3p

Augusztus elsejétől kezdik meg működésüket azok a migráns-táborok, amelyeket Olaszország nyit Albániában a bevándorlók azonosítására és az illegális migránsok kiutasítására - jelentette be a római miniszterelnöki hivatal.

A dátumot Alfredo Mantovano, az olasz miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkár pénteki albániai látogatását követően jelentették be. Augusztus elsejétől a táborok operatívak lesznek - közölte a római kormánypalota.

Giorgia Meloni olasz és Edi Rama albán miniszterelnök tavaly novemberben kötött megállapodást, melynek értelmében Róma migráns-táborokat létesít az Adriai-tenger túlsó partján található, de az egyik legközelebbi szomszédnak tartott Albániában. A protokollt a római parlament februárban ratifikálta.

Az eredeti tervek szerint a táboroknak az európai parlamenti választások előtt kellett volna megvalósulni, de a táborok építésére vonatkozó közbeszerzési pályázatok lassúsága, valamint a táborok helyszínein felmerült építési nehézségek két hónapos késéshez vezettek. 

Menedékkérők Catania kikötőjében Olaszországban (2023-as felvétel)
Menedékkérők Catania kikötőjében Olaszországban (2023-as felvétel)
Fotó: EPA/ORIETTA SCARDINO

A tengeren érkező migránsokat akarják az albániai táborokban elhelyezni, azokat, akiknek az olasz hatóságok sietnek segítségére, és az eddigi gyakorlat szerint az olaszországi partokra viszik őket.

Giorgia Meloni korábbi kijelentései szerint a táborok kettős célt szolgálnak, egyrészt tehermentesítik az olaszországi migráns-központokat, amelyek zsúfolásig megteltek. Másrészt az a tudat, hogy nem automatikusan Olaszországba érkeznek meg, hanem egy EU-n kívüli országba kerülnek át, a migránsok visszatartását is szolgálhatja - vélte Giorgia Meloni. 

Alfredo Mantovano felkereste a táborok helyszíneit: a Tiranától hetven kilométerre levő Shengjin kikötővárosát, ahol regisztrációs központ (hot spot) kiépítése zajlik. A négyezer négyzetméter területű táborban azonosítják majd az érkezőket, különválasztva a menedékkérelemre jogosultakat és az illegális bevándorlónak minősített személyeket. A két csoportot két külön létesítménybe helyezik át Gjaderbe.   

A táborokat az olasz fegyveres erők és a rendőrség műszaki alakulatai építik ki, ahogyan azt a római kormány internetes oldalán közölt felvételek bizonyítják. Július elsejétől Albániába érkeznek azok az olasz rendőrök is, akik a táborokban fognak szolgálni.

A hivatalos adatok szerint a táborok megépítése több mint 34 millió euró költséget képvisel, fenntartásuk pedig évi száz millió euróba kerül majd Olaszországnak.

Róma vállalta a táborok megépítését és működtetését, Albánia kizárólag a központok külső biztonságát garantálja.

Alfredo Mantovano úgy nyilatkozott, hogy az albániai táborok olasz modellje innovatívnak számít, és széles támogatás kíséri európai körökben, annyira, hogy már tizenöt tagállam jelezte érdeklődését, az elsők között Németország.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG