2p

Az Európai Parlament Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsoportja (ECR) több tagpártja is kinyilvánította, kifejezetten nem szeretnék a Fidesz belépését a pártcsaládjukba.

A Corriere della Sera értesülései szerint Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) populista frakció vezetője nemet mondott Orbán Viktornak azon kérésére, hogy csatlakozhasson a Fidesz az ECR képviselőcsoportjához. Mint az olasz lap írja, Meloni úgy véli, ebből több hátránya származna, mint előnye. A Fidesz képviselői a függetlenek között foglaltak helyet, mióta a párt 2021-ben előre menekülve kilépett az Európai Néppártból azelőtt, hogy kizárták volna – írja a Népszava.

Orbán Viktor miniszterelnök és Giorgia Meloni olasz kormányfő szembenézhet egymással
Orbán Viktor miniszterelnök és Giorgia Meloni olasz kormányfő szembenézhet egymással
Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Orbán Viktor néhány hónapja jelezte, hogy az ECR EP-frakciójában látná szívesen a Fideszt. Az ECR több tagpártja – a Finnek Pártja, a belgiumi Új Flamand Szövetség, illetve a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) – is jelezte, hogy számukra elfogadhatatlan lenne a Fidesz belépése. Előzőleg a svéd populista párt, a Svéd Demokraták is jelezték, hogy ők sem támogatják a Fidesz felvételét.

Az olasz lap még hozzá teszi, hogy az ECR kapujában négy francia Reconquête párt által támogatott képviselő, két vagy három román képviselő és néhány ír képviselő várakozik. Azonban az is elképzelhető, hogy a liberális pártcsaládot másképp előzik meg: fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy a holland ex-miniszterelnök Mark Rutte pártja, tekintettel az országában kötött szélsőjobboldali megállapodásra, kilép a liberálisok csoportjából vagy kizárják onnan. Ebben az esetben lehetséges, hogy Meloni pártcsaládjához csatlakozik, amivel hat vagy hét képviselőt nyerne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Legalább 71 embert megölt Gázában egy izraeli légicsapás
Privátbankár.hu | 2024. július 13. 18:22
A Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább 71-en meghaltak, közel 300-an pedig megsérültek egy hán júniszi menekülttábort ért izraeli légicsapásban szombaton.
Nemzetközi Tömegével szöktek át az ukrán férfiak Moldovába is
Privátbankár.hu | 2024. július 13. 18:05
Ennyit ért nekik a hazájuk. Háborús hírek.
Nemzetközi Eb-döntő: az biztos, hogy hatalmasat kaszálnak az angliai pubok
Privátbankár.hu | 2024. július 13. 16:05
Hétfő hajnalig nyitva tarthatnak az angliai pubok a németországi Európa-bajnokság vasárnap esti döntője után.
Nemzetközi Trump végre megint posztolhat a Facebookra és az Instagramra
Privátbankár.hu | 2024. július 13. 14:27
Nincs már korlátozás a kampányban.
Nemzetközi Csehországban is egyre több a filippínó
Privátbankár.hu | 2024. július 13. 13:22
Több mint egymillió külföldi állampolgár él a 10,8 milliós Csehországban - derült ki a cseh belügyminisztérium éves jelentéséből, amely a tavalyi migrációról és a külföldiek integrációjáról készült, és amelyet szombaton ismertetett a CTK hírügynökség.
Nemzetközi Joe Biden nem megy sehova
Privátbankár.hu | 2024. július 13. 12:31
Detroitban az amerikai elnök arról beszélt, hogy nem száll ki a versenyből és győzni fog.
Nemzetközi Miről tárgyalt egymással az orosz és az amerikai védelmi miniszter?
Privátbankár.hu | 2024. július 13. 10:36
Június 20-án is beszéltek egymással.
Nemzetközi A lengyelek szívesen lelőnék az orosz rakétákat
Privátbankár.hu | 2024. július 13. 08:44
Az ukránok egyáltalán nem bánnák.
Nemzetközi Moszkva álhírnek nevezte a Rheinmetall vezérigazgatója elleni merénylettervet
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 19:34
Ezek történtek az orosz–ukrán háborúban péntek estig.
Nemzetközi Kormánypárti javaslatra mondott nemet a lengyel parlament
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 16:22
215 igen és 218 nem szavazat mellett a lengyel parlament alsóháza elutasította a kormánypárti koalícióhoz tartozó Baloldal abortusztörvény-javaslatát. A szintén a kormánykoalícióhoz tartozó Lengyel Parasztpárt képviselőinek zöme is nemmel voksolt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG