Olaszország és Görögország június 9-én kritikus jelentőségű megállapodásra jutottak a Kelet-Mediterrán térség úgynevezett ’Kizárólagos Gazdasági Zóna’ felosztásával kapcsolatban. Athén most hasonló megállapodást akar Kairóval – ahova június 18-án látogat el a görög külügyminiszter - , így a térség különböző hatalmak egymást átfedő tengeri kiaknázási igényeit jeleníti majd meg. Az egész térség gyakorlatilag egy olyan geopolitikai vulkánná alakul, mint amelyet már évek óta láthatunk a Dél-kínai-tenger térségében.
Török áfium
Ezt az európai vitát is (természetesen) Erdogan elnök kezdte. Törökország és Líbia központi kormánya (GNA) – egyetlen nemzetközi partnerrel sem egyeztetve – 2019. november 27-ei megállapodásuk értelmében közös kutatásokat végez a Földközi-tenger keleti medencéjében található olaj- és gázlelőhelyek után az egyezmény által meghatározott kizárólagos gazdasági övezetekben. Ez azonban megsérti Görögország gazdasági övezetét (lazán figyelmen kívül hagyta például Kréta szigetét) és ez ügyben Athén bírja az EU és USA politikai támogatását. Fatih Donmez török energiaügyi miniszter május végén jelentette be, hogy 3-4 hónapon belül megkezdi az olajfúrásokat a vitatott övezetben.
Van még egy tény, amely fontosabbnak tűnhet, mint Ankara viaskodása a térségbeli országokkal. A török kormány ugyanis nem tartja magát az ENSZ 1982-es tengerjogi egyezményéhez (UNCLOS). Ez az ENSZ-konvenció ma már az elfogadott szokásjog státuszát élvezi. A tenger alatti nyersanyagok kiaknázása során keletkező nézeteltéréseket kiküszöbölendő, az UNCLOS kizárólagos gazdasági zónák kikiáltását teszi lehetővé, amelyek 200 tengeri mérföldre nyúlhatnak az érintett országok partjaitól. Amennyiben két fél érdekeltségei fedik egymást, tárgyalásos úton kell megegyezniük.
Törökország – a térség összes államával ellentétben – csak a szárazföldi partvonal mentén kialakított gazdasági zónákat tartja legálisnak, a szigetek körül húzódókat nem. Eszerint a Ciprusi Köztársaságnak semmilyen joga sem lenne ilyesfajta övezetek kikiáltására. Ide tartozik az a tény is, hogy Törökország, a többi állammal ellentétben, nem ismeri el Ciprust szuverén államként, hanem csak az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot (ÉCTK).
Franciaország is beszállt
Ankara önbizalmát csak növeli, hogy januárral kezdődően fejlett drónjaival megfordította a líbiai proxi háború állását a GNA-kormány javára – amely érzékeny veszteség volt. Ez egyben komoly csapást jelentett Oroszország, Egyiptom és Abu Dhabi számára, amelyek a kelet-líbiai (tobruki) központú parlamentre támaszkodó, Haftar tábornok támogatói. Június 6-án – menteni, ami még menthető - az egyiptomi elnök sajtótájékoztatón bejelentette, hogy sikeresen tárgyalóasztalhoz ültette a líbiai polgárháború vezetőit, Khalifa Haftárt és Aguila Salehet. A 'kairói deklarátum' értelmében június 8-tól tűzszünet lép érvénybe az országban, a felek beleegyeztek minden külföldi zsoldoscsoport kivonásába mindkét oldalon, valamint beleegyeztek, hogy Líbia mindhárom tartománya egy úgynevezett elnöki tanácsba delegálja az ország vezetőit. Őket választani fogják az ENSZ felügyelete alatt.
Erdogan katonai ígéretei Líbia felé oda vezettek, hogy mára Görögország, Ciprus, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Szaúd-Arábia és Olaszország egy felszínében energia-orientált, mélységében viszont katonai partnerség felé araszolnak. Ennek eredményeképp létrejött egy szövetség, amelynek tagjait elsősorban az Ankarával kapcsolatos szkepszis tartja össze. 2019. január 14-én formálisan is Ciprus, Egyiptom, Jordánia, Izrael, Görögország, Olaszország és a Palesztin Nemzeti Hatóság részvételével Kairóban megszületett a Kelet-Mediterrán Gázfórum (EMGF – Eastern Mediterranean Gas Forum).
Párizs januárban jelentette be, hogy fregattokat küld a tengeri határvitáktól terhelt Kelet-Mediterráneumba. Francia hadihajók is járőröznek ezentúl a földgázban gazdag Ciprus-környéki vizeken, ahol a görög-ciprusi kormányzat kitermelési jogokat adott a francia energiaipari óriásnak, a Total-nak. Franciaország csatlakozik ahhoz a török-ellenes Ciprus-Görögország-Izrael tengelyhez (Eastern Mediterranean Alliance), amely hét éve folyamatosan egyezteti álláspontját az egyre forróbb térségben. Ankarát célozva Athén és Tel-Aviv nemrég épített föl egy közös radar-központot Kréta szigetén.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
A vezető devizákkal szemben nagy amplitúdóval mozgott a hazai fizetőeszköz, de volt egy pont, amikor mindegyikhez olcsón lehetett hozzájutni. 
