Kína kiábrándító gazdasági teljesítménye a koronavírus-járvány lecsengését követően komoly kétségeket vet fel az elmúlt évtizedekben látványosan gyarapodó ország jövőjével kapcsolatban. Az alternatíva 2024-ben úgy fest, hogy vagy több hitelt szív fel az ország gazdasága vagy lassulni fog a GDP növekedése.
A szakértők 2023 elején arra számítottak, hogy a koronavírus-járványra adott drákói, egész nagyvárosokat érintő lezárások 2022 végi feloldása utat nyit az áruházakba áramló fogyasztók előtt, illetve lehetővé teszi a külföldi befektetések és a feldolgozóipari vállalatok újraindulását - áll a Reutersnek a következő év kilátásait fürkésző cikkében. Emellett a kereslet helyreállása nyomán feltámad az ingatlanpiac. Ehelyett a fogyasztók a nehéz időkre spórolják a pénzüket, a külföldi cégek a geopolitikai feszültség erősödése nyomán indult hazatelepülés (reshoring) jegyében kivonják a tőkéjüket Kínából, a feldolgozóipart fékezi a gyenge exportkereslet, a helyhatóságok pénzügyei zűrösek és az ingatlanfejlesztőket csőd fenyegeti.
A stratégiai elemzők máris párhuzamot vontak Japán és Kína között. A szigetország három évtizedes látványos gazdasági növekedés után az 1990-es években került az azóta is tartó stagnálás állapotába.
Elszalasztották a modellváltás lehetőségét?
A Kína jövőjét kétkedően szemlélő elemzők úgy gondolják, hogy a pekingi vezetés egy évtizeddel ezelőtt elszalasztotta a gazdasági modellváltás lehetősét, amit nem tud bepótolni. Akkor kellett volna áttérni a beruházások, ingatlanfejlesztések vezérelte fejlődési modellről a fogyasztásra alapuló növekedésre. Miután ezt elvétették, a gazdaság bővülését hitelekkel támogatták meg, ami odavezetett, hogy a helyi önkormányzatok, amelyek a kölcsönöket nyújtó, lazán szabályozott pénzügyi szolgáltatók mögött állnak, illetve az ingatlanfejlesztők, amelyek felvették a hiteleket, nem tudják törleszteni adósságaikat a hiányzó ingatlankereslet miatt.
A pekingi döntéshozók azt ígérték, hogy idén hátszelet adnak a fogyasztásnak (az elektromos autók vásárlását például állami támogatás segíti) és csökkentik a gazdaság ingatlanfüggőségét. Igyekeznek arra ösztönözni a bankokat, hogy a technológiailag fejlett termékeket gyártó feldolgozóipari vállalatoknak adjanak pénzt az ingatlanszektor cégei helyett.
Ugyanakkor nem látni világos tervet arra, hogyan szabadulhatnának meg a felhalmozott adóssághegytől, és hogyan alakítanák át a gazdaság szerkezetét. Eközben a társadalom elöregedik és zsugorodik, és Kína viszonya megromlott gazdaságának legnagyobb felvevőpiacával, a nyugati országokkal.
Riasztó képlet alakult ki
A kínai gazdaság várhatóan öt százalékkal bővül 2023-ban, ami jobb lehet a világgazdaság növekedésénél. Ugyanakkor a termelés 40 százalékát befektetik. Ez kétszerese az Egyesült Államok felhalmozási rátájának. Emiatt kevesebb jut fogyasztásra, így az emberek nem érzik a növekedés hatását.
A fiatalok körében több mint 20 százalék volt a munkanélküliségi ráta júniusban, az utolsó hónapban, mielőtt a pekingi statisztikai hivatal megszüntette az ezzel kapcsolatos adatközlést. Az egyetemen végzettek képzettségüknél alacsonyabb tudást igénylő munkahelyen kénytelenek elhelyezkedni, mások azt tapasztalják, hogy csökkentik a bérüket.
Mindennek az lehet a következménye, hogy Kína még az előtt süllyed a Japánéhoz hasonló gazdasági stagnálásba, mielőtt a társadalom elérte volna a jólétnek azt a szintjét, amit a japánok az 1990-es évek előtt elértek és azóta tartani tudnak. Ez a pekingi vezetést idegesítő társadalmi elégedetlenséget szülhet, és a hatás világszinten jelentkezhet.
Sok afrikai és latin-amerikai ország bazírozott arra az elmúlt évtizedekben, hogy jó kapcsolatokat épít Kínával, amelynek eladhatja nyersanyagait. Ebből aztán finanszírozhatja saját iparosítását. Ettől még az előtt búcsút vehetnek, hogy a folyamat igazából megkezdődött volna.
El kell dönteni, melyik ujjukat harapják meg!
Kína már 2024-ben abba a helyzetbe kerülhet, hogy brutálisan kemény alternatívák között kell választania. A pekingi vezetés ugyan szóban elszántan törekszik a gazdasági szerkezet reformjára, ám ez, mint minden reform, átrendezné a társadalom nyertes és vesztes rétegeit, ami finoman szólva megnehezíti a változtatások végrehajtását.
Jó példa erre a több száz millió vidékről a városokba vándorolt munkás helyzete. Becslések szerint fogyasztásuk 1,7 százalékkal dobná meg a GDP-t, ha hasonló szolgáltatásokat kapnának, mint az eredendően a városban élők. Az ezzel kapcsolatos terveket azonban leállították, mert óriási lett volna a költségük, továbbá az új jövevények és a helyben születettek közti szociális konfliktusokkal járhattak volna.
A kérdés tehát az, hogy ki fizesse meg az elmúlt évtizedben végrehajtott rossz beruházások miatt felhalmozódott adósságot.
- Leírják a bankok veszteségként?
- Több adót szedjenek be az állami és magánvállalatoktól, amiből az állam kifizetné a csődtömeget?
- A központi költségvetés törlessze a kölcsönöket állampapírok kibocsátásával vagy a kiadások, köztük a szociális kiadások csökkentésével? Az utóbbi segítségével áthárítsák a terheket a lakosságra?
Közgazdasági egyszeregy, hogy bármelyiket is válasszák ezek közül, az fékezni fogja a gazdasági növekedést. Nem véletlen, hogy a pekingi döntéshozók egyelőre hezitálnak dönteni, merre induljanak. A kormány tanácsadói szerint 2024-re is az ideihez hasonló ötszázalékos GDP-növekedést kellene célul tűzni a kínai gazdaság elé.
Ha ezt választják, az vélhetően az adósságok növekedésével járna. Annak a költségvetési lazaságnak a folytatása lenne, ami miatt a Moody’s hitelminősítő decemberben semlegesről negatívra rontotta az ország adósságtörlesztésének kilátásait. Ezzel ötéves mélypontra lökte a tőzsdén jegyzett kínai vállalatok részvényárfolyamait.
Így a jövő év nagy kérdése az lehet, hogyan költi el az új hiteleket az ország vezetése. Próbál-e változtatni valamit vagy továbbra is a régi növekedési modellre tesz, ami a szakértők szerint vakvágányra viheti világ második legnagyobb gazdaságát. Pont az utóbbi miatt a világ minden országát érinti a kérdés. A válaszra pedig várni kell.
