A Reuters háttéranyaga szerint a kanadai kormány komolyan számol azzal, hogy a három hét múlva esedékes amerikai elnökválasztást követően politikai felfordulás lehet az USA-ban – különösen, ha nem egyértelmű eredmény születik.
A beszámoló szerint Ottawa egyeztetést kezdett a vezető európai hatalmakkal – és valószínűleg Japánnal is –, hogy erre miként reagáljanak. Kanada nem véletlenül ideges, hiszen beszállítói hálózatai mélyen integráltak az amerikai gazdaságba, ahova termék- és szolgáltatási kivitelének 75 százaléka irányul.
Egyeztetés gőzerővel
A Toronto Star jelentése is hasonló vonalon mozog. Ezek szerint a kormány gőzerővel dolgozik a negatív forgatókönyvek elhárításának tervén.
A befolyásos lap szerint Kirsten Hillmanra, Kanada Washingtonba akkreditált nagykövetére hárult a feladat: már most egyeztessen befolyásos amerikai politikai érdekcsoportokkal, hogy adott esetben hogyan védjenek ki egy súlyos politikai felfordulást.
A kanadai kormány behatóan tanulmányozza a vitatott 2000-es amerikai választást is, ahol öt hétre volt szükség, hogy George W. Bush javára dőljön el a választás. Bár óriási volt a feszültség, akkor mégsem torkollott erőszakba a folyamat.
Mit mondott a politológus?
Márpedig a politikai feszültség még november 3-ig is folyamatosan emelkedni fog. Trump nem hajlandó többet vitázni ellenfelével lefektetett keretek között, ehelyett például ma Floridában a sanfordi repülőtéren tart kampány nagygyűlést.
Fontos hangsúlyozni, hogy Trump nem előidézője, csupán felszíni tünete az amerikai politikai és társadalmi válságnak. Ez a 2008-as pénzügyi összeomlással vett lendületet, és a folyamatosan növekvő társadalmi szakadékkal egyre csak gyorsul. Bizony joggal roppant meg a köznép bizalma a washingtoni elitben, és ebben a közegben egy néptribun és demagóg előtt szélesre tárult a politikai tér.
2015-ben csupán csekély figyelmet kapott Lee Drutman politológus cikke, miszerint az amerikai választók 40 százaléka „populistákból” áll, akik elutasítják a migrációt, a globalizmust, valamint társadalmi védőhálót követelnek. A „progresszívek”, akik például a migrációt támogatják, csak 33 százalékát teszik a választóknak, a status quo-val elégedett „mérsékeltek” pedig végképp lemaradva csupán 20 százalékot.
Trump ezt a meglévő társadalmi értékrendet helyezte politikai keretrendszerbe.
Mellényúltak a demokraták
Trump arra is kiválóan rátapintott, hogy a demokrata párt elvesztette szociáldemokrata jellegét, és a szociális biztonság követelése helyett indentitás-politikába bonyolódott, felkarolva a marginalizált csoportokat. Márpedig az új, meghódítani kívánt társadalmi csoportok (szexuális kisebbségek, életviteli szubkultúrák, külföldi származású csoportok, unortodox vallási kisebbségek) inkább csak a fejetlenséget növelik a Demokrata Pártban.
A demokraták által hajszolt gazdasági globalizáció a termelés nagy részét kiszorította az országból, teljes iparágak lettek semmivé. Kialakult az a torz helyzet, hogy az USA legnagyobb foglalkoztatója a fegyveres erő és az azt kiszolgáló ipari háttér.
Az elit kettős agressziója
A demokraták által istenített akadémiai elit ráadásul egy új nyelvezetet („political correctness”) hívott életre anélkül, hogy a legkisebb mértékben is figyelembe vette volna a nemzeti középosztály és a roncstársadalom kívánalmait. Márpedig ezek a társadalmi csoportok ezt kulturális agressziónak fogták fel – miután felfogásuk szerint ugyanez az elit a globalizációval már gazdasági agressziót intézett az életmódjuk és társadalmi státuszuk ellen.
Ezeket a lecsúszó csoportokat nevezte elképesztő gőggel Hillary Clinton „szánalmasaknak” (deplorables) a 2016-os kampányban, akik szerinte „rasszisták, szexisták, homofóbok és idegengyűlölők”.
Trump nem csinált tehát mást, csupán maga mellé állította a többséget, és ezen az amerikai liberális elit a mai napig csodálkozik és szörnyülködik.
Csalfa európai remények
Kapkodó és inkompetens kormányzása miatt Trump három hét múlva simán veszthet. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy új hatalmi bázis jött létre a régi ipari övezetekben és a vidéki, mezőgazdasági térségekben – amelynek hosszú távú politikai kihatása lesz ezentúl, akár Trumppal, akár nélküle.
Sok európai abban reménykedik, hogy a Trump-korszak után az USA visszatér a normalitás és konszenzuskeresés időszakába. Márpedig ez óriási tévedés.
Azok a mély – és egyre mélyülő – társadalmi szakadékok, amelyek lehetővé tették Trump felemelkedését, bizony politikai gyúanyagként Amerikában maradnak. Trump hamarosan eltűnhet a süllyesztőben, de politikai hagyatékából több marad az USA-ban, mint azt sok európai képzeli és reméli.
Orosz gáz nélkül is menne az ellátás. 
