Grönland északnyugati partja. Forrás: Wikimedia Commons

Kína idén januárban egy úgynevezett Fehér Könyvben vázolta fel sarkvidéki politikáját, kifejezvén ezzel elkötelezettségét a régió iránt. E szerint Kína tervei között szerepel, hogy az Északi-sarkot az Egy Öv, Egy Út Kezdeményezéséhez kösse, amellyel egy Északi-sarki selyemút valósulhatna meg, összekötve a Jeges tengeren Kínát és Európát. Kína is felismerte, hogy valós területi követelések híján inkább az együttműködésre, mintsem egy vezető szerep kialakítására kell helyeznie a hangsúlyt. Nem véletlen, hogy a dokumentum angol nyelvű verziójában 45-ször szerepel a “cooperation”, azaz együttműködés szó.

Grönlandi behatolási kísérletek

Kína a színfalak mögött valójában Izlandot használja fel strómannak regionális érdekei érvényesítésére. Nem véletlen, hogy már 2012-ben Izland volt a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang európai körútjának első állomása. 2013-ban Kína és Izland kétoldalú kereskedelmi egyezményt írtak alá, egyben Kína megfigyelő státuszért folyamodott az Arktikus Tanácsba – napjainkban pedig Kína működteti az Izlandon működő diplomáciai képviseletek legnagyobbikát!

Peking ezzel párhuzamosan aktívan dolgozik Grönland becserkészésén, de Dánia – amely országnak vétójoga van grönlandi nemzetbiztonsági kérdésekben – eleddig keményen áthúzta a kínaiak számításait. Tavaly Koppenhága biztonsági aggodalmakra hivatkozva elutasította a kínai General Nice Group bányavállalat ajánlatát egy elhagyott grönlandi haditengerészeti kikötő megvételére. Ebben a hónapban pedig 3 grönlandi reptér felújítását Nuuk inkább a dánokra bízta, mint a kínaiakra.

A dánokat nem hatja meg a kínaiak pénze, viszont nem kerülte el a figyelmüket, hogy Peking az elmúlt 5 évben stratégiai jelentőségű kikötőket vásárolt föl a görögországi Pireusztól kezdve a a belga Zeebrugge-ig, jelenleg már az európai konténer kikötők 10 százalékát ellenőrizve. Hogy ez (biztonság)politikailag hová vezethet, az megmutatkozott már 2016-ban, amikor is az EU tervezett nyilatkozatát a Dél–Kínai-tenger ügyében – főként magyar és görög követelésre – felvizezték, pedig három napig folyt a vita, hogy keményen oda kell szólni Pekingnek. Ám a közlemény végül meg sem említette Kínát.

Londonnak csak most csörög a vekker

Márpedig az elmúlt években a dán hadsereg érezhetően fokozta érdeklődését az arktikus térség irányába és már 2012-ben fölállították az Északi-sarkköri Parancsnokságot. Ezzel egyidőben még több katonát küldtek a második világháború óta működtetett közös amerikai-dán katonai bázisra, az észak-nyugat-grönlandi Thuléba. Koppenhágának és Washingtonnak más sem hiányzik, mint hogy Peking – amely katonai tengelyt alkot Moszkvával – befektetései révén végül politikai nyomást tudjon gyakorolni a ritkán lakott, de stratégiai fekvésű szigetre. Ez érinthetné adott esetben a Thulei Légibázist is, amely pedig olyan hiperérzékeny tevékenységeket végez, mint korai radar-riasztási rendszer, figyelmeztetés ballisztikus rakéta-csapásra és űr-megfigyelés.

Káncz Csaba

Norvégia is élen jár abban, hogy a NATO érdekeit érvényesítse a térségben. Valójában ez az egyetlen ország a világon, amelynek az állandó katonai főhadiszállása az Északi Sarkkör fölött van. Washingtonhoz hasonlóan viszont London is csak most ébred rá arra, hogy lemarad a gyorsan leolvadó térségben.

A brit parlament védelmi bizottsága csupán augusztus közepén hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amely felszólítja a kormányt, hogy erősítse katonai jelenlétet az arktikus térségben, különös tekintettel az orosz Északi Flotta hiperaktivitására. A jelentés megállapítja, hogy jelenleg a brit hadseregnek szűkösek azon képességei, amellyel a térségben érdemben tevékenykedni lehetne. De egy igazi bizottsági semmitmondással azt javasolja a kormánynak, hogy nevezzen ki egy Arktikus Nagykövetet (sic).

Káncz Csaba jegyzete

A kétrészes cikksorozat első részét itt találja.