3p

Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben - mégis fix időre hosszabbította meg a kamatstopokat a kormány.

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter csak azt jelentette be, hogy a kormány döntött a lakossági jelzáloghitelekre és a kis- és középvállalkozások hiteleire jelenleg június 30-ig tartó kamatstop meghosszabbításáról. Konkrét időpontot a miniszter nem jelölt meg, csak azt mondta, hogy a kamatstop addig marad fenn, amíg a jegybanki alapkamat 10 százalék alá nem csökken - emlékeztet összeállításában a Bank360.hu..

A péntek este megjelent két kormányrendelet ezt az időpontot már valószínűsíti is, hiszen az eddigi jogszabályok szerint június 30-ig élő kamatstopokat nem határidő nélkül, hanem 2023. december 31-ig hosszabbította meg a kabinet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a későbbiekben az alapkamat csökkenésének függvényében ezen ne változtathatna.  

Eddig csak azt tudtuk, hogy marad a kamatplafon - most kiderült, meddig tervezik. Illusztráció: Depositphotos
Eddig csak azt tudtuk, hogy marad a kamatplafon - most kiderült, meddig tervezik. Illusztráció: Depositphotos

A legkedvezőbb forgatókönyv szerint is csak év végére lesz 1 számjegyű az alapkamat

A jegybanki alapkamat jelenleg 13 százalék, és az MNB még nem kezdte el a kamatcsökkentést. Ha májusban ez elkezdődik, akkor az nem az alapkamattal, hanem az irányadónak számító 18 százalékos kamattal kezdődik, és ezzel is folytatódik. Ha az infláció csökkenése kedvezően alakul, akkor valamikor ősz közepére érheti el a kamat a 13 százalékot. Ezután indulhat ez az alapkamat csökkentése, ami legjobb esetben is év végére vagy a jövő év elejére mérséklődhet 10 százalék alá - kalkulálnak a Bank360.hu szakértői. Ez alapján a kormány egyelőre a legkedvezőbb forgatókönyvre állította be a kamatstop megszüntetésének a végét. 

Hány szerződést érint?

A kamatstop alapján az egy éven belül változó kamatozású lakáshiteleknél alkalmazott kamatokat nem lehet jobban emelni, mint amennyit a 2021. október végi referenciakamatok indokolnak. (Ez ezeknél a kölcsönöknél már megtörtént 2022-ben.) Ezen felül az 1-5 éves kamatperiódusú, kamatfordulóhoz érő jelzáloghitelek kamatát is fixálták 2022. őszétől. Utóbbi előnyeit is egyre több adós élvezheti a kamatfordulók bekövetkezése miatt.

Gulyás Gergely közlése szerint jelenleg 350 ezer darab, 1360 milliárd forintnyi jelzáloghitelre terjed ki a kamatstop. Ha nem lenne kamatstop, akkor az éven belüli hiteleknél 60, az 1-5 éves kamatperiódusú hiteleknél 24 százalékkal növekednének a törlesztőrészletek átlagosan. A jelzáloghitek kamatstopja az adósoknak 2022-ben 80 milliárd, 2023 első félévében 60 milliárd forinttal csökkentette az adósok terheit a kormány közlése szerint.

A kkv-ra 2022 őszén bevezetett kamatstop 1000 milliárd forint értékű hitelt érint, jelenleg 28 500 ilyen hitelszerződés áll kamatstop alatt. A kkv-k 2022. novemberétől 2023 első félévének végéig 80-85 milliárd forintot takarítanak meg ezzel. Ennél a kamatstopnál a 2022. november 15. követő szerződés szerinti fordulónaptól érvényes hitelkamatot a kkv-k vállalati kölcsöneinél úgy kell megállapítani, hogy a referenciakamat mértéke a 2022. június 28. napján érvényes, szerződésben meghatározott referenciakamatnál nem lehet magasabb. A november 15. előtti kamatfordulójú kkv-hiteleknél a kamatstopot június 28-ig visszamenőleg is alkalmazni kellett.

A változó kamatozású lakossági jelzáloghiteleknél és a vállalati hiteleknél általában a Budapesti Bankközi Forint Kamatláb (BUBOR) a referenciakamat. Ezt a különböző lejáratokra így alakult 2022. június 28-án:

  • 1 havi: 7,32% (jelenleg: 17,05%)

  • 3 havi: 7,77% (jelenleg: 16,19%)

  • 6 havi: 8,26% (jelenleg: 15,78%)

  • 12 havi: 8,68% (jelenleg: 14,83%)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG