3p
Erdogan török elnök tovább szítja a véres feszültséget a kurdokkal, hogy a novemberi előrehozott választáson iszlamista pártjának meglegyen a kétharmados többsége. Az eddig már több száz halottat eredményező politikai kampányért az ország magas árat fog fizetni hosszú távon. Mi a tanulság Erdogan hazai hívei számára?

 

 

Már akkor figyelmeztettünk, hogy a júniusi választások eredményét el nem fogadó despotikus elnök felelőtlen játszmájával olyan démonokat szabadít magára – kurdok, török nacionalizmus – amelyek a végén erősebbnek bizonyulhatnak nála. Megjósoltuk azt is, hogy az ország egy elhúzódó politikai instabilitás korszakába léphet.

Mik az eddigi eredmények?

Nos, az elmúlt három hónapban Erdogan lenullázta a választási eredményeket egy koalíciós kormány megalakításának akadályozásával és közelebb tolta országát a polgárháborúhoz.

Erdogan elnök hatalom megtartásáért folytatott véres kampányával már részletesen foglalkoztunk júliusban is. >>>

Eddigi belpolitikai hadjáratának eredményei címszavakban: (a) több száz civil és katonai áldozat (b) újságírók egész sorának letartóztatása (c) a török líra történelmi mélypontra küldése (d) török invázió Észak-Irakba, az ötödik az elmúlt 20 évben (e) semmilyen érzékelhető előrehaladás az Iszlám Állam elleni török harcban, amiért hivatalosan ez a véres politikai kutyakomédia elindult.

Amikor a törököket újra a választási urnákhoz kéretik egy előrehozott választás keretében november elsején, addigra Erdogan reményei szerint a kurdok negatív megítélésének felkorbácsolása elegendőnek bizonyul a kurd HDP párt támogatottságának csökkenéséhez. Márpedig részben ez szükséges ahhoz, a kormányzó AKP párt megszerezze a kétharmados többséget.

Mintha a weimari Németországot látnánk

Az elmúlt napokban a felheccelt tömeg felgyújtotta a kurd párt székházait Ankarában, Alanyában és Kirsehirben. Isztambulban mintegy száz ember kövekkel dobálta meg a szekuláris Hürriyet napilap irodáit, amely kritikusan írt az iszlamista-gyökerű kormány lépéseiről.

Közben a török államügyészség büntetőeljárást indított a júniusban 13%-os eredményt elérő kurd HDP párt vezetője, Demirtas ellen. A vádak magukért beszélnek: a török nép megalázása, az elnök megsértése és propaganda-anyagok gyártása terrorista-szervezet számára.

Júliusban a török hadsereg már több mint száz úgynevezett ’Speciális Biztonsági Övezetet’ hozott létre a kurd-többségű tartományokban, amely gyakorlatilag rendkívüli állapot kihirdetésével ér fel. A kurdokat sem kell félteni: 12 városuk, köztük a 60 000 lakosú Sirnak, kihirdette az ’önkormányzatot’ és az AKP-vezette ankarai kormányt „törvénytelennek” bélyegezte.

Tanulság a hazai hívek számára

Az elmúlt években Erdogan elnök kétes legitimációval írta újjá az alkotmányt és a választási törvényt, valamint negligálta az állam és egyház szétválasztásának elvét. Amikor pedig a választásokon el akarták mozdítani, akkor inkább polgárháborús körülményeket és hisztériát teremtett országában, mindeddig beláthatatlan következményekkel. Ez pedig komoly figyelmeztetés kell hogy legyen Erdogan hatalom-felfogásának hazai hívei számára is.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG