4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A radikális államreform fölerősíti a törzsi és vallási ellentéteket és megroppanthatja a feudális királyságot. Washington szerint az államreform esetleges bukása egy szaúdi politikai káoszhoz vezethet, amelyből végül az Iszlám Állam húzna hasznot. A stagnáló gazdaság miatt megkezdődött a vendégmunkások ezreinek az evakuálása, ennek ellenére a királyság folytatja fegyverkezését és eredménytelen külföldi intervenciókra szórja el a pénzt.

Szaúd-Arábia a pénzügyi után a politikai bizonytalanság időszakába lépett, amint a királyság az áprilisban bejelentett "Vision 2030" elnevezésű államreform-csomag megvalósításához fogott. Az egyébként üdvözlendő lépések közé tartozik a vízfejű állami bürokrácia visszavágása és a magánszektor befektetéseinek növelése azzal a céllal, hogy csökkentsék az ország ráutaltságát az olaj-jövedelmekre. Igen ám, de a hedonista királyság eddig a bürokratikus kinevezéseket arra használta, hogy az egymással vetélkedő törzsi és családi frakciók támogatását megnyerje.

Káncz Csaba

Ha ezeket a léha vattaembereket most utcára teszik és helyettük technokratákat hoznak be az államigazgatásba, azzal eltűnik az ösztönző, hogy a mögöttük álló csoportok támogassák a kormányt egy veszélyhelyzet esetén. Egy átfogóbb társadalmi reform ráadásul elidegeníti a nagy hatalmú vallási intézményrendszert is, amely pedig dominálja a szaúdi társadalmat. Ez az az ország ugyanis, ahol a mai napig vallásrendőrség működik, nyilvános lefejezés jár keresztény hittérítésért, de már Biblia birtoklásáért is korbácsolás.  A nők még a kocsi volánja mögé sem ülhetnek, nem folytathatnak hivatali ügyintézést és gyermeklányokat kényszerítenek házasságokba.

Recseg a feudális királyság támasza

A királyság 1932-es egyesülése óta a szaúdi nemzeti identitás nagyon gyenge lábakon áll. Washington politikai köreiben tehát nem alaptalanul nő az aggodalom, hogy az államreform esetleges bukása egy szaúdi politikai káoszhoz vezethet, amelyből végül az Iszlám Állam húzna hasznot. Az Egyesült Arab Emirátusok már egy vészforgatókönyvet is kidolgozott a szaúdi állam összeomlása esetére.

A 25,000 hercegből, hercegnőből és udvartartásából álló (!) szaúdi uralkodó ház szinte kizárólag az olaj-jövedelmekre van utalva és a pozíciója egyre labilisabb lábakon áll. Az államot eddig főként a vahhabita vallási ideológia tartotta össze, amely bár népszerű a központi területeken (Nejd), de elutasításra talál a siíta kisebbség részéről az ország keleti tartományaiban. A szaúdi lakosság 15 százalékát kitevő siíták napjainkban is a szegények számát gyarapítják.  Ők 2011-ben már fellázadtak a szunnita diszkrimináció és elnyomás ellen, amelynek során legalább 20-an életüket vesztették.

A július 4-i támadások három szaúdi városban nem csak a szalafista-iszlamista veszélyre mutattak rá, hanem a szent helyek őrzőjeként a szaúdi uralkodó osztály legitimációjának törékenységére is,. Ha a felfordulás erősödne, akkor egy kétoldalú megállapodás szerint a pakisztáni katonaság vonulna be a királyságba, hogy megvédje Mekkát és Medinát és megőrizze a szaúdi területi integritást. Egy esetleges szaúdi összeomlás esetén pedig Irán várhatóan tovább erősítené pozícióit Jemenben, Irakban, Szíriában, Szaúd-Arábia siíták lakta területein és a siíta-többségű Bahreinben.

Leálló gazdaság, dübörgő fegyverkezés

A 19 millió szaúdi polgár 60 százaléka 20 év alatti fiatal, növekvő munkanélküliséggel.  A legtöbb munkát a 8.5 millió migráns dolgozó végzi el, akik többsége Dél-Kelet Ázsiából érkezik évekre és szolgai körülményeket biztosítanak számukra, de az utóbbi időben egyre kevesebb a munkalehetőség.  A napokban az indiai kormány kezdte el a hirtelen ezrével munkanélkülivé vált honfitársai evakuálását a királyságból.

S noha agyaglábakon áll az ország gazdasága, a királyság a hét elején egy újabb nagyszabású tüzérségi eszközvásárlási szándékát jelentette Washingtonnak, 1.15 milliárd dollár értékben. Az ország katonai költségvetése már így is a világon a negyedik legnagyobb, csaknem 60 milliárd dollárral, ráadásul tavaly Indiát megelőzve a világ legnagyobb fegyverimportőre lett. Egyre szűkülő pénzügyi forrásait intervenciókra szórja el, így Rijád szunnita harcosokat támogat a szír elnök megdöntésére és Irak siíta kormányának aláásására, hogy visszaszorítsa Irán regionális befolyását.  A vahhabita királyság szponzorálta az al-Sziszi által vezetett puccsot is az egyiptomi Muszlim Testvériség által vezetett kormány ellen 2013-ban, tavaly óta pedig aktívan és eddig eredménytelenül avatkozik be a véres jemeni polgárháborúba.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
Makro / Külgazdaság Letarolta az aszály a harmadik negyedéves GDP-növekedést
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:42
A magyar gazdaság közel áll a stagnáláshoz: mindössze 0,1 százalékkal bővolt a GDP a harmadik negyedévben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG