2020 nyarán a Black Lives Matter tüntetések elérték a csúcspontjukat. Tízezrek demonstráltak a Fehér Ház előtti parkban George Floyd rendőr általi brutális meggyilkolása ellen. Donald Trump ezután azt követelte, hogy a bevetett Nemzeti Gárda csapatai lőjék lábon a tüntetőket.

Mark Esper, akkori védelmi miniszter, és Mark Milley, az akkori hadsereg főparancsnoka azonban megtagadta a terv végrehajtását. A mélységesen csalódott elnök ezután megfogadta, hogy ez nem fog újra megtörténni.

A kibontakozó terv

Valóban, ez nem fog megtörténni másodszor.

Bár a jelenlegi, az illegális bevándorlók kitoloncolása elleni Los Angeles-i tüntetések nagyrészt békések, és közel sem érik el a Black Lives Matter tüntetések mértékét, Trump ismét behívott 2000 katonát a Nemzeti Gárdából, Gavin Newsom kaliforniai kormányzó kívánsága ellenére. Sőt, az engedelmes Pete Hegseth védelmi miniszter 700 tengerészgyalogost is bevetett.

Rövid kiegészítés: a Nemzeti Gárda elsősorban a belbiztonságért felelős. Washington D.C. kivételével ezért általában az egyes szövetségi államok kormányzói döntenek a bevetéséről. A tengerészgyalogság ezzel szemben a legfontosabb harci erő a külföldi ellenségekkel szemben.

A szürke eminenciás

A jogilag megkérdőjelezhető manőver mögött Stephen Miller áll. A 39 éves szürke eminenciás férfi már az első ciklusa alatt is jelentős szerepet játszott Trump kabinetjében. „Ő Trump elnök egyik legmegbízhatóbb segítője, mert helytáll” – magyarázza Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára.

Miller hivatalosan az elnök kabinetfőnök-helyettese. Befolyása azonban messze túlmutat ezen a pozíción. Az elnök egyik fő ideológusának és befolyásos személyének tekintik, különösen a bevándorlási kérdésekben. Liberális zsidó szülei nagy bánatára a gonosztevő és a keményvonalas szerepét játssza. „Integrálta ezt a szerepet, és látható élvezettel játssza” – magyarázza Muzaffar Chishti, a Migration Policy Institute munkatársa a Financial Timesban.

Miller nyíltan megnyilvánuló szadizmusa régóta köztudott. Állítólag már a középiskolában is tüntetően kiürített egy vödröt a takarítók – általában spanyol ajkú bevándorlók – előtt, és követelte, hogy vigyék el a szemetet.

Miller most az összes illegális bevándorló kitoloncolásának politikáját szorgalmazza, még akkor is, ha évtizedek óta az Egyesült Államokban élnek, rendszeres munkájuk van és adót fizetnek. Nem hajlandó semmilyen tekintettel lenni a gyermekekre vagy a nagyszülőkre.

Figyelmen kívül hagyja a gazdasági következményeket, még akkor sem, ha azok katasztrofálisak. (Az amerikai mezőgazdaság és az építőipar a túlélésük érdekében az illegális bevándorlóktól függ.)

„Amerika az amerikaiaké, és csakis az amerikaiaké” – ez Miller mottója. Charlie Kirk, a MAGA (Make America Great Again) mozgalom kiemelkedő podcast-készítője csodálattal magyarázza: „Stephen minden egyes nap a populista nacionalista mozgalom zászlaját lobogtatja.”

Mi a stratégia?

Miller nemcsak elkötelezett aktivista, hanem ravasz stratéga is. A Los Angeles-i tüntetők elleni túlzott fellépés egy hárompontos terv megvalósítása, amelyet David Frum a következőképpen foglal össze a The Atlantic folyóiratban:

Első lépés: használjuk föl az államhatalmat a tévéműsorokba illő zavargások kiváltására – lángokkal, füsttel, zajjal és külföldi zászlók lengetésével.

Második lépés: ezeket a zavargásokat ürügyként használjuk fel a nemzeti szükségállapot kihirdetésére és a szövetségi csapatok mozgósítására.

Harmadik lépés: szerezd meg az irányítást a helyi elektori kollégiumok felett.

Más szóval, Trump és bizalmasa, Miller tudják, hogy politikájuk népszerűtlen. Az amerikaiak többsége elutasítja az adórendszert átszabó „Nagy és Szép Törvényjavaslatot”, nem akarják, hogy a leggazdagabbak adóit a legszegényebbek kárára csökkentsék, és nem bíznak az abszurd vámpolitikában sem, sőt elítélik a túlságosan szigorú bevándorlásellenes politikát.

Trumpnak és a republikánusoknak ezért súlyos vereségre kell számítaniuk a 2026. novemberi félidős választásokon.

„Ha Trumpnak sikerül nyugtalanságot provokálnia a (demokraták által kormányzott) kék államokban a félidős választások előtt, akkor szövetségi ellenőrzést vezethet be a választási folyamat felett” – mondja Frum. „Ez egyenértékű azzal, hogy Trump megszerezte az ellenőrzést. Vagy akár fel is függesztheti a választásokat, amíg a rend helyre nem áll.”

Itt vagyunk a 2025-ös projektnél

Röviden: Trump a Los Angeles-i, nagyrészt békés tüntetéseket használja fel arra, hogy megvalósítsa tervét – amelyet egyébként a „2025-ös projekt” megjelenése óta ismerünk –, hogy az Egyesült Államokat autoriter állammá alakítsa. Macsó konfrontációja Gavin Newsommal, Kalifornia kormányzójával, az egyik jól ismert elterelő taktikája.

„Mindez Stephen Miller kedvére lenne” – jegyzi meg a Wall Street Journal. „A demokraták a kezére játszanak azzal, hogy megpróbálják bagatellizálni az erőszakot.”

Nem véletlen, hogy egyre több amerikai értelmiségi szerint az Egyesült Államok egy sötét korszak felé tart, amely az 1950-es évek McCarthy-érájához hasonlítható, vagy még rosszabb. Akkoriban antikommunista hisztéria uralkodott; ma az autokrácia fenyeget.

Vagy ahogy Michelle Goldberg fogalmaz a New York Timesban:

„Nem lehet elkerülni egy olyan elnököt, aki egy állítólagos invázió nevetséges ürügyével vezényli be a hadsereget egy amerikai városba. (...) Remélem, hogy Trump kísérlete a tüntetések elfojtására csak táplálja majd őket. Akik továbbra is egy szabad országban akarnak élni, félhetnek, de nem szabad hagyniuk, hogy megfélemlítsék őket.”

A vezető német üzleti lap, a Handelsblatt így érvel:

„Az amerikai demokrácia utolsó bástyájáról beszélünk, amelyet az elnök most célba vesz: a föderalizmusról. ... Trump itt a politikai hatalmának határait teszteli. És jó okunk van azt hinni, hogy a Nyugat vezető hatalma egy valódi alkotmányos válság előtt állhat. Mindezek együttesen olyan antidemokratikus képet alkotnak, amely aligha lehetne riasztóbb. Egy napra „diktátor” lenne, mondta Trump félig tréfásan a választási kampányban. Nos, ennél egy kicsit tovább tartott, amíg a politikai rendszer megszerveződött körém – gondolhatja manapság magában.”

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)