6p

Németországban 10 ezer szabad ágy van az intenzív osztályokon, azaz bőven jut hely a koronavírusos betegeknek. A Német Kórházak Szövetsége szerint ideje visszatérni a normál működéshez. A németeknél nem találtunk példát arra, hogy a járványra hivatkozva küldtek volna haza betegeket kórházakból. Más országokban viszont volt példa hasonló esetekre.

A jelek szerint képes kezelni a német egészségügyi rendszer a koronavírus-járvány jelentette kihívást.

Miközben például Olaszországban számos kórház nem bírta a betegek áradatát, addig Németországban nincs ilyen probléma, sőt, német klinikák Olaszországtól és Franciaországtól is vettek át fertőzötteket.

Koronavírusos betegeket ellátó egészségügyi dolgozók egy esseni kórház intenzív osztályán 2020. április elsején.  EPA/FRIEDEMANN VOGEL
Koronavírusos betegeket ellátó egészségügyi dolgozók egy esseni kórház intenzív osztályán 2020. április elsején. EPA/FRIEDEMANN VOGEL

Bőven van kapacitás

Németországban az elmúlt hetekben 28 ezerről 40 ezerre növelték az ágyak számát az intenzív osztályokon, ezek közül 30 ezer lélegeztető-géppel is el van látva. Április eleji adatok szerint az ágyak jelentős része -  15-20 ezer ágy – szabad volt, és „mindössze” kétezer ágyat foglaltak el koronavírusos páciensek.

A kórházak túlnyomó többségének továbbra is vannak ilyen betegek fogadására alkalmas szabad ágyai az itt elérhető térkép szerint.

Hivatalos közlések alapján jelenleg mintegy 10 ezer szabad hely áll rendelkezésre országos szinten.

A klinikákat egyébként a kormány márciusban kötelezte arra, hogy naponta regisztrálják a szabad férőhelyek számát egy központi adatbázisba.

A kórházi helyzet várhatóan a közeljövőben sem romlik, hiszen a járvány terjedése Németországban is lassul. Emiatt a kormány május elejétől feloldja a korlátozások egy részét.

Szakértők szerint a német egészségügy – például az intenzív osztályos ágyak számát tekintve – eleve jobb helyzetben van a többi uniós ország egészségügyénél. Ráadásul a kórházak már idejében válságterveket dolgoztak ki, és bővítették a személyzetet.

Ezzel párhuzamosan a német kormány március közepén arra szólította fel a kórházakat, hogy halasszák el a „tervezhető” műtéteket és beavatkozásokat. A klinikák cserében pótlólagos pénzügyi támogatást kapnak.  

A rák- vagy krónikus betegek sürgős kezeléseit ugyanakkor nem tolják el, mint ahogy például a vakbél- vagy epehólyag-gyulladásos betegeket is ellátják, mondta Christian Höftberger, a Hesseni Kórházszövetség elnöke.

Arról, hogy mely beavatkozásokat végzik el, és melyeket halasztják el, az orvosok döntenek napi szinten az adott eset sürgősségétől és a szabad ágyak számától függően, tette hozzá Andreas Meier-Hellmann, a magánkézben lévő Helios-klinikák válságstábjának vezetője.

Lazítást kérnek

Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a német kórházak nem engedhetik meg a leállást, hiszen a betegek ellátásából élnek – igaz, a kormány éppen ezért ígért nekik anyagi kárpótlást.

A Német Kórházak Szövetsége szerdán már arra kérte Berlint, hogy tegye lehetővé a visszatérést a normál üzemmódhoz.

A kórházakban jelenleg uralkodó állapot megengedi, hogy óvatosan és fokozatosan visszaálljunk a megszokott betegellátásra

- mondta Gerald Gaß, a szövetség elnöke.

Szerinte továbbra is fenntartják és bővítik az intenzív osztályos kapacitásokat, így reagálni tudnak majd arra is, ha esetleg ismét növekedésnek indulna a fertőzöttek száma.

Az elnök hozzátette: jelenleg nincs ok arra, hogy fenntartsák az „extrém nagy” kihasználatlanságot a kórházakban, és kezeléseket halasszanak el.

Kiemelte, hogy Németországban jelenleg 150 ezer szabad kórházi ágy van.

Szerinte a kórházak biztosítani tudják a védelmet a fertőzésektől is, így a pácienseknek nincs mitől félniük.

Németországban ma reggeli adatok szerint 141 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A betegséggel összefüggésben több mint 4300-an hunytak el, több mint 83 ezren meggyógyultak. 

A németeknél arra nem találtunk példát, hogy kimondottan a koronavírus miatt küldtek volna haza betegeket kórházakból.

USA: hazaküldött páciensek

Az Egyesült Államokban viszont akad példa erre. Egyes kórházak már március végén bejelentették: pácienseik egy részét hazaküldik, hogy legyen majd elég hely a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegeknek.

Bostonban a Brigham és a Women’s Hospital olyan programot indítottak, amely során a kevésbé súlyos koronavírusos betegeket bocsátják otthonaikba.Olyan eszközökkel látják el őket, amelyekkel az orvosok a távolból is felügyelhetik őket – például figyelemmel kísérhetik a vérük oxigénszintjét és a pulzusukat.

Ezáltal szabaddá tesszük a tényleg fontos ágyainkat

- mondta az NBC-nek David Levine, a kórház egyik kutatója. Ezáltal a védőfelszerelés-készleteket is védik.

Hasonló „ágyfelszabadítós” programokról érkeztek hírek a Washington állambeli Providence Regional Medical Centerből is, ahonnan az Egyesült Államok első koronavírusos megbetegedését jelentették, valamint New Yorkból.

Minderre azért is szükség van, mert elemzők szerint az amerikai kórházak „békeidőben” is nagy kihasználtsággal működnek, azaz normál esetben is csupán kevés szabad ágyuk van.

Olasz-spanyol ágyhiány  

A járvány csúcspontján súlyos ágyhiánnyal küzdöttek a legfertőzöttebb európai országok is, ami szintén rendkívüli intézkedéseket vont maga után.

Az olasz kormány például arra utasította a kórházakat, hogy küldje gondozóközpontokba vagy lefoglalt hotelekbe a már jobb állapotban lévő, de otthon magukat ellátni képtelen koronavírusos betegeket – függetlenül attól, hogy esetleg még fertőzőek lehetnek. Így próbálták ágyhoz juttatni a súlyos állapotú embereket.    

Olaszországban egyetlen fertőzöttet sem hagynak ellátás nélkül, viszont egyes kórházakban nem jut mindenkinek légzőkészülék vagy ágy az intenzív osztályon

- mondta március közepén a Privátbankár.hu-nak Alicia Ibarra, egy Róma közeli kórház radiológus orvosa. Ilyenkor azt a beteget részesítették előnyben, akinek nagyobb az esélye a túlélésre.

Spanyolországban ideiglenesen állami irányítás alá vonták az összes magánkórházat és egészségügyi szolgáltatót, hoteleket alakítottak át enyhébb állapotú koronavírusos betegek fogadására alkalmas intézményekké, valamint rendezvényközpontokat transzformáltak át ideiglenes kórházzá.

Április első hetében ugyanakkor már javult a helyzet, és némileg csökkent az intenzív osztályokra nehezedő hatalmas nyomás. A járvány terjedése már mindkét dél-európai országban lassul.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG