1p
Az export 5,8, az import 2,9 százaékkal bővült idén januárban a részletes adatok szerint, aminek következtében forintban tízmilliárddal nőtt a külkereskedelem aktívuma. Csakhogy a forint árfolyamesése miatt euróban számolva 13 millióval csökkent az aktívum 2011 januárjához képest.

Idén januárban a kivitel volumene 5,8, a behozatalé 2,9 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Átlagot meghaladó mértékben nőtt a heterogén összetételű feldolgozott termékek, az élelmiszerek, illetve a nyersanyagok mindkét irányú forgalma, illetve néhány gépipari termék (energiafejlesztő gép és berendezés, általános rendeltetésű ipari gép, villamos gép, villamos készülék és műszer) exportja – írja a KSH. Ezzel szemben a híradástechnikai eszközök kereskedelme továbbra is jelentősen csökkent.

Romlott a cserearány, euróban csökkent az aktívum

A kivitel értéke 1936 milliárd forint (6,266 milliárd euró), a behozatalé 1808 milliárd forint (5,847 milliárd euró) volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 129 milliárd forintot (419 millió eurót) tett ki, tízmilliárd forinttal többet, azonban az árfolyamváltozás következtében 13 millió euróval kevesebbet, mint 2011 azonos időszakában.
A forgalom forintban mért árszínvonala az importban 11,9, az exportban 8,4 százalékkal emelkedett az előző év első hónapjához viszonyítva, a cserearány 3,1 százalékkal romlott. Az év első hónapjában a forint a dollárhoz képest 15,4, az euróhoz mérten 11,6 százalékkal gyengült. A legnagyobb súlyú árufőcsoport, a gépek és szállítóeszközök volumene mindkét forgalmi irányban némileg alatta maradt a 2011. év azonos havi szintjének.

Kevesebb televíziót exportáltunk

Folytatódott a híradástechnikai hangrögzítő és lejátszó készülékek, ezen belül is a tv-készülék- és alkatrészexport volumenének tavaly május óta tartó jelentős visszaesése, bár az import csökkenése mérsékelt volt. Három meghatározó árucsoport − az energiafejlesztő gép és berendezés, az általános rendeltetésű ipari gép, illetve a villamos gép, villamos készülék és műszer − kivitelében kétszámjegyű volumenbővülést regisztráltunk, ugyanakkor a közúti járműé szinte alig változott.
A feldolgozott termékek exportjának volumene 15,1, az importé 10,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitel volumene közel ötödével, a behozatalé mintegy tizedével emelkedett. Átlagot meghaladó mértékben nőtt a vas- és acél-, illetve fémtermékek mindkét irányú forgalmának, továbbá a gumigyártmány exportjának volumene. Az utóbbi árucsoport importja nem érte el a bázisszintet, ezzel szemben a gumigyártás alapanyagául szolgáló nyersgumi behozatalában jelentős növekmény realizálódott.

Harminc százalékos energiaár-emelés mellett jóval kevesebbet fogyasztottunk

Az energiahordozók importvolumene 7,8 százalékkal volt kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában. A kőolaj- és kőolajtermék, valamint természetes és mesterséges gáz behozatalának volumene – az energiaárak 30 százalékot meghaladó emelkedése mellett – több mint 10 százalékkal esett vissza. Januárban az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitelének és behozatalának volumene egyaránt közel tizedével nőtt a 2011. januárihoz viszonyítva.
Az előző hónapok csökkenő trendjét követően a gabona és gabonakészítmény exportjában kétszámjegyű volumenbővülést regisztráltak. Ezen belül a legnagyobb részarányt képviselő kukoricakivitel értékének emelkedését a dél-amerikai aszály miatti jelentős árnövekedés, a búzáét a mennyiségi változás határozta meg. Az importban egyszámjegyű volt a visszaesés a hús és húskészítmény, a tejtermék és tojás, valamint a zöldségféle és gyümölcs árucsoportoknál, ezzel szemben a cukor, cukorkészítmény és méz behozatalának volumene több mint kétszer, az állati takarmányé harmadával volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Az EU-n kívül több termék fogyott

Az Európai Unió országaival folytatott kereskedelem a kivitelben 3,9, a behozatalban 5,6 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki szintet. Külkereskedelmi egyenlegünk aktívuma forintban az unió egészét nézve alig változott. Az EU-n kívüli országokba irányuló export volumene dinamikusan, 12,3 százalékkal bővült, ugyanakkor az importé némileg elmaradt a tavaly januári szinttől. A külkereskedelmi mérleg hiánya 151 milliárd forint volt, 12 milliárd forinttal kevesebb, mint 2011 első hónapjában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG