Akár győz, akár veszít november 5-én, Trump mint jelenség sokat elárul arról, hogy hová tart az Egyesült Államok mint „ diszfunkcionális szuperhatalom”. A protekcionista konszenzus a legerősebb az amerikai politikában az 1930-as évek Nagy Gazdasági Világválsága („Great Depression”) óta, amely egyben megkérdőjelezi az amerikai szövetségeket. Az egyetlen nemzetközi kérdés, amely a washingtoni politikát egy nevezőre juttatja, az a Kínával vívott új hidegháború.
A „diszfunkcionális szuperhatalom” címke Robert Gatestől származik, aki mind a republikánus, mind a demokrata kormányzatban védelmi miniszterként szolgált (ez elképzelhetetlen duplázás lenne napjaink gyűlölettel teli napjaiban).
Gates attól tart, hogy a megosztott Amerikának nincs hosszú távú stratégiája, amellyel győzedelmeskedhetne az Oroszországgal, Kínával, Észak-Koreával és Iránnal folytatott küzdelemben. Úgy ítéli meg, hogy „a működési zavarok kiszámíthatatlanná és megbízhatatlanná tették az amerikai hatalmat, gyakorlatilag meghívva a kockázatra hajlamos autokratákat, hogy veszélyes fogadásokat kössenek – potenciálisan katasztrofális következményekkel”.
Fotó: X/Orbán Viktor
Condoleezza Rice, George W. Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és külügyminiszterének diagnózisa szerint „az apokalipszis új négy lovasa – a populizmus, a nacionalizmus, az izolacionizmus és a protekcionizmus – együtt lovagol, és jelent kihívást a politikai közép számára”.
Rice szerint a revizionista hatalmak erőszakkal szereznek területeket, miközben a nemzetközi rend felbomlóban van. De talán a legszembetűnőbb és legaggasztóbb jelenség, hogy az Egyesült Államok kísértésbe esik, hogy befelé forduljon.
A transzatlanti vihar előszelei
Trump kedden egy pennsylvaniai kampányrendezvényen leszögezte: ha visszatér a Fehér Házba, megbünteti Európát, amiért nem vásárol elég amerikai exportcikket. „Nem veszik az autóinkat. Nem veszik el a mezőgazdasági termékeinket. Millió és millió autót adnak el az Egyesült Államokban” – dörögte Trump a Reuters szerint. „Nem, nem, nem, nagy árat kell fizetniük”!
A tervezett lépések
Na de nézzük meg behatóbban, hogy mit is tenne egy republikánus kormányzat. Nos, 2022 áprilisában a Heritage Foundation nevű konzervatív amerikai agytröszt 50 konzervatív szervezet széles körű koalíciójával együttműködve elindította a „Project 2025” projektet: az Egyesült Államok következő konzervatív elnökének cselekvési tervét.
A projekt kiemelt kiadványa, a „Mandate for Leadership: The Conservative Promise” (A konzervatív Ígéret) című kiadványa több, mint 900 oldalon keresztül közérthetően és részletesen felvázolja, hogyan nézhet ki egy második Trump-kormányzat (ha az bekövetkezne).
A mandátum kimerítő, technokrata részletességű, főként a szövetségi bürokráciára összpontosító burkolata könnyen megfér a megtorlás trumpi projektjével. Ez a Trump-gyűlések látványossága mögött rejlő valódi tartalom, amelynek kidolgozásában a magyar kormányzat is részt vett.
Az elnökjelöltek átmeneti terveinek kidolgozása az Egyesült Államokban bevett gyakorlat. Ami nem szokványos a 2025-ös Projektben, annak összefonódó belföldi és nemzetközi menetrendjével, azok maguk a tervek. Ezek a védelemre és a biztonságra, a globális gazdasági rendszerre és az amerikai demokrácia intézményeire tágabb értelemben nem kevesebbet céloznak meg, mint az amerikai élet és az általunk ismert világ teljes lebontását és átalakítását.
Az ajánlások között szerepel az amerikai jegybank teljes eltörlése a „szabad bankrendszer” javára, a Kínával való gazdasági elkötelezettség megszüntetése, a nukleáris arzenál bővítése és „az Egyesült Államok valamennyi nemzetközi szervezetben való részvételének átfogó költség-haszon elemzése”, beleértve az ENSZ-t és annak ügynökségeit.
Trump letagadná, de felesleges
A Projekt nem áll közvetlen kapcsolatban a Trump-kampánnyal: valójában a volt elnök nem köteles elfogadni a tervei közül semmit, ha visszatérne a Fehér Házba. De a Projektben részt vevő korábbi Trump-tisztviselők és lojalisták puszta száma, valamint a Trump visszatérésének támogatása iránti különleges elkötelezettsége azt sugallja, hogy nagyon komolyan kell vennünk a terveit.
A Project 2025 nem kimondott célja, hogy némi ideológiai koherenciát vigyen a trumpizmusba. Célja, hogy ha nem is a vezetőt, de a mögötte álló mozgalmat összpontosítsa – ami a 2017 januárja és 2021 januárja közötti négy évben nem történt meg. Az egész projekt válasz a Trump-kormányzat vélt kudarcaira és gyengeségeire.
