"Mindennap érnek bennünket támadások a világ összes pontjáról, mint ahogy másokat is. Nem gondolom, hogy bármi szokatlan történt volna (Kínában), ezért nem értem (a Google lépését)" - mondta Steve Ballmer.
A Google kedden jelentette be, hogy nem hajlandó többé cenzúrázni keresőprogramját Kínában, és fontolgatja, hogy teljesen kivonul az ázsiai országból. A cég ugyanis fényt derített arra, hogy kínai számítógépes kalózok összehangolt támadást indítottak emberi jogi harcosok Gmail fiókjai ellen. Az amerikai külügyminiszter közölte, hogy magyarázatot kér az ügyben Pekingtől.
Ballmer úgy vélte, a Google esetleges kivonulása a kínai piacról nem segít a helyzeten.
A Microsoft nagy reményeket fűz a Bing névre keresztelt keresőprogramjának kínai sikereihez. A vállalatnak egyelőre csak kis részesedése van a kínai internetpiacon, és akár hasznot is húzhatna a Google távozásából.
A Google távozási szándéka politikai támogatásra is lelt az Egyesült Államokban. A Fehér Ház közölte: támogatja az internetes világcég elhatározását arra vonatkozóan, hogy a jövőben nem hódol be a kínai cenzúrának.
A Google besokallt KínábanInternetes támadás miatt állt Kína legnagyobb keresője
Google-adó: Sarkozy nekimegy az óriásnak
MTI
A Microsoft nem tervezi, hogy kivonul Kínából a számítógépes kalóztámadások miatt
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





