Turizmus, háború idején – Interjú a Kárpátaljai Turisztikai Szövetség elnökével

Egyáltalán létezik-e ma valaki, aki át akarja lépni turistaként Ukrajna határát? Gondolom, nem. Hogyan alakult a turizmus a járvány időszakában?

A háború óta természetesen senki nem akar Ukrajnába jönni turistaként. Rengeteg menekülttel vannak tele a Kárpátalján lévő határátkelők, egy részük Magyarországra érkezik, vagy átmeneti menedéket kér, illetve utazik tovább, tranzitként használva Magyarországot. A 2014-es Donyec-medencei háborús események után három évig nem látogattak a külföldi turisták hozzánk. Aztán fokozatosan érkeztek az első fecskék, főleg Nyugat-Ukrajna városaiba, a Kárpátokba, amelyek 600-900 kilométerre voltak távol az akkori eseményektől.

Egy idő után az emberek hozzászoktak, hogy valahol, távol harcok folynak, de mintha azok nem is a mi országunkban lett volna. Megtanultunk együtt élni a háborúval, azzal, hogy a Donyec-medencében a frontvonalban harcolnak a katonák, azon túl meg mindenki élte a megszokott életét. Érdekes módon ezekről a területekről is jöttek hozzánk turisták, főleg Kárpátaljára kirándulni. 2019-re már úgy éreztük, hogy legalább Közép- és Nyugat-Ukrajnában, de főleg Kárpátalján sikerül visszaállítani az ágazat helyzetét a 2014-es előtti állapotokra.

2020-ra vártuk, hogy normalizálódik a helyzet, fellendülést jósoltunk, amikor beütött a koronavírus.

Így aztán 2020-ban semmilyen turizmus nem volt, a határok le voltak zárva, külföldi turistákról szó sem lehetett. 2021-ben, május-október között, főleg júliusban és augusztusban azért már szállingóztak a belföldi turisták. Belenyugodtunk, hogy legfeljebb a belföldi vendégfogadást építjük, ameddig rendeződik a helyzet. A kárpátaljai falvakban már kiépítettük a falusi vendéglátást az ukrán vendégek számára is, utazási irodákkal dolgozunk évek óta. 2022 február elején még fogadtunk egy belföldi csoportot a faluban. Ők voltak az utolsók, mivel 24-én elkezdődött a háború.

2020 januárjától gyakorlatilag megszűnt a külföldi beutazó turizmus Ukrajnában, ha volt is rá példa, elvétve.

Ukrajna hogyan fogadta a békeidőkben a külföldieket?

Örömmel, hiszen, főleg a magánszektorban, óriási fejlesztéseket hajtottak végre. A vendégszeretettel nincs gond. Inkább az infrastrukturális részével és a határátkeléssel van probléma. Ha Kárpátalját vesszük alapul, az átkelés mindig időigényes volt.

Az utóbbi években nagyon sok ukrán utazási iroda szervezett csoportos utakat az EU-ba, július-augusztus volt a csúcsidő, és az Adria volt a sláger. Többnyire Magyarországon keresztül közelítették meg az üdülőhelyeket, ilyenkor előfordult, hogy több órát kellett vesztegelni a határon.

A turizmus fejlesztésére kevés támogatás jutott, információs táblák, a turistákat tájékoztató központok hiányoznak, az utak nagyon rossz állapotúak. Közvetlenül a háború előtt indult meg az utak építése országszerte, örültünk is neki, hogy ez a turizmusnak majd milyen jót fog tenni.

Hány év alatt lehetne újraépíteni a turizmust, akár csak a környező országokkal?

Minden attól függ, hogyan és mikor fejeződik be a háború, infrastrukturálisan és persze a humán erőforrás szempontjából, milyen állapotban lesz akkorra egy-egy térség. Egyáltalán, milyen, honnan érkező fizetőképes turistákra számíthatunk? Belföldiek, külföldiekre? Szerintem ez régiónként változó lesz. Ahol kevésbé sérül az infrastruktúra, de ahol leginkább az emberek lelkileg kevésbé sérültek, illetve egyáltalán életben maradtak, ott hamarabb fog talpraállni az ágazat. Fontos, hogy azok az értékek, amelyek egy-egy turisztikai csomag részei voltak a korábbi években, épen maradjanak, és a munkaerő ne vándoroljon el. Aki korábban a turizmusban tevékenykedett, térjen vissza, legyen lelki ereje újrakezdeni.

A külföldi turisták általában sokáig váratnak magukra, mert maga a háború szó elrettenti őket, a belföldi gazdagabbak külföldre távoztak, a pénzükkel együtt.

A középosztály nagyobb része Nyugat-Európában és az óceánon túl kötött ki, azok maradtak, akiknek nincs lehetőségük kiutazni. A legtöbben minden tartalékukat felélték, elvesztették még a hajlékukat is. Minden attól füg, milyen hamar áll vissza a gazdaság a termeléshez, ha megszületik egy kiegyezés. Ha Nyugat-Ukrajnába nem ér el a háború, és épen marad minden, akkor a háború után 3-5 éven belül elkezdődhet valami.

Attól is függ, milyen segítséget kap Ukrajna az ország újjáépítéséhez és a gazdaság fellendítéséhez.

Lehet, hogy furán hangzik, de elképzelhető, hogy a turizmus profitálhat is a háborúból.

Hiszen szerte a világon milliók azt se tudták eddig, hol van Ukrajna, most pedig olyan teret kapott a világsajtóban, hogy ha helyreáll az élet, biztosan sokan választják úticélul. Minden attól függ, hogy mikor lesz infrastrukturálisan és biztonság szempontjából olyan állapotban az ország, hogy vonzó lehet egyáltalán az utazók számára. Biztonság nélkül sehol a világon nincs turizmus.

Az emberek sok-sok pénzből felújíttatták az otthonaikat, hogy turistát fogadjanak – mit tehetnek ma? Csak reménykedhetnek abban, hogy nem fogják a házaikat lerombolni?

Igen. Például a nyugati részeken, Kárpátalja, Ivano Frankivszk, Lemberg megyékben a magánszektorban nagyon szép fejlesztéseket hajtottak végre. Ez történelmi, kulturális, nyelvi szempontból és a hagyományait tekintve nagyon vonzó térség, nem beszélve a téli turizmusról a Kárpátokban.

Közismert, hogy a Fekete-tenger közelében lévő városok – Odessza, Mikolajiv  Herszon, Zaporozsje és még sorolhatnám –, ahol most a harcok folynak, és amelyek egy része már földig van rombolva, szintén sok turistát fogadtak. Ezekben a régiókban az utóbbi évtizedekben az idegenforgalom fellendítésére rengeteg pénzt invesztáltak be a vállalkozások.

Ezrek külföldön keresték meg kemény munkával hozzá a pénzt, hogy aztán megvalósítsák az elképzeléseiket. Sokszor évekig dolgoztak, távol a családjaiktól, ami gyakran a kapcsolat, a gyermeknevelés rovására ment. Most mindent elveszítenek, földönfutóvá válnak. Ott, ahol még nem hullanak a rakéták, csak a remény marad, hogy nem ér el hozzájuk az a rettenet, és épségben megússzák a háborút.

Az emberek Nyugat-Ukrajnában is, többek között Kárpátalján, ahol nincsenek harcok, készenlétben állnak a kivándorlásra, ha úgy hozza a szükség. Mindenkinek elő van készítve a bőröndje a legszükségesebbekkel, és veszély esetén indulnak a nyugati határnak.

Húsz éve dolgozik a turizmusban. Az ott élő szakemberek, illetve a kiadó házak tulajdonosai befogadják-e a menekülteket, vagy ők rögtön külföldre mennek?

Nem mindenki menekül el, igazából azok, akik az életüket mentik, mert a házuk közelében hullanak a rakéták, vagy stratégiailag olyan helyen laknak, ahol vagy repülőtér vagy katonai bázis húzódik. Óvóhelyen szoronganak napokig, és egyszer csak eljön az a pont, amikor eldöntötték, hogy elég. Nyugat-Ukrajna befogadja őket, mert ott még béke van. Nagyon sokan kivárnak, hátha vége lesz hamar az egésznek, mert haza akarnak menni.  A kárpátaljaiak – köztük persze a magyarok – abban reménykednek, hogy ide nem ér el a háború. Az idősebb emberek zömében itt maradtak, hiszen jön a tavasz, a kerti munkákat el kell végezni, és senki nem hagyja itt szívesen a nehezen felhalmozott kis vagyonát. Sokan kiadják a házaikat, befogadnak menekülteket. Számosan korábbi baráti kapcsolat révén kerülnek egy-egy családhoz.

Azt mondhatom, hogy Kárpátalján az élet a megszokott rendben zajlik, azzal a különbséggel, hogy nagyon sok a menekült, szigorúbb az ellenőrzés az utakon és gyakran szól a sziréna, de itt nem beszélhetünk tömeges kivándorlásról. Sőt, sokan, akik elmentek, fokozatosan jönnek vissza, mert várja őket a gazdaságuk.

Mit tud ön segíteni, aki több nyelven kiválóan beszél?

Kárpátalján befogadtam három családot a vendégházamba, pénzadománnyal segítettem egészségügyi felszereléseket vásárolni, amit az önkéntesek a katonáknak szállítottak Kijevbe. Kilencen tartózkodnak most nálam Nagyborzsován, folyamatosan ellátom őket megfelelő információval. Számos magyarországi ismerősöm jelentkezett már, hogy miben tudna segíteni.

Közvetítő szerepet látok el a magyarországi felajánlók és a kárpátaljai szervezetek, az egyházak és az elöljárók között. Ukrán nyelvű információval látom el az ukrán barátaimat, kollégáimat, amit hasznosnak tartok, felrakom a Facebookra, megosztom, hogy minél többen jussanak hozzá az infókhoz, azaz ahhoz, hogy hol, milyen segítségre számíthatnak Magyarországon.

Nehéz nekik tájékozódni, hiszen a magyar nyelv nagyon különbözik bármely szláv nyelvtől, viszonylag kevesen beszélnek angolul, inkább a fiatal korosztály és az értelmiségiek egy része. Nagyon nagy részük csak ukránul vagy oroszul beszél, ezért van égető szükség a tolmácsokra. Amikor itt vagyok Magyarországon, kijárok a pályaudvarokra és a repülőtérre, ahol kell, tolmácsolok. Jövő héten megyek haza Kárpátaljára, mert ott is sok dolgom lesz.