Lángoló világ: biztonság és védelem
A dokumentum ezen fejezete az USA globális elsőbbségének helyreállítására összpontosít. E szakasz szerint a védelmi és a külügyminisztérium „első az egyenlők között” a végrehajtó hatalomban, ami azt sugallja, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak a következő konzervatív elnökség egyik fő célpontjának kell lenniük. A cikk szerint egy ilyen kormányzat sikerét „részben az fogja meghatározni, hogy [a védelmi és a külügyi] minisztériumokat rövid időn belül sikerül-e jelentősen javítani”.
Miért olyan fontos ez a javulás? Mert a dokumentum szerint az USA egzisztenciális harcban áll ellenségeivel, „egy lángoló világban”. Kína, nem meglepő módon, a fő játszma: „Amerika legveszélyesebb nemzetközi ellensége”.
A dokumentum azon megállapítása, hogy a világ a „nagyhatalmi verseny” korszakában van, nem különbözik radikálisan a jelenlegi kormányzat álláspontjától – sem a nyugati világ többi részétől. A javasolt válasz azonban más.
„A következő konzervatív elnöknek lehetősége van arra, hogy átstrukturálja az amerikai védelmi- és külpolitikát, és újrarendezze a nemzet szerepét a világban”.
A védelem számára ez az újraindítás azt jelenti, hogy visszaállítja „a hadviselést mint kizárólagos küldetést”, és a legfőbb prioritássá teszi „a Kínai Kommunista Párt fenyegetésének legyőzését”. Ez azt jelenti, hogy fel kell számolni a Belbiztonsági Minisztériumot, és a védelmi minisztérium hatáskörébe kell vonni.
A Pentagon e kibővített, agresszívabb szerepvállalásával együtt a dokumentum a védelmi személyzet létszámának drámai bővítését szorgalmazza. Az európai haderő csökkentését kombinálnák „a hadsereg erőinek 50 ezer fővel történő növelésével, hogy egyszerre két nagy regionális rendkívüli helyzetet is kezelni tudjanak”.
Nem egészen világos, hogyan lehetne ilyen gyorsan fellendíteni az egyébként gyengélkedő toborzást. Egy ponton azonban az anyag azt javasolja, hogy „a szövetségi finanszírozásban részesülő iskolák minden diákja tegyen katonai felvételi vizsgát”.
Úgy tűnik, hogy a „két fő veszélyhelyzet”, amelyre a minisztériumnak fel kell készülnie, a Kína és Oroszország felől érkező „fenyegetések”. Amint azonban az Ukrajnának nyújtott amerikai finanszírozásért folytatott hosszú küzdelem is bizonyította, sok Trump-párti konzervatív ideológiai rokonságot mutat Putyin Oroszországával. Ez a radikális fordulat az amerikai-orosz kapcsolatok közelmúltbeli történetében egyértelmű feszültséget jelez a konzervatív politikában.
Modernizálás és bővítés: a nukleáris arzenálról
Trump többször eljátszott a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségével. 2016-ban az akkori jelöltet arról faggatták, hogy miért nem zárja ki a használatukat. Saját kérdésével válaszolt: „Akkor miért gyártjuk őket? Miért gyártjuk őket?”
Elnökként Trump többször is hencegett az amerikai nukleáris arzenállal és fegyverfejlesztéssel, és állítólag illegálisan eltávolította a Fehér Házból a nukleáris képességekre vonatkozó titkos dokumentumokat. Elnöksége alatt az USA a legnagyobb nem-nukleáris bombát is ledobta Afganisztánra, amelyet „minden bombák anyjának” becézett. Trump megrémítette a nukleáris szakértőket is azzal, ahogyan Amerika nukleáris fegyvereiről beszélt.
A dokumentum több fegyverfejlesztést ösztönöz. Azzal érvel, hogy az Energiaügyi Minisztériumnak „új nukleáris fegyverek és haditengerészeti nukleáris reaktorok kifejlesztésére” kellene összpontosítania. Az az ajánlás, hogy az Egyesült Államok „terjessze ki” nukleáris arzenálját annak érdekében, hogy „egyszerre elrettentse Oroszországot és Kínát”, különösen érinti a non-proliferáció híveit.
A mandátum azt is ajánlja, hogy a következő kormány „vessen véget az olyan nem hatékony és kontraproduktív non-proliferációs tevékenységeknek, mint amelyek például Iránt és az Egyesült Nemzetek Szervezetét érintik”.
„Barátok és ellenfelek” külföldön
Az amerikai militarizmusnak ezt a felfutását a az amerikai diplomácia radikális megrendülésének kell kísérnie. A következő adminisztrációnak kell jelentősen átirányítania az Egyesült Államok kormányának álláspontját a barátok és az ellenfelek felé egyaránt – ami sokkal őszintébb értékelést fog tartalmazni arról, hogy kik a valódi barátok és kik nem. Ez az átirányítás jelentheti a legjelentősebb elmozdulást az alapvető külpolitikai elvekben és a megfelelő intézkedésekben a Hidegháború vége óta.
A dokumentum kijelenti: „eljött az idő, hogy keményebben lépjünk fel az iráni teokráciával szemben, hogy Iránt a szabad és modern nemzetek közösségébe vonjuk”. Természetesen az anyag hallgat arról, hogy a rendszerváltás milyen katasztrofálisnak bizonyult az Egyesült Államok külpolitikájában az elmúlt fél évszázadban.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
A beruházások ugyanis a harmadik negyedévben is éves szinten két számjeggyel zuhantak. 
