Vlagyimir Putyin, Oroszország államfője a vagyonosok új generációjának létrehozásával akarja bebiztosítani rezsimje fennmaradását. A jelenlegi gazdasági elit ugyanis nem örült annak, hogy az ország első emberere és a körülötte lévő szűk csoport úgy döntött, hogy háborút indít Ukrajna ellen. Erről a lépésről ráadásul azóta kiderült, hogy sehova sem vezeti Oroszországot. Ebből a problémából azonban nem lettek tettek, például egy puccskísérlet Putyinnal szemben.
Az elitbe tartozók ugyan morognak, de nyilvánosan nem győzik hangsúlyozni lojalitásukat az elnök iránt. Ezt a viselkedésüket erősítette, hogy a köreikből pár személyt látványos, megmagyarázhatatlan baleset ért, így többségük jónak látta, ha meghúzza magát valahol, amíg a hatalom háborús ambíciói alábbhagynak.
Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a felszíni lojalitás ma már nem elegendő Putyin bizalmának fenntartásához - írja cikkében Alekszandra Prokopenko, a Moscow Times publicistája.
Korábban más volt a helyzet. Az elnök közel negyed századdal ezelőtti hatalomra jutásához még meg kellett szereznie az oligarchák bizalmát. Azzal állította maga mellé őket, hogy jelezte: nem firtatja, hogyan gazdagodtak meg az 1990-es évek zabolátlan privatizációjában. A mézesmadzagot a korbács meglengetése követte Mihail Hodorkovszkij olajmágnás látványos tönkretételével és bebörtönzésével. Aki megértette az üzenetet, hogy ki az úr a házban, az zsíros állami megrendelésekre számíthatott, esetenként egész iparágak kerülhettek a felügyelete alá.
A rezsim másik pillére a technokrata hivatalnokok csapata volt, akik menedzselik a gazdaságot. Az Ukrajna ellen indított invázió után ők akadályozták meg, hogy az oligarchák számolatlanul kimentsék a vagyonukat külföldre. Az országból 2022-ben 243 milliárd dollár tőke távozott, aminek csak ötödét, 47 milliárdot vitték ki magánszemélyek.
Mire épül az új elit?
2023 elejétől kezdve aztán Putyin hozzálátott egy új vagyonos réteg kialakításához. A kiosztandó eszközöket főként azoktól a nyugati vállalatoktól "vették" el, amelyek országait Oroszországgal szemben „barátságtalan” államnak minősítettek. Ezekkel szemben egyre keményebben léptek fel.
Ezt érzékelve a Heineken például inkább egy euróért vált meg oroszországi vagyonától, mint hogy értelmetlen pereskedésre vesztegesse a pénzét.
A finn Fortum és a német Uniper energiavállalatok eszközei Putyin régi szövetségese Igor Szecsin, a Rosznyefty olajvállalat vezérigazgatójához közel álló menedzsment alá kerültek. A Danone az oroszbarát csecsen hadúr, Razmán Kadirov unokaöccsének tulajdonába került. A Baltika, a dán Carlsberg orosz leányvállalata az elnök régi barátjáé, Taimuraz Bollojevé lett. Néhány hónappal korábban egy Kadirovhoz közeli üzletember az Ukrajnától elragadott Mariupolban kapott gyárat. Ugyanez történt az OBI barkácslánc és a Starbucks vagyonával.
A 2014-ben elfoglalt Krímben 700 ukrán oligarchától elvett ingatlant osztottak szét új orosz tulajdonosok között. A korábbi valóságshow-szerűen szervezett tisztviselő-tehetségkutatáson feltűnt fiatalokat, a regionális kormányzók gyerekeit, a belbiztonsági szervezet, az FSB tisztjeit és bizalmasait, illetve a hozzájuk hasonlóan a „mi kutyánk kölykének” minősíthető személyeket hoznak helyzetbe. Cégeket kapnak, amelyekből kivehetik a profitot, ha tudják. Közös jellemzőjük, hogy Putyinnak köszönhetik jó sorsukat és az elnök rendszerétől függenek, így elemi érdekük, hogy megpróbálják megvédeni, ha esetleg meginogni látszana a helyzete.
