3p

Ezt az Egyesült Államok légicsapásai után vasárnap jelentették be a jemeni lázadók.

A jemeni húszi mozgalom vasárnap közölte, hogy készen áll „eszkalációval válaszolni az eszkalációra”, miután az Egyesült Államok légicsapásokat mért az Irán-barát csoportra. Az amerikai támadások azután történtek, hogy a húszik bejelentették: újra megcélozzák a Vörös-tengeren közlekedő hajókat. Az akció diplomáciai visszhangot váltott ki Moszkvából és Teheránból — jelentette a Reuters.

A Reuters egyik amerikai tisztviselője szerint a legalább 31 ember halálát okozó csapássorozat heteken át tarthat, és ez az Egyesült Államok legnagyobb katonai művelete a Közel-Keleten Donald Trump januári hivatalba lépése óta. A húszik politikai irodája „háborús bűncselekménynek” minősítette a támadásokat.

„Jemeni fegyveres erőink teljes mértékben készen állnak arra, hogy eszkalációval válaszoljanak az eszkalációra” – állt közleményükben.

Irán a háttérben

Trump figyelmeztette Iránt, a húszik fő támogatóját is, hogy azonnal szüntesse meg a csoport támogatását. „Ha Irán fenyegeti az Egyesült Államokat, Amerika teljes mértékben felelősségre vonja, és nem leszünk kedvesek hozzá!” – mondta Trump.

Válaszul az iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka kijelentette, hogy a húszik önálló stratégiai és operatív döntéseket hoznak, és Teherán határozottan fellép minden ellene irányuló akcióval szemben. „Figyelmeztetjük ellenségeinket: Irán határozottan és pusztító módon fog válaszolni, ha fenyegetéseiket tettekre váltják” – mondta Hoszein Szalami az állami médiának.

Orosz telefonhívás

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter telefonon beszélt Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, és felszólította az Egyesült Államokat „az erő alkalmazásának azonnali beszüntetésére, valamint a politikai párbeszéd fontosságára” – közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium.

Lavrov a légicsapások leállítását sürgette, miközben Trump nyomást gyakorol Moszkvára, hogy írja alá az Egyesült Államok által javasolt 30 napos tűzszünetet Oroszország és Ukrajna között. Kijev a múlt héten elfogadta a javaslatot, de Moszkva szerint még módosításokra van szükség. Trump emellett arra is próbálja rábírni Teheránt, hogy üljön tárgyalóasztalhoz nukleáris programjáról, miközben szankciós nyomást gyakorol rá.

Az amerikai csapások hatása:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump első 100 napja – merre viszi Amerikát?
Káncz Csaba | 2025. április 28. 09:31
Diplomáciai erőfeszítéseit eddig sorozatos kudarcok jellemzik, legyen az Ukrajna, avagy Gáza. Trump a mesterségesintelligencia-képességeket stratégiai tőkeáttételként kezeli, amelyet szelektíven kell bevetni a maximális előnyök érdekében, megvalósítva az „Amerika Mindenekelőtt” technológiai változatát, amely még a hagyományos partnereket is jobb esetben ügyfélnek, rosszabb esetben pedig ellenfélnek tekinti. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Tárgyalt egymással az orosz és az amerikai külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 08:35
Az ukrajnai válság rendezéséről tárgyalt telefonon Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter – közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
Nemzetközi Beismerte Észak-Korea, hogy katonákat küldött az ukrajnai háborúba
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 08:01
Ezt most először erősítette meg a kommunista diktatúra.
Nemzetközi Megkongatta a vészharangot Lengyelország elnöke
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 06:46
A kormánykoalíció „cselfogásai” miatt veszélyben van a májusi lengyelországi elnökválasztás törvényessége – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Lódz városában, ahol részt vett Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt nagygyűlésén.
Nemzetközi Biztató bejelentést tett Washington az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 06:17
Az ukrajnai béke közelebb van, mint korábban bármikor, de még nem érkezett el – hangoztatta Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap.
Nemzetközi Vámháború? Semmiség! Egy másik fronton vághatja igazán tönkre Amerikát Donald Trump
Litván Dániel | 2025. április 28. 05:44
Egy gazdasági pofonból még csak-csak talpra lehet állni, de ha megszűnik az amerikai tudományos-technológiai fölény, abból szinte lehetetlen. A Trump-adminisztráció a felsőoktatás és a tudományos kutatás ellen indított háborúja pedig pontosan ezzel fenyeget.
Nemzetközi Megvan az elítélt Le Pen lehetséges utódja
Privátbankár.hu | 2025. április 27. 16:50
Jordan Bardella vállalná a jelöltséget.
Nemzetközi Száz nap alatt nagyot esett Trump népszerűsége
Privátbankár.hu | 2025. április 27. 15:52
Egyetlen vizsgált politikai intézkedését sem támogatja a többség. 
Nemzetközi Az izraeli hadsereg 350 zsáknyi azonosítatlan emberi maradványt őriz
Privátbankár.hu | 2025. április 27. 13:53
Az október 7-i terrortámadásból származnak.
Nemzetközi Még mindig lángol Irán legmodernebb kikötője
Privátbankár.hu | 2025. április 27. 12:51
25 ember meghalt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG