Törökországban az emberek hajlamosak minden elnökválasztást történelminek nevezni – de az idén júniusi 18-i általános- és elnökválasztás valóban történelmi lesz. Ez határozza meg, hogy Erdogan elnök egyre autokratikusabb iszlamista uralma továbbra is dominálja-e az ország politikáját vagy sem.
Nem egyszerűen a szó szoros értelmében vett „politika” iránya a tét, hanem a gazdaságpolitika, a vallás, az oktatás és az emberi jogok is.
Ha Erdogan nyer, az a fennmaradó ellenzék további erózióját vetítheti előre a török közéletben, különös tekintettel korábbi tekintélyelvű és bosszúálló múltjára. Sőt, már most is potenciális elnökjelölteket céloznak meg, hiszen Isztambul népszerű polgármesterét december 14-n börtönbüntetésre ítélték (noha ez még nem jogerős).
Vereség esetén fennáll a veszély, hogy a török ellenzék elveszti a jövőbe vetett reményét. Ez súlyosbíthatja az ország „agyelszívási” problémáját is – mivel jól képzett emberek, köztük orvosok, akadémikusok és üzletemberek vándorolnak nyugati országokba, gyengítve ezzel az otthoni ellenzéket.
A török földrengés
Erdogan veresége viszont földrengésszerű következményekkel járna. Azok, akiket uralma alatt elhallgattattak, újra megszólalhatnának. Több mint százezer embert börtönöztek be Erdogan politikai tisztogatásának részeként.
Nem lenne meglepő, ha Erdogan veresége esetén jogi lépések indulnának ellene, mamelukjai és strómanjai ellen az állítólagos visszaélések és a korrupció miatt. Az elnök az elmúlt napokban pályázatok kiírása nélkül meghosszabbította a kormánypárti cégek zsíros kikötőbérletét, hogy felkészüljön a választások elvesztésének lehetőségére.
Óriási a tét
A választás eredménye az állam-vallás kapcsolatok jövőjét is meghatározza. Törökország Vallásügyi Igazgatósága, amely 80 ezer mecsetet irányít, Erdogan fő szövetségese. Az adminisztrációban bekövetkezett bármilyen változás valószínűleg az igazgatóság hatásköreinek megnyirbálásához vezet. Erdogan elnök 20 éve tartó hatalma alatt megnégyszerezte a Vallásügyi Igazgatóság (Diyanet) költségvetését, amely már meghaladja a bel-, illetve a külügyminisztérium büdzséjét.
Ha Erdogan nyer, akkor Musztafa Kemal Atatürk után Törökország második alapítója lesz. Ha veszít, politikai, üzleti és vallási szövetségesei azzal a kockázattal szembesülnek, hogy kirúgják őket – vagy mennek a rács mögé.
Fej-fej mellett
Az Al-Monitor/Premise decemberi közvélemény-kutatása szerint Törökország ellenzéki szövetsége csak kis előnyben van az Erdogan elnök vezette kormánykoalícióval szemben, annak ellenére, hogy az ország történelmének egyik legsúlyosabb gazdasági válságával néz szembe, rekordmagas inflációval. Ennek ellenére továbbra is Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyénileg a legnépszerűbb. A válaszadók 28 százaléka mondta azt, hogy az AKP-ra szavazna, ha holnap lennének a választások. A második legnagyobb részesedést a kemalista CHP kapná, 24 százalékkal.
Összességében az ellenzéki szövetség a szavazatok 36 százalékát szerezné meg, míg a kormányzó szövetség támogatottsága 32 százalék.
A közvélemény-kutatás szerint a nyaktörő infláció és az egekbe szökő árak a fő probléma, amely nehezíti Erdogan újraválasztási kampányát, mivel a válaszadók 67 százaléka úgy gondolja, hogy a gazdaság a legfontosabb kihívás, amellyel Törökországnak szembe kell néznie.
A gazdaságot a menekültkérdés követi, majd az igazságszolgáltatás és a munkanélküliség 10,9 és 7,0 százalékkal. Törökország több mint 4 millió menekültet fogadott be az elmúlt években, köztük mintegy 3,5 millió szíriait, akik elmenekültek a háború elől.
Megfontoltabb külpolitikai kurzus
A külpolitika mérsékelt megközelítése hozzájárult az elmúlt hónapokban az elnök presztízsének növekedéséhez - mind nemzetközileg, mind belföldön. Ami azt illeti, a konfliktus kirobbanása óta Oroszország és Ukrajna közötti közvetítői erőfeszítéseivel Törökország ismét központi szerepet és nemzetközi jóváhagyást kapott.
Nem meglepő, hogy Ankara mind a közvetítői szerepből, mind a regionális visszafogottságból próbált kamatoztatni, hogy növelje befolyását a nemzeti érdekeit érintő néhány kulcsfontosságú kérdésben, a Földközi-tenger keleti térségében tapasztalható feszültségektől a PKK „terrorista” tevékenységeihez kapcsolódó biztonsági fenyegetésekig.
A múlt hét óriási híreként – bár a nyugati sajtó nem igazán terjesztette széles körben -, Törökország beleegyezett abba a moszkvai háromoldalú tárgyalásokat követően, hogy teljes mértékben kivonja csapatait Észak-Szíriából – jelentette az Al-Watan nevű szír lap.
Kétségtelen, hogy az Ankara és Damaszkusz közötti normalizálódás hatással lesz a regionális biztonságra, és különösen a 11 éve folyó véres szíriai háborúra, tekintettel arra, hogy Törökország milyen befolyást gyakorol a maradék szíriai ellenzékre. Lehetséges, hogy nincs szükség török szárazföldi hadműveletekre Észak-Szíriában, ha Ankara és Damaszkusz újraéleszti az Adanai Megállapodást.
A Szíriával kapcsolatos normalizációt jól fogadná a török közvélemény, és ez kihatna Erdogan mandátum megújítására irányuló törekvésére a közelgő választásokon.
Saját biztonságukba is beruháznak ezzel a norvég miniszterelnök szerint. 
