3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Októberben csaknem másfélszer többen haltak meg, mint ahányan születtek.

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2022 októberében 7361 gyermek született, és 10 808 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. november és 2022. október között a születések száma 3,9, a halálozásoké 8,3, a házasságkötéseké pedig 6,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Az októberi 7361-es újszülöttszám 12 százalékkal, 978-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. Némi vigasz, hogy ugyanezen idő alatt 8,7 százalékkal, 1032-vel kevesebben, 10 808-an veszítették az életüket. A természetes fogyás a 2021. októberi 3501-gyel szemben 3447 fő volt. 

4712 pár kötött házasságot, ez 11 százalékkal, 579-cel kevesebb a 2021. októberinél.

2021. november és 2022. október között:

  • 88 834 gyermek jött világra, 3,9 százalékkal, 3585-tel kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január–októberében 5,4 százalékkal kevesebb gyermek született, ezen belül január–áprilisban 11, augusztus–októberben 8,2 százalékkal csökkent, május–júliusban pedig 4,1 százalékkal nőtt a születések száma 2021 azonos időszakához viszonyítva.
  • teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,53 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,58-hoz képest.
  • 144 169-en haltak meg, 8,3 százalékkal, 12 970-nel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma ez év január–októberében 9,3 százalékkal esett vissza, ezen belül januárban 4,4, március–júniusban 21, szeptember–októberben pedig 5,5 százalékkal csökkent, míg februárban 4,9, július–augusztusban 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
  • A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 55 335 fő volt, ami 15 százalékkal alacsonyabb a megelőző 12 hónap 64 720 fős értékénél.
  • 66 260 pár kötött házasságot, 6,4 százalékkal, 4500-zal kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január–októberében 9 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, ezen belül január–áprilisban 10, június–októberben 11 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,6 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.
  • Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 14,9 halálozás jutott. Az élveszületés 0,3, a halálozás 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2020. november–2021. októberinél, ennek következtében a természetes fogyás 0,9 ezrelékponttal 5,7 ezrelékre csökkent. Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékponttal több, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 6,8 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal kevesebb, mint az egy évvel korábbi időszakban.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 08:34
Fontos adatok érkeznek, vajon lesz köztük derűlátásra okot adó?.
Makro / Külgazdaság Trump szombati meglepetése: 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra és Mexikóra
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:45
Donald Trump amerikai elnök a saját social felületein jelentette be.
Makro / Külgazdaság Vannak, akiket gazdaggá tett volna Zelenszkij, ha rendesebben felöltözik
Litván Dániel | 2025. július 12. 14:07
Vannak akik szerint meg is tette. Öltönyt viselt vagy nem az ukrán elnök? Tudta, hogy ilyesmire is lehet ám fogadni?
Makro / Külgazdaság Oroszországban tovább romlik a rubel – csak kicsit lassabban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 12:12
Oroszországban lassult az infláció júniusban éves és havi összevetésben a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Lengyelország éjjel bevetette vadászgépeit Oroszország miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:34
Lengyelország riadót fújt vadászrepülőinek, miután éjszaka orosz drónok csapódtak be Nyugat-Ukrajnába, egészen közel a lengyel határhoz. 
Makro / Külgazdaság Padlógázt nyomtak a rekordszintű vámbevételek az amerikai költségvetésben
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:19
Az amerikai költségvetés 27 milliárd dollár többlettel zárta a júniust elsősorban a rekordszintű, 27,2 milliárd dollárnyi vámbevétel hatására – áll az amerikai pénzügyminisztérium jelentésében.
Makro / Külgazdaság Nem sok jót várhatunk a benzinkutakon jövő héten sem
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:42
Bánhatja, ha nem tankolt meg pénteken. 
Makro / Külgazdaság Trump újabb fenyegetése a magyar gazdaságnak is baj
Király Béla | 2025. július 11. 13:13
A napokban azzal fenyegetett az amerikai elnök, hogy amely államok túl jó viszonyt ápolnak a BRICS-országokkal, azok további vámokra számíthatnak. Ez újabb jele a blokkosodásnak, ami ellentmond Orbán Viktor gazdasági semlegességének.
Makro / Külgazdaság A franciák is azt élik át, mint mi, de azért van egy nagy különbség
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:22
Ott is nőtt az infláció júniusban, de az így is csak 1 százalék, szemben a mi 4,6-os rátánkkal.
Makro / Külgazdaság Jól jártak Putyinék
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:51
Csökkent az olajexportjuk, az árak emelkedése miatt mégis nőttek a bevételeik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG