2p

Repülővel szállították a pénzt Oroszországba. 

Bassár el-Aszad bukott szíriai elnök központi bankja körülbelül 250 millió dollárnyi készpénzt szállított légi úton Moszkvába két év alatt, miközben a szíriai diktátor jelentős adósságot halmozott fel a Kremllel szemben annak katonai támogatásáért. Ebben az időszakban Aszad család tagjai titokban vagyonelemeket vásároltak Oroszországban, írta meg a Financial Times. A lap szerint 2018-ban és 2019-ben csaknem két tonna készpénzt – 100 dolláros és 500 eurós címletekben – szállítottak a moszkvai Vnukovo repülőtérre, hogy azt szankciókkal sújtott orosz bankokban helyezzék el.

Ezek a szállítmányok nemcsak a rezsim működését finanszírozták, hanem az elit kényelmét is biztosították. „A rezsim rendszeresen vitt pénzt külföldre, hogy törvénytelenül szerzett vagyonát és kényelmes életét fenntartsa” – mondta David Schenker, korábbi amerikai külügyi tisztviselő a lapnak.

Már régóta barátok
Már régóta barátok
Fotó: wikipedia


A pénzszállítmányok időszaka egybeesett azzal, hogy Szíria egyre inkább rászorult az orosz katonai támogatásra, beleértve a Wagner-csoport zsoldosainak közreműködését. Eközben Aszad családja Moszkvában vett luxusingatlanokat. Eyad Hamid, a Szíriai Jogi Fejlesztési Program kutatója szerint „Oroszország évek óta menedéket nyújt Aszad pénzügyei számára”, és Moszkva „központtá” vált a nyugati szankciók megkerülésében. Ugyanakkor Aszad Moszkvába menekülése – miközben a lázadók Damaszkuszt fenyegették – még korábbi szövetségeseit is feldühítette, akik ezt Aszad önérdekelt döntéseinek bizonyítékaként értékelték. 

A szankciók miatt a rezsim kénytelen volt készpénzben fizetni alapvető beszerzéseiért, például az orosz búzáért és katonai kiadásokért is. Egy, a szíriai központi bank működését ismerő forrás szerint ez az egyetlen lehetőség maradt: „Amikor egy ország teljesen körül van zárva és szankciókkal sújtják, csak a készpénz marad.” 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG