy éve a Pentagon vezetői váltását előkészítő demokrata-párti csapat 23 tagja közül 8 személy közvetlenül a csapatba kerülésük előtt olyan szervezetnél, agytrösztnél, vagy cégnél állt alkalmazásban, amelyek vagy közvetlenül kaptak pénzügyi támogatást a hadiipartól, vagy maguk is részesei voltak ennek az iparágnak. Ezen cégek közé tartozik a Raytheon, a Northrop Grumman, a General Dynamics és a Lockheed Martin.
A csapat vezetője, Kathleen Hicks a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjából (CSIS) érkezett. Azt egy 2016-os New York Times-os oknyomozó cikk írta meg részletesen, hogy a CSIS gyakorlatilag a hadiipar lobbistájaként működik az amerikai fővárosban, teljesen elmosva a határait a kutatásnak és a lobbizásnak.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Már szervezik a következő Zelenszkij-Trump találkozót – itt is megpróbálják elmagyarázni, miért nem hasonlít a háború a játszótéren civakodó gyerekekhez. 
