Az Egyesült Államok példás nemzeti összefogással elkerülte a világvégét: a jól szervezett óvintézkedéseknek - és talán a természet kegyelmének - köszönhetően a Sandy hurrikán áldozatainak száma és az okozott károk jóval kisebbek az előzetesen jósoltaknál. Vajon sikerül-e ugyanígy elkerülni a következő világvégeveszélyt? Az Egyesült Államok december 31-én kiáll a "költségvetési szirtfokra" (fiscal cliff), és január elsején belezuhanhat az alatta tátongó, feneketlen szakadékba.
Hogyan kerültünk a szakadék szélére?
A veszély fő eleme az amerikai közadósság. Az amerikai kormány - előbb Bushé, utóbb Obamáé - a klasszikus módszer szerint dollárbilliókkal sietett a 2007-től válságba került gazdaság segítségére: adókönnyítéssel és a kormányzati kereslet növelésével, közte infrastrukturális programokkal. Kevésbé klasszikus módszereket is alkalmazott: "államosított", azaz részvényeket vásárolt bajba került bankokból, vállalatokból, és támogatta a lakáshiteleseket. Az ezzel járó többlet hitelszükségletet részint a piacról, részint a szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) pénzhígításából fedezte: a Fed a maga teremtette új pénzből vásárolt amerikai kincstárjegyeket.
Így aztán az amerikai kormányzat adóssága mostanra a GDP 108 százalékára nőtt a 2006-os 64 százalékhoz képest.
A világvége-hangulat először tavaly nyáron érintette meg a világgazdaságot. Tavaly augusztus 2-án járt le az amerikai adósságplafon érvénye első ízben úgy, hogy előtte nem volt meg időben a kétpárti egyezség a korlát emelésére a washingtoni törvényhozásban.
A mindenkori, törvényben rögzített adósságplafon az amerikai kormány pénzügyi működésének kerete: a plafonig külön törvényhozási felhatalmazás nélkül vállalhat kötelezettségeket, vehet föl hitelt, de ha a plafont áttöri, akkor onnantól szinte minden centhez külön engedély kell a honatyáktól. Eredetileg ez így is volt az Egyesült Államok létrejöttétől 1917-ig. Az amerikai alkotmány szerint az Egyesült Államok adósságáért a kongresszus felelős, ezért a kongresszus engedélye kellett minden egyes állami adósságvállaláshoz. Az első világháborúban való részvétel, a világhatalommá válás szükségletei felülírták ezt a nehézkes módszert. A kongresszus azóta rendszeresen adósságplafont állapít meg a kormány számára, ameddig az önállóan vehet fel kölcsönt.
Tavaly nyáron csak az utolsó pillanatban sikerült megállapodni az emelésben, de szigorú feltétellel: ha a kormány nem áll elő részletes tervvel a költségvetési hiány és az adósság csökkentésére, akkor 2013. január elsejével automatikus adóemelések és kiadáscsökkentések lépnek életbe. Ezt hívja azóta "költségvetési szirtfoknak" a gazdasági szakzsargon.
Csőd fenyeget?
Ha nem lesz elegendő az automatikus kiigazítás, akkor az amerikai kormány beleütközik az adósságplafonba. Ettől beláthatatlan időre technikailag csődbe menne. Ez azt jelentheti, hogy nem tudja fizetni az állami alkalmazottakat, az állami nyugdíjakat, segélyeket és támogatásokat, az amerikai katonáknak nem lesz fegyverük, repülőgépük, a dollár elértéktelenedik, a hitelezők lefoglalhatják a Fehér Házat vagy a Szabadság-szobrot, az amerikai közadósság közel felét hitelező Kína és Japán tönkremegy, a világkereskedelem, ha még marad, átáll svájci frankra, aranyra, esetleg üveggyöngyre. Egyszóval: világvége.
Ha meg az automatikus kiigazítás sikerrel jár, akkor - az amerikai kongresszus költségvetési hivatala szerint - az Egyesült Államok gazdasága "csak" recesszióba süllyed. Ez is tönkretenné Európát is.
Melyik elnökjelöltet szeressük?
Romney egyik fő érve - vádja - Obamával szemben, hogy a mostani elnök "bevezeti a szocializmust" Amerikában. A gazdagok tudnak gondoskodni magukról, a szegényekről Obama szociális programjai gondoskodnak - de ki gondoskodik a középosztályról? Őket szeretné képviselni Romney. Azonban a felmérések azt mutatják, hogy az amerikai lakosság többsége szereti, támogatja Obama eddigi szociális intézkedéseit, a juttatások folytatását többre tartja, mint a deficitcsökkentést.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) októberben megjelent tanulmányából (Fiscal Monitor) az derül ki, hogy a válság- és adósságkezelés jó módszere olyan, amely nem csökkenti, hanem erősíti a társadalmi méltányosságot és vele az összefogást. Az IMF októberi közgyűlését megnyitva a szervezet vezérigazgatója, Christine Lagarde azt mondta: "Minél kisebb az egyenlőtlenség, annál jobb a makrogazdasági egyensúly és annál fenntarthatóbb a növekedés. A költségvetési politika számára ez a kiigazítás terhének méltányos elosztását, a gyengébbek védelmét jelenti". Lehet, hogy ezt a megállapítást az Obama-kormány eddigi tevékenysége sugallta - hiszen az amerikai gazdaság jobban teljesít, mint az európai -, de az is lehet, hogy az IMF "súg" az amerikai kormánynak.
Mindenesetre úgy tűnik, a társadalmi méltányosság Obamának fontosabb, mint az "amerikai álom", amelyet Romney szeretne álmodni tovább.
Az amerikai adósságkezelés módszere pedig szükségképp példaértékű lesz - ez az elnökválasztás tétje számunkra itt Európában.
Romney-t vagy Obamát szeressük? Nem mindegy
Hatalmas adóssága van az Egyesült Államoknak, amit kezelnie kell az új elnöknek. Világvége, recesszió vagy példaértékű megoldás? - Európának egyáltalán nem mindegy, hogy Obama elnök marad-e. Háttér.
