1p
A Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvényjavaslattal foglalkozott a Financial Times Deutschland és a Der Spiegel című hamburgi hírmagazin internetes kiadása. Közben a Standard & Poor's hitelminősítő döntéséről jelentetett meg írást a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap és az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. Az írások közös tanulsága, hogy a legnagyobb veszélyt Magyarországra a saját kormányának gazdaságpolitikája jelenti.

Financial Times Deutschland

Az FTD a Magyar rulett című írásának bevezetőjében az áll: "Budapest egy tervezett új jegybanki törvénnyel felbosszantja a nemzetközi támogatókat és elmélyíti a gazdasági válságot". Silviu Mihai budapesti keltezésű beszámolójában Simor Andrást idézve azt írta, hogy az MNB-re vonatkozó tervezett törvény a kormány kísérlete a jegybank "átvételére", és megjegyezte, hogy a jogszabálytervezet bírálói szerint a cél valójában az MNB 35 milliárd eurós devizatartalékának a megcsapolása. "Ez a kísérlet sokba kerülhet Magyarországnak" - írta az FTD, utalva az Európai Központi Bank csütörtöki bírálatára, illetve az IMF és az Európai Bizottság küldöttségének korábbi történt távozására.

Spiegel Online

A Spiegel Online Fenyegetett függetlenség - Az EKB dörgedelme a magyar jegybanki reform ellen című cikkében azt írta, hogy a jegybankárok rendszerint alaposan megválogatják a szavaikat, és a bírálatot is udvarias formába csomagolják, az MNB-re vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatban viszont az EKB határozottan állást foglalt, a frankfurti intézmény "frontot nyitott a kormány törvényjavaslata ellen". A cikkben ismertették a javaslat egyes elemeit, majd a Barroso-levélre, illetve az IMF és az EB delegációjának távozására utalva megjegyezte: "Magyarország valójában nem engedhetné meg magának, hogy elégedetlenek legyenek vele ezek az intézmények, hiszen az ország pénzügyi helyzete jelenleg súlyos."

Wirtschaftsblatt

A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap Magyarország mindent rosszul csinál, amit csak lehet című kommentárjában Daniela Friedinger felidézte, hogy az ország a rendszerváltás idején "mintadiák" volt. Az EU első keleti bővítésekor a harmadik legnagyobb egy főre jutó GDP-vel rendelkezett, azóta az ötödik helyre csúszott. A költségvetési hiányra a kormány csak "trükköket" alkalmaz. A nyugdíjpénztárak államosítása csak egyszeri hatású, ezért jövőre Magyarországon ismét túlzott költségvetési hiány lesz. Emellett Budapest nemrég dolgavégezetlen engedte távozni az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap küldöttségét. Ahelyett, hogy a kormány elfogadta volna a feltételeiket és igénybe vették volna a pénzügyi segítséget, kitartottak a nemzeti bank elnökének "leépítése" és az egykulcsos adó kétharmados törvényben való rögzítése mellett. Az egykulcsos adóról azt írta, hogy az "lyukat ütött" a költségvetésen és hozzájárult az ország bajaihoz. "Aki nem engedi, hogy segítsenek neki, saját maga a hibás" - írta a kommentátor

A lap egy másik írásában megszólaltatta Richter Sándort, a Bécsi Nemzetközi Összehasonlító Gazdasági Intézet elemzőjét. Az Intézet nemrég csökkentette növekedési előrejelzését nullára, de "már nagyon recessziógyanús" a helyzet - mondta Richter, aki úgy látja, az egyre borúsabb globális gazdasági kilátások mellett Magyarországról sem jönnek kedvező jelek, "épp ellenkezőleg". Az áfa, a jövedéki adók és a gépkocsiadó emelése tovább mérséklik az amúgy is gyenge fogyasztást. A magasabb kamatok, amit a leminősítés miatt fizetnie kell Magyarországnak, megnehezítik az államadósság és a költségvetési hiány csökkentését - olvasható a cikkben.

Új szó

Az Új Szó című szlovákiai magyar lap Őrült szabadságharc címmel jelentetett meg írást. Molnár Iván ebben azt írta: "Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azonban ezúttal is egyedi módon reagált a hírre, azt állítva, hogy a döntés nem Magyarországról, hanem a piaci szereplők nyomásgyakorlásáról szól. Magyarra lefordítva: Matolcsy a döntést a magyar kormány által folytatott gazdasági szabadságharc egy újabb összecsapásának tartja". Felteszi a kérdést, hogy helyes-e a jelenlegi magyar gazdaságpolitika? "A válasz egyértelmű nem.

Az igazán nagy probléma Molnár szerint az, hogy Matolcsynak a hitelminősítőkkel kapcsolatban nincs igaza, az ország legnagyobb ellenségei ugyanis nem ezek, hanem a Fidesz csúcsvezetői, gazdaságpolitikai lépéseik ugyanis csak a szakadék szélén táncoló őrült bizonytalan tántorgásához hasonlíthatók. A miniszternek csak egyben adhatunk igazat: az országnak valóban szüksége van a szabadságharcra, ez azonban egyedül a Fidesz csúcsvezetése ellen irányulhat. Ez lenne az érdeke magának a Fidesznek is, hiszen a jelenlegi vezetés nemcsak a pártot, hanem az egész magyar jobboldalt lejáratja, aminek már csak azért is rendkívül súlyosak lehetnek a következményei, mivel a baloldalon jelenleg nincs olyan mérvadó, hiteles politikai erő, amely valós alternatívát kínálhatna az országnak" – írta az Új szó publicistája.

CNBC (gazdasági hírtelevízió)

Közben újra Magyarországgal foglalkozott a CNBC, neves gazdasági tévécsatorna - írja a portfolio.hu. Az élő adásban megszólaltatott londoni elemző szerint a kormány végül belátja, hogy meg kell állapodnia az IMF-fel. A stúdióban ülő szakértők azt feszegették, hogy Magyarország az elmúlt napok eseményei láttán mérgező állam lett az Európai Unióban. Erre a felvetésre a Barclays Capital londoni elemzője úgy reagált, hogy bár nehéznek ígérkeznek az IMF-fel tervezett tárgyalások, a kormány végül belátja, hogy szükség van a megállapodásra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG