Már télen helyzet volt
A menekültválság első felvonása még télen volt, amikor a felheccelt koszovóiak elhagyták nemrég létrehozott hazájukat, és Németországba akartak tódulni. Az alapproblémák már akkor is jelentkeztek: elterjedt a híre, hogy Németország mindenkit jóléttel vár, és az útvonal is egyből kialakult: Szerbián át hozzánk, majd tovább Ausztrián át a célországba.
Akkor sikerült a koszovói albánokat lenyugtatni, egyúttal a németek jelezték, hogy mivel otthon is biztonságban vannak, nem jöhetnek. A helyzet így átmenetileg lenyugodott, bár az már látszott, hogy a kérdésben az európai együttműködés enyhén szólva hiányos, stratégia pedig végképp nincs a hasonló helyzetek kezelésére.
Az albánokat ugyanakkor az immár egyre ismertebbé váló útvonalon szép lassan felváltották a háború elől menekülő szírek, irakiak és az éledező tálibok elől az afgánok, és még sokan mások. A mozgás nyár elejére kezdett felerősödni, a problémát azonban még sokan nem vették komolyan. Néhányan kerítést kezdtek építeni: Görögország és Bulgária már korábban a török határon, majd most Orbán Viktor döntött úgy, hogy ugyanezt teszi szerbiai határunkon.
Nem tettek semmit
A döntés felzúdulást keltett, ugyanakkor meglepő módon semmilyen komolyabb válságkezelésbe nem kezdett Európa. Kétségkívül június végén, július elején a görög kormány ámokfutása kötötte le éjjel-nappal az európai vezetőket, akik ezután fellélegezve nyaralni mentek. A menekültválság azonban már itt volt, rövid nyaralás után augusztusban már igencsak foglalkozni kellett volna vele..
Nyilvánvaló volt, hogy legalább olyan súlyos problémával állunk szemben, mint korábban a lehetséges Grexit, vagy az ukrán-orosz konfliktus. Mind a kettőnél azonnal intézkedett az EU: ha Ciprasz egyet füttyentett, rögtön összeült az Európai Bizottság, az eurózóna pénzügyminiszterei, és ami a legfontosabb, az európai kormányfők. A minszki tárgyalást is egy pillanat alatt összehozta Merkel és Hollande, és addig nem is álltak fel az asztalról, amíg össze nem hoztak egy olyan fegyverszünetet, ami máig is tart. Most a menekültválságban ez nem történt meg, ami tulajdonképpen felfoghatatlan.
Mindenki maga
Így a nemzetállamok szintjére süllyedt vissza a dolog, ami először az egymásnak való üzengetésben merült ki, majd amikor romlott a helyzet, elkezdett mindenki a maga szakállára cselekedni. A sor elején az első Görögország volt, amely épp a saját válságával volt elfoglalva, kisebb baja is nagyobb volt, mint a menekültek. Fogta őket, és Macedónia határára szállította, továbbpasszolva a problémát. Macedónia, mint EU-n kívüli állam, akivel végképp senki sem egyeztetett, mit tehetett, a szerb határra küldött mindenkit. A szerbek ugyanebben a helyzetben hozzánk hozták őket, és itt jött a nagy kérdés, hogy az első schengeni ország mit csináljon.
A dublini egyezmény egy eleve betarthatatlan, rossz jogszabály, hisz ha egyszer a belső határok szabadon átjárhatók és nem őrzöttek, akkor senkinek nem lehet ténylegesen megtiltani, hogy átlépje őket. Ugyanakkor a külső határ védelme sem volt rendezett, és ezzel kapcsolatban nem is volt semmilyen konkrét európai elképzelés, ami már nagy baj. A korábban meglévő, menekültek vonatkozó szabályozás idejét múlt lett, miután az nem százezres, milliós tömegekre készült, így azonnal össze kellett volna ülni, és a helyzethez igazodó gyakorlatiasabb stratégiát kidolgozni..
Az élre kerültünk
Ez elmaradt, maradt a nemzetállami improvizálás. Ennek óhatatlanul mi lettünk az élenjárói, mint első schengeni ország. A helyzet tarthatatlansága miatt végül az előző országok módjára mi is elengedtük a menekülteket Ausztria felé, az kénytelen volt beengedni őket, és végül Merkel Németországa mindenkit kénytelen volt fogadni.
Az államok kapkodnak, a schengeniek esetlegesen határellenőrzéseket vezetnek be, majd szüntetnek meg, sokszor minden logika nélkül, és az országok közben egymás nagyköveteit hívják be egy-egy fejmosásra, vagy csak egyszerűen gorombán üzengetnek egymásnak. Nagyjából, mint az 1910-es évek elején a Balkán-háborúk idején, majd mint 1914-ben a Gavrilo Prinzip-féle merénylet és a hadüzenet közti feszült napokban.
Szerencsére a mostani helyzet nem fenyeget hasonló veszélyekkel, nem fogunk egymás torkának ugrani. Sőt, inkább az eddigi ellenfelek kényszerű békülése várható a szíriai helyzet miatt, amit már Oroszország és Amerika közeledése is jelez. Ellenben az európai gondolat, az Európai Unió működőképességébe vetett hit nagyot sérült, és ezt nagyon nehéz lesz helyreállítani.
A NATO fontossága mellett érvelt Johann Wadephul német külügyminiszter. 
